_DSC0562
Fotó: Neumann Ildikó
Ruha: Bado öltönyház

Hat szólista és egy fiatal formáció kapja meg évente a lehetőséget az Európai Hangversenytermek Szervezetétől (ECHO), hogy Európa legrangosabb koncerttermeiben mutatkozhassanak be a közönség előtt. ?Tizenkilenc város intézménye részese a programnak, mindannyiuk delegál egy-egy jelöltet a saját nemzetéből, akik közül kiválasztják a hét fellépőt? ? mondta el Balázs János, zongoraművész, akit a Müpa ?nevezett?, és az ECHO tanács végül kiválasztott.

A következő félév így sűrűnek ígérkezik a magyar művész számára, aki sehol sem ugyanazt a programot játssza. ?Ausztriába és Németországba szinte kötelező Mozartot, Bachot, Beethovent vinni, míg Portugália vagy Spanyolország megengedi a könnyedebb, mediterrán típusú zenét? ? magyarázza Balázs János, aki a magyar helyszínen, a Müpában már adott koncertet: itt arra kérték, kortárs magyar zenét mindenképpen zongorázzon. ?A kortárs zene népszerűsítése az egész világon egyre fontosabbá válik. A magyar közönségnek végül Dubrovay László Faust-parafrázisát adtam elő, amelyet 1999-ben írt? ? mondja a művész, aki bevallása szerint élvezi az országról országra járást, bár valójában igazi lokálpatrióta. ?Több lehetőségem is volt már, hogy külföldre menjek hosszabb távra, de valahogy mindig itthon maradok: a hazai publikum számomra nagyon fontos.?

Balázs János májusig, az eddigi koncertjeivel együtt Bécs, Gateshead Gate, Luxembourg, Brüsszel, Amszterdam, Párizs, Birmingham, Athén, London, Köln, Barcelona, Stockholm, Dortmund, Hamburg, Lisszabon és Porto koncerttermeiben lép fel, amelyek között szakmai nívóját tekintve nem lehet különbséget tenni, a magyar zongorista mégis Bécset, Londont és Amszterdamot emeli ki legkedvesebb helyszínekként.

?Olyan koncerttermekben játszhatunk, ahol világhírű művészek lépnek fel. Hatalmas élmény, hogy az eddigi előadásaim mind teltház előtt zajlottak, és az előrejelzések szerint a következőkre is nagy az érdeklődés? ? mesélte Balázs János, akit legközelebb itthon 2014. február 24-én hallhatunk a Zeneakadémia Nagytermében, ahol különleges háromrészes koncertjét játssza, melynek címe: A  ??Zongora?? 3 arca.

Az ECHO koncertsorozatának következő magyarországi fellépője Leticia Morieno, aki november 30-án a Művészetek Palotájában Ana-Maria Vera kíséretében lép színpadra. Spanyolország legtehetségesebb fiatal hegedűművésze  tizenkét éves kora óta dolgozik a világ vezető szimfonikus zenekaraival és karmestereivel.  A koncert nyitódarabjának, Beethoven Kreutzer-szonátáját választották, ezt Richard Strauss egyetlen hegedű-zongora szonátája követi, míg a hangverseny záróakkordjaként Ravel ? a magyar hegedűművésznőnek, Arányi Jellynek írt darabját ? Tzigane című darabját hallhatja a magyar közönség.

A Rising Stars sorozat későbbi fellépőire is érdemes odafigyelni, hiszen januárban a kifinomult technikájú görög klarinétos, Dionysis Grammenos lép a Fesztivál Színház színpadára, aki ráadásul a Korfui Zenei Fesztivál művészeti vezetője is. Február 15-én az Amszterdami Királyi Konzervatórium hangszereseiből alakult Van Baerle Trió Haydn és Beethoven nagyszabású és izgalmas kamarazenei alkotásait adja elő. Őket márciusban a legígéretesebb brit fuvolaművészek egyike, Juliette Bausor követi, aki már többször bejutott a BBC ?Év fiatal művésze?-versenyének döntőjébe. A 2013/14-es Rising Stars utolsó fellépője májusban a francia fiatalokból álló Quatuor Voce vonósnégyes lesz.