A sokszínű, az egész országot megmozgató Gárdonyi Emlékév programsorozata különleges, karácsonyi koncerttel zárul 2013. december 23-án, a megújult Zeneakadémián. Itt csendülnek fel ugyanis először a nyilvánosság előtt azok a döntőbe jutott pályaművek, amelyek a Gárdonyi Emlékbizottság és az MTVA által kiírt Gárdonyi Zeneszerzői Pályázatra érkeztek.

A felhívásunkra örvendetesen sok kortárs zeneszerző küldte el a munkáját ? mondta el Rodics Eszter, a Gárdonyi Emlékév programjainak koordinátora. ? A beérkezett tizenhét pályamű közül zsűri választotta ki azt a hármat, amelyeket Vajda Gergely vezényletével az MR Szimfonikusok és az MR Énekkar megszólaltat majd a Zeneakadémián, karácsony előestéjén. A három pályamű között a sorrendet a helyszínen dönti majd el a felkért zsűri.

A döntőbe Andorka Péter Karácsonyi kantáta, Sebők Péter Karácsonyi álom és Kecskés D. Balázs Kantáta című művei jutottak. Az összesen 1 millió forint összdíjazású pályázat végső sorrendjéről Fekete Gyula, Erkel- és Bartók-Pásztory-díjas zeneszerző, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető docense, a zsűri elnöke, Gyöngyösi Levente, Erkel-, Bartók-Pásztory-díjas zeneszerző, Zombola Péter zeneszerző, az MR Zenei Együttesek művészeti koordinátora, Pad Zoltán, a Kodály Kórus Debrecen vezető karnagya, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa és Molnár Szabolcs zenetörténész döntenek majd.

A Gárdonyi Emlékév záró rendezvényén a zeneszerzői pályázat művei mellett elhangzik majd Gárdonyi Géza Fel nagy örömre! című karácsonyi éneke az Egri Érseki Fiúkórus előadásában, illetve további részletek a 150 éve született író munkáiból. Az eseményre a zeneakademia.hu honlapon vásárolhatók belépők.