A múlt erőt ad a jövő megéléséhez
A Holdról is látszó alkotózsenijét ismertük már néptánc-koreográfiáiból. Irodalmi ihletettségű etűdjeinek nézői a Nemzeti Táncszínházban szembesülhetnek Zsuráfszky Zoltán stílusokon, időn, műfajokon átívelő tehetségével.
Vers, ritmus, tánc
A zenére komponált tánc közkeletű, megszokott, Zsuráfszky Zoltán azonban most versekre álmodott koreográfiákat, ez már kevésbé bevett gyakorlat. Persze nem egyedülálló, ott volt például Novák Ferenc Két gyermektánc Weöres Sándor-versekre című munkája vagy a PR-Evolution Dance Company Kaleidoszkópja, amely kortárs költők gondolatait fogalmazza meg a mozdulatok nyelvén. Jelen produkcióban, az Alvó szegekben Nagy László, Vörösmarty Mihály, Arany János, Radnóti Miklós és Pilinszky János költeményeit „koreografálta” meg Zsura. Az ötlet nem új keletű.
A felvételen a költő saját maga mondta el legendás költeményét. Zsura Szigeti Károllyal alkotta meg a koreográfiát. Konzultáltak Martin Györggyel, aki kijelentette: nem lehet archaikus néptánc.
„Ez is egyfajta anyanyelv, a mozgás anyanyelve, ahol a sóhajtásokra, felkiáltásokra, suttogásokra táncolunk zene helyett” – magyarázta Zsuráfszky Zoltán, aki kifejtette: a Magyar Nemzeti Táncegyüttes folklórdarabokkal járja a világot, ezért öt-tíz évente elő kell venni ezeket a számokat, a táncosok (Barka Dávid, Eredics-Fekete Zsuzsanna, Juhász-Paput Júlia, Tókos Attila, Szeverényi Barnabás, Tókos Zsófia, Sánta Gergő) fejlesztésére.
Másrészt Zsura gondol az iskolásokra. „Ha ezeket a verseket mozdulatokkal együtt látják, annyira belevésődik a tudatukba, hogy sose fogják elfelejteni, ha előveszik a verseket, maguknak, azután a gyerekeiknek, az unokáiknak” – vélekedett a koreográfus.
Látvány és zene
Megjegyzem, a mozdulatokat, az archaikus lépésanyagra épülő koreográfiát kellőképpen megsegíti, vagy inkább megerősíti, mintegy továbbgondolja a pazar látvány. Méghozzá a korszak színházi szcenikájának szellemében megalkotott fényfestéssel (Juhász Péter) a középpontjában. Ehhez kapcsolódik a hagyománykövető, fénykúpokra, utcafényekre épülő világítás (Hlinka Mónika).
A szövegritmus mellett pedig megjelenik a zene is. A költemények mellett megzenésített versek gazdagítják a produkciót.
„Nagy barátom, a tavaly elhunyt Kiss Ferenc zenei feldolgozásaira készítettem az előadás második felének számait – mesélte a rendező-koreográfus. – Legutóbb Pilinszky Négysorosát. Tíz éve már nekiálltam, szóltam is Ferinek, de most érett meg bennem.”
Hagyjuk a koreográfust, meséljen a Pilinszky János-feldolgozásról. „Belesűrített a mester ebbe a négy sorba mindent. Évezredek elzártságát, űzöttségét, elnyomását, hidegségét. Most sikerült mindezt párhuzamba hozni a jelenkorral. Amikor Kárpátalján Sebestyén Józsefet betuszkolták egy mikrobuszba, leverték a veséjét, amibe belehalt. Ezt a pillanatot tudtam most megragadni.”
Pilinszky szellemisége
Ráadásnak a műsor címét is a Négysorosból kölcsönözte a mester, aki elárulta: kérdő mondatokat kerestek a versekből, aztán Nagy László Szárnyak zenéje költeménye lett volna a címadó.
Az Alvó szegek felébredhetnek. Ezek a szegek lehetnek Jézus szegei. A számban két római katona behoz egy keresztet, amire fejjel lefelé felhúznak egy embert.
Közben Kiss Feri presszózenéje szól, amire párok tangóznak – avatott be a koreográfus. – Mint a hatvanas évek ellentmondása, amikor egy presszóban sörözgettünk, közben még akasztottak ’56-os elítélteket.”
E komor, elgondolkodtató hangulat végigvonul minden etűdön, mintegy összefűzi a koreográfiákat (társrendező: Vincze Zsuzsa), ahogyan a magyar líra közös vonása szintén a mély gondolatokban, felkavaró érzelmekben tapintható.
„A záró, Híd-avatás olyan vízió, amiben a társadalom különböző rétegeiből való emberek végeznek magukkal – avatott be Zsuráfszky Zoltán. – Rossa László zeneszerző barátom sodró lendületű, századfordulót idéző muzsikát komponált. A társadalmi kataklizmák korában járunk, az első világháború előtt, amely időszak sokban rímel a jelenünkre. Internet, okostelefon, teljesen fölforgatták az életünket. Fel akarom rázni a nézőket. Hallaniuk kell ezeket a verseket – A Vendégek jövetele, A vén cigány, a Híd-avatás vagy a Radnóti notesza, Szarka Tamástól a Tánc a hóban –, tanulni kell belőlük. Bízom benne, aki hallja-látja, magába néz, talán elszomorodik. De nincs idő elkeseredésre, a végén Kiss Ferenc azt énekli: nem voltak szép idők, csak azt hittük, megszépült a múlt. Ha a múltba nézünk, megkönnyebbülünk, mert már túl vagyunk rajta. Ugyan félünk a jövőtől, de a múltba nézés biztat, erőt ad, mert azt már túléltük. Annyi mindenen túljutottunk, és mindezek ellenére vállaltuk a magyarságunkat, a nemzetünket, vállaltuk a hitünket, vállaltuk az elkötelezettségünket.”
Fotó: Hegyi Júlia Lily / Kultúra.hu
