Barnák László főigazgató elmondta, a csonka évadban is több mint 91 ezer nézőt fogadott a színház, és tovább emelkedett a teátrum bérleteseinek száma.

A tavasszal elmaradt előadásokat ősszel pótolják, és ekkor láthatja a közönség az évad második feléből elhalasztott premiereket is. Koncertszerű előadásban állítják színpadra Wagner Tannhauser című operáját. Műsorra tűzik Orwell 1984 című művének színpadi adaptációját, amelyet Horgas Ádám készített és rendez. Pintér Béla legismertebb darabját, a Parasztoperát az Újvidéki Színházzal koprodukcióban mutatják be, az előadás rendezője Keresztes Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti vezetője.

Továbbjátsszák a Valahol Európában című musicalt. Újra láthatja a közönség a Szegedi Kortárs Balett Vágy című produkcióját, Gimesi Dóra és szerzőtársai sikeres ifjúsági regénysorozatának színpadi változatát, az Időfutárt, László Miklós békebeli hangulatú vígjátékát, az Illatszertárt, Mohácsi István Johanna című színművét, a K2 független színházi társulat két művésze Benkó Bence és Fábián Péter újraértelmezett Lúdas Matyiját, a Virágot Algernonnak színpadi változatát, valamint a Mágnás Miskát.

Barnák László a zenés évadismertetőn

A Kisszínházban az új bemutatók közül az első Csehov Sirály című színműve lesz Barnák László rendezésében. A Nagyszínházban tűzik műsorra A padlást. A félig mese félig musicalt Méhes László állítja színpadra.

A Szegedi Kortár Balett Juronics Tamás Blue címet viselő darabját mutatja be ősszel. A táncművész-koreográfus rendezi Mozart Szöktetés a szerájból című vígoperáját is, a történetet a 21. századba átültetve.

Benkó Bence és Fábián Péter az angol Peter Shaffer Black comedy című vígjátékát állítják színpadra. Még decemberben láthatja a közönség a világszerte egyik legtöbbet játszott musical, a Chicago szegedi premierjét Horgas Ádám rendezésében.

Magyarországi bemutatóként tűzik műsorra a kortárs dráma egyik „fenegyereke”, Martin McDonagh Nagyon, nagyon, nagyon sötét anyag című fekete komédiáját. Felújításként tér vissza Kovalik Balázs legendás szegedi Turandot rendezése.

A Szegedi Kortárs Balett tavasszal Juronics Tamás Bartók Béla Concerto című darabjára készített művével jelentkezik, az est második felét Enrico Morelli koreografálja.

Az évad utolsó premierje Székely Csaba görbe tükörbe helyezett történelmi királydrámája, a Mária országa lesz, az ősbemutatót Alföldi Róbert rendezi.

Nyitókép: fotó a zenés évadismertetőről

Képek forrása: szeged.hu