Závogyán Magdolna 5.jpg

Závogyán Magdolna: Idén 4,475 milliárd forint előadó-művészeti támogatást biztosít a KIM

Idén 4,475 milliárd forint előadó-művészeti támogatást biztosít a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) – közölte a tárca kultúráért felelős államtitkára kedden a székesfehérvári Vörösmarty Színházban tartott sajtótájékoztatóján.

Závogyán Magdolna elmondta, hogy az eredetileg rendelkezésre álló négymilliárd forintos keretet Hankó Balázs miniszter döntése értelmében további 475 millió forinttal emelték meg. Jelezte, hogy idén összesen 1049 szervezet nyújtott be pályázatot mintegy 17 milliárd forintnyi támogatási igénnyel, közülük 382 szervezet nyert. Felidézte, hogy 2023-ban 1353 kérelem érkezett a felhívásra 28 milliárd forintos támogatási igénnyel, és 423 szervezet kapott a plusz kétmilliárdos többlettámogatásnak köszönhetően összesen hatmilliárd forintot.

Az államtitkár közölte: idén nyolc kategóriában hirdették meg a pályázatot annak érdekében, hogy az előadó-művészeti szervezetek minőségi, értékalapú kulturális szolgáltatásokat biztosítsanak országszerte. Závogyán Magdolna elmondta, hogy a döntési lista a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) honlapján érhető el szerda reggeltől. A tervek szerint gyorsított eljárásban biztosítják a nyerteseknek az elnyert támogatásokat, amelyet 2025. augusztus 31-ig kell elkölteniük.

Závogyán Magdolna kiemelte: a kormány számára fontos, hogy a Kárpát-medencében ne csak a nagyvárosokban legyenek elérhetők kulturális szolgáltatások, hanem a legkisebb településeken is. Ezt segíti elő az idén indított Petőfi Kulturális Program. Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester hangsúlyozta: egy nagyváros elképzelhetetlen előadó-művészeti közösségek nélkül, ugyanakkor komoly pénzügyi kihívás a működtetésük.

Kitért arra is, hogy az állam évente 485 millió forint támogatást nyújt a Vörösmarty Színház fenntartására, amelyhez az önkormányzat ugyanakkora összeggel járul hozzá. Szikora János színházigazgató szerint az alig több mint négy évvel ezelőtt bejelentett közös fenntartás stabilizálta a teátrum működését, ám ma már épp csak a bérek kifizetésére és az intézmény fenntartására elég a támogatás, színpadi produkciók létrehozására nem jut. A nehéz helyzetből a saját bevételek mellett az olyan pályázatok jelentenek kiutat, amelyek a produkciókra fordíthatók – tette hozzá.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – február 2.

Máté Gábor nem működik közre a Katona József Színház új produkcióiban, sikerrel zárult a 12. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, a dalai láma is Grammy-díjas, legendás magyar vonósok előtt tiszteleg a Fesztivál Akadémia.

Kiállítóhely és kutatóközpont is lesz a debreceni Természettudományi Múzeum

Több mint 100 év után először épülhet önálló, kifejezetten a Magyar Természettudományi Múzeum igényeire szabott kiállítóépület és gyűjteményi központ. A debreceni épületkomplexum a természetvédelem, a biodiverzitás és a fenntartható fejlődés első számú magyarországi bemutatóhelye, élmény- és tudományos központja lesz.

Hírmozaik – január 30.

Döntöttek az idei HAB-díjakról, Zaz ismét Pesten koncertezik, márciusig várják a pályázatokat az óvodáktól és félszáz kísérőprogram látogatható a budapesti divathéten.

Elhunyt Kőszegi Imre, a magyar jazz kiemelkedő alakja

A dobos, zeneszerző, Liszt Ferenc-díjas magyar jazzmuzsikus, aki számos világsztárral játszott együtt, csütörtökön, 81 évesen halt meg – tette közzé a jazz.hu szakmai portálon bejelentett gyászhírt az MTI.