A 2012-es Bergman fesztiválra monológot vitt Eleanor Mercier Összeverve című könyvéből, amely a családon belüli erőszak tematikájához kötődik. A Minden ötödik órában előadás Öntől indult el?
Való igaz, hogy körém szerveződött a dolog, hiszen Orlai Tibor engem keresett meg azzal, hogy készítsünk egy előadást a családon belüli erőszakról, amelyet a monológom is feldolgozott. Hamar rájöttünk azonban, hogy a könyv önmagában nem elég, hiszen francia áldozatok szólalnak meg benne, és mi szerettük volna, ha magyar helyzeteket mutatna be az előadás.
Eleanor Mercier könyve, amelyből az Ön monológja született, részleteiben fellelhető a darabban?
Csak egyszer fordul elő az előadásban. A könyv tulajdonképpen egy szabadvers, csupa ?első mondatból? áll. Az író diszpécserként dolgozott egy szervezetnél, ahol lejegyezte különböző áldozatok segélyhívásainak első mondatát; a könyv ezeknek az első szövegfoszlányoknak a gyűjteménye. Leginkább arra használtuk Mercier sorait, hogy a mi kitalált karaktereinkhez keressünk hozzájuk illő szófordulatokat.
Az előadás egy szövegkollázsra épül, amelyben az eredeti dokumentumok mellett fiktív elemek is megjelennek: Agata Kristof, Bergman és Bukowski szövegei.
Ha jól emlékszem, mára csak egy fiktív szöveg maradt az előadásban, egy jelenet a Fanny és Alexanderből. A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesülettől sok eredeti dokumentumot kaptunk, leginkább ebből táplálkozik a darab.
Miért esett Bozsik Yvette-re a választásuk?
Ragaszkodtam hozzá, hogy nő rendezze az előadást, innen egyenes út vezetett Yvette-hez. Egyrészt Magyarországon nagyon kevés női rendező van, másrészt dolgoztam már vele, és úgy gondoltam, nála jó kezekben lenne az anyag.
Korábban a Vagina monológokban dolgoztak együtt, amely szintén tabu témát feszeget. A Minden ötödik órában azért érdekes, mert tabunak számít, vagy azért, mert jelenleg hiánypótló kezdeményezés erről darabot készíteni?
Elsősorban azért érdekes, amilyen gyalázat folyik a törvényhozásban ekörül. Minél több akció és civil kezdeményezés történik, annál inkább elzárkóznak a törvényhozásban attól, hogy büntetőjogi kategóriába emeljék a családon belüli erőszakot. Emellett az a súlyos aktualitása, hogy bár sok az áldozat ? ahogyan az előadásunk címe is utal rá, minden ötödik órában valaki bele is hal a terrorba ?, a törvényhozók ennek ellenére sem hajlandóak tárgyalóasztalhoz ülni az adott szervezetekkel.
Milyen karaktereket formál meg az előadás során?
Nagyon sok szerepben tűnök fel. Játszom férfit, nőt, vagyok bántalmazó és bántalmazott, sőt- még sorozatgyilkos is. Mindannyian sok szerepben jelenünk meg, ez is része a koncepciónak: éreztetni, hogy bármilyen szituációba kerülhetünk az előadás alatt. Sugallni, hogy bárkivel bármi megtörténhet. Lehet férfiból bántalmazott, lehet gyermekből agresszív felnőtt.
Bozsik Yvette említette a Minden ötödik órában sajtótájékoztatóján, hogy az alkotói folyamat itt nagyon erősen közösségi munka.
Ez nem egy színdarab, tehát nincs egy meghatározott dramaturgia alapján felépített cselekmény, amely valahonnan valahová tart. Úgy kell elképzelni, hogy van egy jelenet Kisapostagról, egy jelenet Budapestről, és így tovább. Nagyon erősen alakítjuk közösen, hogy lenne jó. Például van a Pipás Pista sztori a 20-as évekből, amelyben egy férfit 7 ember brutális megölésével gyanúsítottak. Elvitték a börtönbe és kiderült, hogy nő, aki bántalmazott asszonyok férjeit ölte meg. Ez eredetileg oldó, parodisztikus jelenetként került be az előadásba. Itt például ragaszkodtam hozzá, hogy az eredeti dokumentumokat olvassuk fel arról, hogy asztal alá ivott férfiakat, sőt, részegen meg is vert párat. Kiderült, hogy addig verte őt a férje, amíg lelépett, és aztán ő lett a ?Rózsa Sándor?.
Tehát a közösségi munka nem mint improvizáció értelmeződik.
Nem, cseppet sem. Vannak vallomások a NANE-től, ezek tűpontosan úgy vannak leírva, ahogyan az áldozatok elmondták. Sokszor lehet érezni egy-egy szövegben, hogy nem iskolázott ember szavaiból építkezik. Itt kifejezetten fontosnak tartottam, hogy szóról szóra megtanuljam, mert annyira visszaadja a karakter személyiségét.
Lelkileg mennyire terheli meg az előadás próbafolyamata?
A téma kényes és nehéz, de a próbafolyamat nem visel meg igazán. Volt egy szerepem, amelyben gyereket kellett gyilkolnom, az nagyon megterhelő volt.
A Médeára gondol?
Igen, az nagyon megviselt. Most abban a jelenetben nem vagyok benne, amely a gyerekbántalmazásról szól ? szerencsére. Nem érzem azt, hogy le kell tennem a próba végén a szerepet.
Bozsik Yvette szerint a felszabadítás a cél. Milyen célkitűzése lehet egy társadalmi problémát és kényes témát is feszegető előadásnak?
Az előadás célja egyben annak témája is, tehát az, hogy nyilvánosan emberek előtt erről beszélünk. Bemutatjuk azt az állapotot, amelyben az ország ebben az ügyben van. Természetesen egy színházi előadás nem tudja megváltani a világot, nem tudunk ?segíteni? az áldozatoknak, mint művészeti produkció problémát tudunk felmutatni és megjeleníteni a színház eszközeivel. A NANE-val együttműködünk, az előadások végén lesznek szórólapok a szervezetről, illetve elérhetőségek, hogy hová lehet fordulni segítségért. Ha valaki az előadás után azt mondja, hogy ?beszélnem kell a kolléganőmmel?, akkor már elértük azt a célt, amit egy ilyen produkciótól el lehet várni a figyelemfelkeltésen túl. Lesz majd 3-4 előadás, ahol közönségtalálkozót is rendezünk. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen beszélgetés alakul majd ki ott.
(Az Orlai Produkció szervezésében készülő darabot Fullajtár Andrea, Rába Roland, Vati Tamás, Mórocz Adrienn, Samantha Kettle és Valencia James közreműködésével mutatják be április 10-én az Átrium-Film Színházban).
Készítette: Milojev Zsanett
