Zene
Éljen a világ- és a népzene!
Idén november 7. és 20. között rendezik meg a Héttorony Fesztivált, amely a legjobb világ- és népzenei produkciókat viszi el Makovecz Imre tereibe. A programsorozat 10 városban – Budapest, Csíkszereda, Kolozsvár, Szigetvár, Kakasd, Paks, Csenger, Nagygéc, Tokaj, Bak –, 14 helyszínen várja az érdeklődőket határon innen és túl.
Emlékezés a legendára
A Nemzeti Filharmonikusokat majdnem két évtizeden át vezető egykori főzeneigazgatójára, Kocsis Zoltánra emlékeznek együttesei halála napján, november 6-án a Müpában. Az est során elhangzik Chopin f-moll zongoraversenye, majd Antal Mária Az Áramlat című művével folytatódik a megemlékezés. A programot Rachmaninov alkotása, a Harangok zárja.
Elismerések a magyar opera napján
Új örökös tagokat köszöntöttek, házi díjakat és ötven lemezt tartalmazó CD-gyűjteményt adtak át a magyar opera napja alkalmából november 3-án a fővárosi Erkel Színházban. „Erkel Ferenc születésnapja, november 7-e 2013 óta a magyar opera napja, és három éve ekkor jelentjük be a Magyar Állami Operaház új örökös tagjait” – mondta az ünnepségen Ókovács Szilveszter főigazgató.
Pszichedelikus rock a Müpában
Két karizmatikus énekesnő, két összetéveszthetetlen hang, egy zenei stílus: a legfrissebb albumával érkező török Gaye Su Akyol és a Oláh Annamari nevével fémjelzett Meszecsinka koncertjével indul november 4-én a Müpa új, Dupla W című világzenei sorozata. A The Guardian kritikájában Isztambul új hangjának nevezi Gaye Su Akyolt: új, İstikrarlı Hayal Hakikattir című albuma elsöprő sikert aratott.