A japánkert közel százéves: 1927-ben saját tervei alapján kezdte építeni az iskolaalapító, Varga Márton, és az ország egyik első japánkertjeként 1928-ban készült el 1586 négyzetméteren. Amikor a japán császári család tagja, Takamacu herceg és felesége 1931-ben Magyarországon jártak, felkeresték a kertet. Sokáig tartotta magát a legenda, hogy a látogatás után a császári hivatal növényeket küldött az iskolának, de ezek a díszcseresznyék, illetve egy ma is élő díszcseresznyeutód egy, a korszakban komoly felfutásnak örvendő „magyarbarát egylet” ajándékai voltak.
A második világháború az iskola tankertészetében, a teljes növényállományban és a japánkertben is súlyos pusztítást végzett, a háború után pedig több dísztárgy eltűnt vagy más intézménybe került át. (Bár van itt egy zselnicemeggyfa, amelynek példánya egy második világháború előtti fa tősarja.) A diákok és a tanulók lelkesedéséből az ’50-es években elkezdték a felújítást. A következő évtizedben a lakótelep-építés miatt az iskola, így a japánkert léte veszélybe került. Sikerült megmenteni – hatvanöt éve bírja egy áttelepített csüngő japánakác! –, a területét az eredeti majdnem duplájára növelték egy ázsiai növényeket bemutató gyűjteményes résszel, és elkezdték a rekonstrukciót, az új, autentikus növények betelepítését. A japánkert legutóbbi felújítása tíz évvel ezelőtt kezdődött, ebben komoly szerepe volt egy japán kertépítő mester, Ogava Kacuaki látogatása mellett annak is, hogy megtaláltak eredeti dokumentumokat. 2017-ben egy másik neves japán mester, Hiraoka Josimicsi vetette vigyázó szemét az iskola kertjére, amely 1997 óta botanikus kertnek számít.
A zuglói japánkert ritka, sokmilliós értéket képviselő növényekkel, unikális faj- és fajtagazdagsággal, különleges egyedekkel, köztük igazi matuzsálemekkel „műfajában” továbbra is egyedülállónak számít.
Legidősebb, legtekintélyesebb fája egy százharminc-százötven éves korai juhar, de itt látható a Magyarországon elsőként telepített kínai mamutfenyő – a kihaltnak vélt nemzetség néhány példányát 1941-ben megtalálták Kínában, ebből kapott 1947-ben az iskola két magoncot, azóta egyikük közel harminc méterre nőtt –, és szintén különleges az 1961-ben telepített himalájai selyemfenyő, amely alakja és méretei, no meg a biztonsági rögzítése miatt számít egyedülállónak. Bármerre nézünk, rengeteg érdekességgel szembesülünk. Van páfrányfenyő, amibe a ’90-es években villám csapott, nagy szakértelemmel megmentették, és azóta ivarváltásra hajlamos.
Ebben a kertben a felújítások és a faoltások nem csupán a növényt éltetik tovább, de az azokat végző tanárok nevét is. Nézzünk bármerre, az egykori iskolába küldött nem mindennapi üzeneteket látunk: a volt diákok ajándékfáit és ajándéktárgyait kőfaragványtól kapuig, a végzős osztályok emlékfáit, a műhelymunkák emlékére vagy egykori tanárok tiszteletére ültetett növényeket.
A kert központi része két, a japánkertek történetében jelentős 12–14. és 14–16. századi korszakot reprezetál, formáját tekintve rendszertanilag laposkert, tavas sétakert. Rendeltetése szerint elmélkedésre szolgáló tavas kert, szimbolikus elemeiben pedig gyönyörködtető, szemlélődési célú paradicsomkert.
A sinto szentélyeket idéző kapun felirat üdvözöl: Isten hozott! Átlépünk rajta, rálépve az első lépőkőre – mert itt mindennek neve van! –, lenézünk a lábunk elé, azaz magunkba tekintünk, majd felnézünk, körbepillantunk, és miközben rácsodálkozunk a kert szépségeire, a növényekre és a struktúrákra, kinyitjuk a lelkünk. A küszöbkő és magunk mögött hagyjuk a külvilágot, ez itt a nyugalom és a béke helye.
Még csak a bejáratnál tartunk, de már megtapasztalhatjuk, hogy egy japánkert kialakításában a gyakorlati szempontok mellett az elrejtés és megmutatás elve játszanak szerepet.
A tervezés (vallás)filozófiai alapokon nyugvó igazi művészet, szimbólumrendszerében a természet és az emberi létezés belső titkait fedezhetjük fel.
Süssön bármennyire a nap, a séta kényelmes lesz, a haladási irányt ugyanis úgy kell kijelölni, hogy a tűző nappal ne kerüljünk szembe. A tájolás kelet-nyugati, ami a múlttól a jövő felé mutat. Az út kanyargósan, néhol egyenetlenül vezet, rejtett zugokba visz, hurkot tesz, és amit már láttunk, új perspektívából mutatja meg. A víz körforgásával, áramlásával egyszerre jelenti a múlandó pillanatot és az örökkévalóságot, a kő az állandóság és a biztonság jelképe – meglepő és mulatságos adalék: a kert hangulatát meghatározó mészkövek a fogaskerekű vasút pályájának korszerűsítésekor kerültek a felszínre, és azokat lovas fogatokkal szállították ide –, és ezeknek a fákkal együtt ugyanúgy van lelkük a sinto hitvilág szerint, mint az embereknek.
A hagyományos japánkertekben nincs szökőkút, és a vízfolyásokat is kanyargósra tervezik, hogy a lehető legtermészetesebbnek és nyugalmat árasztónak tűnjenek, a víz mellé pedig gyakran kerül lámpás.
A halhatatlan lelkek Teknőc- és Daru-szigete, a Semmiség óceánja, Holdárnyék- és Hegynyereg-kő, Az urak köve, A tiszta Hold köve, A szép kilátás fája, A magányosság fája, A lenyugvó Nap fája – itt semmi sem véletlenül kapta a nevét, mindennek többletjelentése van, ezért is érezhetjük úgy, a szimbólumokra való fogékonyságtól függően, hogy transzcendens vagy mesekertben járunk, ahol teremtődnek a legendák. A ’80-as évek óta él az a hiedelem, hogy az egyik szigetre vezető hídon – a szent és a profán világ közti átjárón – egyszerre csak egy ember haladhat át, ám ha megáll a híd közepén, és erősen gondol valamire, amit szeretne, hogy megtörténjen, a kívánság beteljesedik.
A tradíciónak megfelelően a japánkertekben nem a virágok dominálnak, de ahogy az évszakok változásával virágba borulnak a fák, és változik a levelek színe, úgy lesz a japánkert az év minden szakában más-más színű.
Tavasszal buja illatok lengik be, amikor virágzik az orgona, a lilaakác, a törpemandula, a cseresznyefa, ami nélkül a japánkert elképzelhetetlen. A vízparton vannak különféle liliomok – az ikebana egyik fontos anyaga –, a tó felszínén úszónövények, tündérrózsák fokozzák a látványosságot. És bár virág, de nem maradhat el a sziklakertből a császári virág, a krizantém, a jószerencse és a hosszú élet jelképe.
Aki a kert kapuján belép, felbecsülhetetlen értéket, időt kap, még akár arra is, hogy teaszertartásnak hódoljon, hiszen egy félreeső helyen áll a lugas. Egy termosz láttán valószínűleg először összevonják szemöldöküket a teaistenek, de aztán arra gondolnak, a 21. században már átértelmeződik a tradíció. A vargások viszont mindent megtesznek, hogy azt életben tartsák. Ahogy elődeik, úgy ők is nagy szeretettel és gonddal művelik japánkertjüket.
A japánkert, ahogy a botanikus kert többi gyűjteménye, nyilvános, belépőjeggyel látogatható, sőt van egy iskolamúzeum is, azt sem érdemes kihagyni. Ha pedig nem mindennapi élményre vágynak, kérjenek vezetést. A másfél óra alatt valódi beavatásban lehet részük, hiszen az iskola kertészeti szaktanárai maguk is vargások voltak, ezért minden zugot és sztorit ismernek.
A gyulai könyvtár udvarán nemrégiben adtak át japánkertet, a Szegedi Tudományegyetem botanikus kertje pedig 2022-ben ünnepelte 100. születésnapját.
Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu
