Zavarba ejtő karácsonyi kérdések – Gyöngy Zsuzsa a K2 Színház Béke! című előadásáról

Színpad

December 18-án 17 órától Szentendrén láthatjuk a K2 Színház Béke! című darabját, egy izgalmas, felemelő, zavarba ejtő előadást. Úgy indul, hogy a pásztorok hagyományos népi betlehemi játékkal köszöntik a Kisjézust, majd szépen hazaballagnak otthonaikba, ahol gyermekeik vérbe fagyott testére és zokogó anyákra találnak. Hát persze, hiszen Heródes minden kisfiút lemészároltatott Betlehemben, egyetlenegyet kivéve… Ezután hogyan őrizze meg a három apa a hitét Jézusban és a megbocsátást hirdető kereszténységben?

A Béke! megnézése közben és után kérdések sokasága merül fel bennünk, de nem a megrendítő színészi játékot, nem is a Benkó Bence és Fábián Péter írta kristálytiszta szöveget vagy Rozs Tamás gyönyörű zenéjét kérdőjelezzük meg. Nem. Magát a témát – megbocsátás, hit, szeretet – kezdjük el más nézőpontból látni. Gyöngy Zsuzsával, a K2 Színház színművészével, az előadás egyik szereplőjével beszélgettünk.

Hívőnek vagy vallásosnak kell lenni ehhez a darabhoz? A próbafolyamat alatt, gondolom, boncolgattad a saját viszonyodat Jézushoz, a hitedhez. Amennyiben hívő ember vagy.

Igen, hívő ember vagyok. Nem járok ugyan rendszeresen templomba, de ünnepeken elmegyünk a családommal. Szerintem mindenki kicsit másképpen hisz valamiben vagy valakiben, és ez így van jól.

A játék elemelt, de közben nagyon konkrétak és pontosak a helyzetek, a megszólalásaitok. Szívszorító, mikor a pásztoroktól elhangzik, hogy „elfeledett minket az Úr. Nekünk nem üzent, hogy menekítsük el a gyermekeinket Heródes haragjától.” Mi ez a darab? Misztériumjáték? Kortárs dráma? Modern betlehemezés?

Talán ezek mind együtt, de végül is egy teljesen új, K2 színházas dráma, Benkó Bence és Fábián Péter munkája vendégszövegekkel kiegészítve. A zártabb jeleneteket leszámítva legtöbbször statikus képeket használ, mert a cselekmény szinte megjeleníthetetlen. A forma általi hatás, úgy gondolom, sokkal erősebb tud lenni. A néző azonban így is pontosan érti az eseményeket. Sok más mellett kedvelem ezt a színházi formát is. Bár nem egyszerű a szereplők érzéseit, gondolatait képviselni, rengeteg lehetőség van benne. Az előadás olyan kérdéseket vet fel, amikre mi sem tudjuk a választ, ahogyan ez el is hangzik, éppen tőlem. Rozs Tamás gyönyörű zenéi pedig tovább erősítik az előadás hatását.

Elemi kérdéseket tesztek fel, amelyekre nem panelválaszokat adtok. Voltaképpen közösen gondolkodtok a nézőkkel.

A bibliai gyerekmészárlás eseménye felett megszokásból átsiklunk, pedig ez is megtörtént, és más megvilágításba helyezheti a karácsonyi történetet. Nagyon érvényes felvetés, hogy miként értelmezzük: megérkezik valaki, aki békét hoz a földre, és születésének első következményeként rögtön több száz gyereket meggyilkolnak… Én a fiatal Mirjamot játszom, aki szembesül gyermekkora titkaival, származásával, és megkerülhetetlen kérdéseket kell feltennie magának és szüleinek.

Idézek egy interjúdból: „Sokat küzdöttem a feladattal, rengetegszer játszottam rosszul, de ez kellett ahhoz, hogy megsejtsem, mi az, amit tudatosan kell keresnem magamban és a mozdulatokban.” Nagyon tetszik, hogy a nyilatkozataidban elfogulatlanul beszélsz a nehéz időszakaidról, a kudarcaidról is. Őszinte vagy, vállalod az útkeresésed vargabetűit.

Nem feltétlenül tudok mindig békében lenni a kudarcokkal, sőt a hatásukra sok mindent megkérdőjelezek magamban, de a családomra mindig számíthatok. Nem jó érzés, amikor meg kell felelni, mert könnyen elveszhet az ember. Nehéz önazonosnak maradni. Régebben sokat küzdöttem ezzel. A hibáim, a kudarcaim elfogadása számomra folyamatos tanulást jelent; általuk fejlődöm, tőlük tudok elrugaszkodni. Mostanában az is foglalkoztat, hogyan lehet ezt jól kommunikálni. Aztán az apró sikerek kicsit bátrabbá tesznek. Amikbe viszont nem szabad belekényelmesedni.

Két éve azt mondtad, hogy a K2 színháznál jobb helyen nem is lehetnél.

Igen, ez most is így van, mert nagyon jó emberek között vagyok. Értékes, jól gondolkodó egyéniségekből álló, összekovácsolódott csapat a miénk. Komoly értéket hozunk létre a tantermi előadásainkkal, amik után beszélgetünk a gyerekekkel. Ez sokat tud adni, és nagy élmény. És az esti előadásaink is megállják a helyüket.

A végén a férfi színészek a Dona nobis pacemet, azaz az Adj nekünk békét éneklik, mire te meg az édesanyádat játszó Piti Emőke a Dies irae-vel, azaz A harag napjával válaszoltok.

A két zene találkozása azt a kettősséget mutatja, hogy a szereplőknek, például a Király Dani által játszott karakternek milyen nehéz megküzdenie ezzel a két erővel. Én mint Mirjam egyébként csak eleinte éneklem a Dies irae-t, aztán áttérek a Dona nobis pacemre, amiben szintén szándékosság van, mert Mirjam sem tudja, hogyan viszonyuljon ahhoz a fordulathoz, ami egy csapásra megváltoztatja az életét.

Jól látom, hogy szereted a kockázatos előadásokat, a kihívásokat?

Igyekszem megtalálni minden előadásban a számomra fontos kihívást. Kétségtelen, hogy a független színházi lét bizonytalanságban tartja az embert, de ezzel nincs mit tenni. Szeretem ezt a csapatot és azt a „laboratóriumi” munkát, amivel létrehozzuk produkcióinkat. Tudom, hogy kőszínházi társulathoz tartozni sok előnnyel jár, és az is más lenne, ha döntéshelyzet előtt állnék. Mindent összevetve szeretem, ahol most vagyok, és teljes szívvel tudom végezni a munkámat.

Welbach Lola

A nyitóképen Király Dániel, Gyöngy Zsuzsa és Piti Emőke