Gabor Vosteen.jpg

Öt furulyán egyszerre játszik a zenész-humorista

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar augusztus 1-jén különleges szólistával egészül ki, aki nem más, mint Gabor Vosteen képzett klasszikus zenész és humorista. Szakterülete az öt furulyán való egyidejű játék, ezért nevezik őt egyszerűen „furulyásnak”.

Gabor Vosteen vicces mozdulatainak, egyszerű és mulatságos bűvészmutatványainak és kiváló előadói képességének köszönhetően egy igazán szórakoztató produkciót varázsol a színpadra. Ebben partnere természetesen a karmester és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. Aki ott lesz az eseményen, az készüljön fel arra, hogy nemcsak egy koncertet, hanem egy cirkuszi előadást is láthat.

Az előadó nem ismeretlen a Szolnoki Szimfonikusok közönségének: ő volt a zenekar tavaszi, 15 koncertből álló ifjúsági hangversenysorozatának szólistája. A fütyülős furulyást mintegy hétezer fiatal hallgathatta meg.

A koncert díjmentesen látogatható.

The Fluteman – Symphonic Show. Szolnok, Tiszai hajósok tere, augusztus 1., 21 óra. (Esőhelyszín: Szolnok Campus.) A programról részletesen itt tájékozódhat.

Ez is érdekelheti

Kocsis Zoltán-emlékkoncertet tartanak a Müpában

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar november 6-án Johannes Brahms két megrendítő művével emlékezik egykori főzeneigazgatójára, a tíz éve elhunyt Kocsis Zoltánra a Müpában.

Egy napon két koncertet ad Mészáros Zsolt Máté Liszt Ferenc születésének 215. évfordulójára

Mészáros Zsolt Máté orgonaművész és Liszt-kutató november 7-én egyetlen nap alatt szólaltatja meg Liszt három legjelentősebb és legvirtuózabb orgonaművét. A Belvárosi Főplébánia-templomban tartott délutáni koncerten Kautzky Armand színművész, az esti hangversenyen pedig az Angelica Leánykar működik közre.

Könyvszalon, Art Weekend, Libator – novemberi fesztiválajánló

Könyvszalon Győrben, képregényfesztivál Szegeden, Art Weekend Budapesten, Márton-napi hagyományok a szentendrei skanzenben, PesText fesztivál a PIM-ben és a Három Hollóban – novemberi fesztivál- és programajánló.

Zene és vizualitás különleges szintézisét kínálja a CODE új koncertsorozata

Október 30-án debütál az Infinite Resonance – Hangokból születő terek, a veszprémi CODE új audiovizuális koncertsorozata, amely során a kortárs elektronikus zene, a digitális médiaművészet és az immerzív tér kölcsönhatásából minden alkalommal egyedi produkció születik.