Az Óbudai Danubia Zenekar 2014-ben indította útjára interaktív ifjúsági koncertsorozatát. Ennek különlegessége, hogy egyenesen a fiatalok életközegébe, az iskolákba viszik el programjainkat.

?A program összeállításánál vezérelvünk a változatosság, és a zenei igényesség. Készülünk operaelőadással, interaktív zeneszerző portréval és hangszerbemutatóval is az iskolák számára. Fontosnak tartjuk, hogy évről-évre meg tudjuk rendezni az ifjúsági sorozatunkat, hiszen nemcsak a jelen, de a jövő közönségéért is felelősséggel tartozunk. Előadóművészként fontosnak tartjuk, hogy erőnkhöz és tehetségünkhöz mérten támogassuk a nehézségekkel küzdő embertársainkat. Az egészséges gyermekek mellett a beteg gyermekekhez is elvisszük a koncertélményt? ? mondta Hámori Máté, a zenekar művészeti vezetője.

foto_farkas_vivien_naomi_photography_600x400

Az I. sz. Bókay Gyermekklinika évente mintegy 55 000 járó beteg és 8500 fekvőbeteg gyermeket lát el, teszi ezt lassan 180 éve. A klinika országosan is kiemelt jelentőségű a koraszülöttek ellátásában, az újszülött kori szűrővizsgálatokban, az egyre több gyermeket érintő krónikus gyulladásos bélbetegségek diagnosztikájában, a szervtranszplantált gyermekek elő- és utógondozásában és rehabilitációjában, a kisgyermekek endoszkópiás és bronchoszkópiás diagnosztikájában. Évente 12 ezer ultrahang és hétezer röntgen vizsgálatot végeznek.

 

Nem csak a testi egészségéről fontos gondoskodni a gyermekeknek. Gyógyulásukhoz elengedhetetlen, hogy a lelkük számára is megtegyünk mindent a rendelkezésre álló eszközökkel. A gyerekklinika törekszik arra, hogy hagyományokat ápolva és egyúttal a jövőbe hidat építve mind gyermekbarátibb gyógyházzá váljon. Ebben próbál segíteni az Óbudai Danubia Zenekar előadása a gyógyuló gyermekek számára.

Műsor: Haydn: A patikus ? vígopera gyerekeknek

 

Közreműködik: Wágner Adrienn, Heiter Melinda, Honinger László, Rozsos István

 

Vezényel: Hámori Máté

Joseph Haydn: A patikus ? vígopera magyar nyelven

Némelyek nem akarják elkapkodni életük nagy döntését: a házasságot. Így van ezzel Sempronio is, a bolondos patikus, aki már jócskán a nagypapa-kor küszöbén túllépve határozza el, hogy megállapodik végre, és nyugdíjas éveit a patika fiatal házi angyalának, Grillettának tett házassági ajánlattal kívánja megkoronázni. A zsémbes öregúr persze nem is sejti, hogy az ínycsiklandó hölgy kegyeit rajta kívül még legalább két és fél (!) udvarló iparkodik elnyerni? Ármány és szerelem, álruhák és tévedések, sok humor, és persze Haydn csodálatos zenéje teszi feledhetetlenné a negyvenöt perces előadást.

Az Óbudai Danubia Zenekar ifjúsági koncertjeiről szóló videóját itt láthatják: