Könyvének három fejezete közül a leghosszabb Thomán István pályájával foglalkozik. Ki volt ő, és mi a jelentősége zeneoktatásunk történetében?
?Thomán István (Szendy Árpáddal együtt) Liszt Ferenc olyan zeneakadémiai növendéke volt, aki tanulmányai végeztével a Zeneakadémia zongora tanszakának tanára lett. Liszt Ferenc szellemi örököse, tanítási elveinek továbbörökítője. Azon magyarországi Liszt növendékek egyike, aki ?vándor tanítványként? 1885 és 1886 között elkísérte mesterét Weimarba és Rómába is. Liszt iskolája mesteriskola volt; nem részletező, látszólag módszer nélküli, hirdette és követelte a művészi szabadságot. Thomán István tanárként ugyanezeket az elveket vallotta. Liszthez hasonlóan az előjátszás, a bemutatás tanári tárházának fő kelléke volt. Így kívánta elérni, hogy a mű szelleme, az előadó zenei világa harmóniába kerüljön egymással. Nem diktált, nem terhelte kötöttségekkel hallgatóit. Elvárta ugyanakkor, hogy növendékei minél többet járjanak hangversenyre, operába. Könyveket ajánlott olvasásra. Igyekezett tanítványai látókörét minél szélesebbre tárni. Jósága, türelme, körültekintő nevelése a tehetségek és egyéniségek szabad kibontakozását tette lehetővé. 1889 és 1906 között olyan zongoristákat adott a magyar zeneéletnek, mint Dohnányi Ernő, Bartók Béla, Keéri-Szántó Imre, Székely Arnold, Reiner Frigyes, ifj. Ábrányi Emil vagy Radó Elek.?
Szalay Stefánia, a következő tanulmány címszereplője, az Ön nagymamája, Bartók egyik első tanítványa, aki elsőként nyert díjat a mester tanítványai közül, később a nagyváradi zeneiskola vezetője lett férjével, Fischer Ervinnel. Mi az, amit legfontosabbnak lát az ő személyében, tevékenységében?
?Szalay Stefánia Thomán István, majd Bartók Béla növendéke volt. Nagyanyámat egész életre szólóan lenyűgözte ez a tanár diák kapcsolat. Kiadatlan memoárjában, mely a családi iratok között fennmaradt, ?Emlékeim Bartók Béláról? címmel részletes leírta Bartók emberi, tanári, művészi énjét. A végzése évében 1909-ben Szalay Stefánia nyerte el a Fodor ösztöndíjat, elsőként a Bartók tanítványok közül. 1909-ben hazaköltözött Nagyváradra, zeneiskolát nyitott, ami hamarosan az ottani zeneélet kiemelkedő központjává vált. Férjével, a Szendy növendék Fischer Ervinnel sokszor hangversenyeztek és gyakran játszottak Bartók műveket is. Az 1920-as évek erdélyi hangversenykörútjai alkalmából Bartók többször is a Fischer-Szalay házaspárnál vendégeskedett. Szalay Stefánia legnagyobb érdeme, hogy ? nemcsak Erdélyben, de Románia szerte - Bartók Béla művészetének szószólója, ismertetője volt.?
Böszörményi-Nagy Béla már egy következő nemzedék a Zeneakadémián, akihez apai ágon kapcsolódik. Az Ön édesapjával, Szirányi Stanzel Jánossal együtt végeztek a nagyhírű intézményben. Milyen oktatási hagyományt vitt magával ez a nemzedék, ami megszakadt 1948-ban, amikor Böszörményi-Nagy inkább az emigrációt választotta?
?Böszörményi-Nagy Béla születésének tavaly volt centenáriuma. Ennek alkalmával megpróbáltam zenei pályafutását, zeneakadémiai éveit áttekinteni és a nagyközönséggel megismertetni. Böszörményi-Nagy és édesapám évfolyamtársak voltak Keéri-Szántó Imre iskolájában, így művészetével, személyével nemcsak a dokumentumokon keresztül találkoztam, hanem családi beszélgetéseken is. A Thomán nevével fémjelzett és Keéri-Szántó által töretlenül tovább vitt pedagógiai és művészi gyakorlat Böszörményire is nagy hatással volt, ami Dohnányi mesteriskolájában tovább csiszolódott. A II. világháború után a zongora tanszak vezetője, és az igazgató tanács tagja volt. Ám az egyre erősödő diktatúrában szó sem lehetett liberális nevelési elvekről. Böszörményi-Nagy ebből a ridegülő világból nem kért és 1948-ban emigrált.?
A családi szálak és a Zeneakadémián megismert források szerencsés találkozása predesztinálhatják a nagy múltú intézmény oktatástörténetének részletesebb feltárására. Milyen munkák várhatók még, melyeket szeretne feldolgozni és közzétenni a továbbiakban?
?Családom tagjainak zenei tanulmányai ? a magam könyvtári munkahelyével együtt ? mintegy hat évtizedet ölelnek fel a Zeneakadémia XX. századi történetéből. Ez a tény, valamint az intézménytörténeti kutatásokban való részvételem tették számomra egyértelművé a feladatom. Megörökíteni azt a közeget, azt a miliőt, ami a két világháború között volt a Zeneakadémián. Azt gondolom, hogy ezeket a tanulmányokat azért kell megírnom, mert még személyes emlékek élnek - szüleimen keresztül ? az említett kor zongorista kiválóságairól. Elkészítettem a hangszeres tanszakok családfáját. Ebből megtudható, hogy a mai tanári kar hogyan illeszkedik a zongoristák esetében Liszt Ferenc, a vonósoknál Hubay Jenő vagy Popper Dávid nevéhez. Tanulmányt írtam Szendy Árpádról, a közeljövőben pedig Keéri-Szántó Imre, édesapám Szirányi Stanzel János és édesanyám Fischer Gabriella zeneakadémiai működését szeretném a nagyközönség elé tárni az egyetem évkönyvei és szüleim levelezése alapján. Ezek alapján felidézhetővé válik, hogy milyen volt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola 1930 és 1940 között.?
Csanda Mária
