A zenekar a hangszere - PIER GIORGIO MORANDI

 

- Az egyik különleges sorozatom Szöulban volt, az ottani produkcióhoz ugyanis elképesztő szépségű díszletek készültek. Művészként pedig meghatározó élményt jelentett számomra a címszerepben Ghena Dimitrova. A közös munka a bolgár szopránnal csodás volt, nagyon élveztem. A budapesti előadást is megnéztem már, s nagyon tetszik Kovalik Balázs klasszikus, mégis izgalmas produkciója. Így amikor a Májusünnep sorozatában a dalszínház vezetőségétől felkérést kaptam erre az előadásra, örömmel vállaltam. A magyar művészek mellett most Turandotként Sylvie Valayre lép színpadra, Kalafot pedig Marcello Giordani énekli, akit jól ismerek.  

 

 

 

- Ez nagyon érdekes történet. Huszonöt évvel ezelőtt, amikor én még a milanói Scala zenekarában játszottam első oboistaként, Fischer Ádám A varázsfuvolát dirigálta, s ekkor ismerkedtünk össze. Rögtön kiderült, mennyire hasonló a gondolkodásunk szakmai kérdésekben, s emellett szimpátia alakult ki közöttünk. Ezt követően több alkalommal is láttuk egymás előadásait, Ádám eljött Bécsbe, Budapestre is, hogy meghallgasson. Többször kereszteztük egymás útját a világban, s ilyenkor mindig egyértelmű volt, hogy kíváncsiak vagyunk a másikra, s nemcsak a zenészre, hanem az emberre is. Ez egyébként nem sűrűn fordul elő a zenei világban, hiszen rengeteg a dirigens, s a karmesterek nem igazán szoktak odafigyelni a többiek munkájára...

 

 

- Mindig karmester akartam lenni, kisfiú koromtól kezdve. Az oboa némi kitérőt jelentett. A zenekari muzsikusi feladatot csupán átmenetinek szántam, s ezzel is a dirigensi pályára készültem, így ma már az én hangszerem a zenekar.

 

 

- De, szerintem biztosan, hiszen Fischer Ádám is oboista végzettséget szerzett... Valószínűleg ezért is figyeltünk olyan nagyon egymásra.

 

 

- Ellenkezőleg, sokkal hamarabb elfogadtak, mint azt, akit csak dirigensként ismertek. Azért, mert az együttesből jövök, jól ismerem a zenekari muzsikusok működésének a pszichológiáját. Tudom, hogy minden hangszer mögött egy személyiség rejlik. Pontosan érzem, mikor kérhetek többet az együttestől, hogyan tudom őket koncentráltabb munkára ösztönözni, és mikor következik be az a pillanat, amikor jobb, ha békén hagyom a társulatot. Éppen ezek az összegyűjtött tapasztalatok azok, amelyeknek köszönhetően a zenekarral folytatott kommunikációban mindig sikerül megtalálnom a helyes utat. A próbákon arra is folyton nagyon ügyelek, hogy ne legyenek üresjáratok. Igyekszem állandóan ébren tartani a figyelmüket. Nekem, egykori zenekari zenésznek, ez nem jelent nehéz feladatot.

 

 

- Az első tanárom Muti volt. Tőle elsősorban azt tanultam meg, hogy a próbateremben hogyan kell felkészíteni az énekeseket. A legfontosabb mesteremnek Giuseppe Patanét tartom. Ő olyan volt számomra, akár az édesapám. Tőle tanultam meg az igazi operai hagyományokat, az énektechnikától kezdve mindent, amit erről a hivatásról tudni lehet. Patané az opera összes titkát megosztotta velem. Megtanított mindent azokról az íratlan hagyományokról, amelyekről nem olvashatunk a kottában, amelyek nincsenek benne a partitúrában.  Hiszen nem mindent úgy kell vezényelni, ahogyan az a hangjegyekkel le van írva... Mindezt Patané még az édesapjától, Franco Patanétól sajátította el, aki szintén kiváló dirigens volt. Ő ugyanis abban a korban élt, amikor még az összes nagy operaszerzővel, Mascagnival, Puccinivel, Verdivel tanácskozhatott a művek előadásáról, és ezek a titkok még a világhírű komponistáktól származnak. Egyébként nagy öröm számomra, hogy Giuseppe Patané lányával, Francescával is rendszeresen együtt dolgozhatom. A kiváló szoprán egyébként modellként kezdte a karrierjét, s később a Manhattan School of Musicban tanult, majd a New Jersey Operában Mascagni Zanetto, valamint Puccini Lidércek című operájában debütált.

 

- Már a magyar közönség is hallhatta az énekesnőt áriaesten és a Turandot szerepében.

 

- Többször vezényeltem Francesca Patané előadásait, s született egy közös Tosca-DVD-nk is, amelyen még olyan művészek énekelnek, mint José Cura és Renato Bruson. Visszatérve a karmesterekre, szintén nagy hatással volt rám Leonard Bernstein. Ő kiválóan analizálta a partitúrát. Hosszú órákat töltöttünk azzal, hogy elemeztük a kottát. Olyan alapossággal dolgoztunk, hogy naponta csupán három-négy oldalt vettünk át. Ozawától pedig a vezénylési technikát lehetett elsajátítani.   

 

 

- Állandóan új és új műveket tanulok. Elképesztően nagy az olasz repertoárom, tulajdonképpen szinte minden darabot tartalmaz. Az új kaland számomra ebben az évben egy olyan opera, amely teljesen kívül esik eddigi zenei világomon, s ez nem más, mint Richard Strauss Elektrája. A darabot a Stockholmi Royal Operában fogom vezényelni. Ennek a dalszínháznak már több éve én vagyok az állandó első vendégkarmestere, s a megbízatásom 2012-ig szól. Emellett járom a világot, Budapest után Bécs, majd Berlin következik, s aztán Spanyolország és a Veronai Aréna. Itt nemcsak a Tosca több előadását dirigálom, hanem Plácido Domingo gálaestjét is, amellyel pályára lépésének ötvenedik jubileumát ünnepli július 24-én. Egyébként Domingo felfedezettjével, José Curával is rendszeresen dolgozom, a múlt héten Bécsben vezényeltem egy Tosca-előadást, s az argentin tenor keltette benne életre Cavaradossit..

 

 

- A Rigolettót vezényeltem először Budapesten, még fiatal, kezdő dirigensként, s nagyon emlékezetes produkció volt. Az Operaház zenekarával azóta különleges a kapcsolatom. Alapvető élményem velük a boldog, közös zenélés. Kölcsönös bizalom él közöttünk, és nagyon szeretünk együtt muzsikálni. Ennek a következménye, hogy magasabb színvonalat tudnak produkálni, s mindent beleadnak a játékba.  Minden találkozásunk alkalmával jobban és jobban játszanak. A mostani előadások előtt tavaly találkoztam velük legutóbb, amikor a Pillangókisasszonyt vezényeltem az együttes élén a Művészetek Palotájában. Ezt megelőzően, öt évvel ezelőtt a dalszínházban az Otellót dirigáltam, olyan vendégművésszel, mint Renato Bruson, s ebben az előadásban Desdemona szerepét Tokody Ilona énekelte.

 

 

- Ezt még nem tudom, mert a következő szezonom már nagyon zsúfolva van felkérésekkel... Szerencsére.

 

 

- Igen, hiszen a feleségem magyar, ő is oboistaként játszott, amikor megismertem. Iker fiaink születtek, akik ma már tizenkilenc esztendősek, s az egyik díszlettervezőnek, a másik építészmérnöknek tanul. Igyekszünk többször Magyarországra látogatni, sajnos mostanában erre nem jut elég idő. Két fellépés között ugyanis gyakran még a milánói otthonunkba sem tudok hazamenni...