Az elektronikus hangszerek atyja szükség esetén lehallgatókészülékeket is készített

Lev Szergejevics Tyermen tizenhárom évesen már a nagyfrekvenciás áramkörök működésével foglalkozott, középiskolásként saját otthoni laboratóriumában az optikát és a mágneses mezőt vizsgálta és látványos kisüléseket keltő Tesla-tekercset épített. A fizika mellett a zene volt a szenvedélye, kiválóan játszott csellón. Az első világháború alatt, 1916-ban egyetemi hallgatóként katonai szolgálatra hívták be. Mentora, a kiváló fizikus Abram Joffe javaslatára a katonai mérnöki iskolába került, amelyet fél év alatt végzett el és rádiómérnöki diplomát szerzett. A polgárháború alatt a katonai rádiótechnikai laboratórium helyettes vezetője volt, 1919 végén a Joffe által alapított kutatóintézetbe került, ahol röntgendiffrakciós és oszcilloszkópos vizsgálatokkal foglalkozott.

Ekkor ötlött fel benne a gondolat, hogy teljesen elektromos hangszert készítsen, amely nem az akusztikus módon keltett hangot erősíti fel. Hamarosan készen állt az általa eterofonnak nevezett teremin prototípusa: egy négy lábon álló doboz, jobb oldalán egy egyenes, bal oldalán egy vízszintes, P alakú antennával. A dobozban egy állandó és egy változtatható nagyfrekvenciájú elektroncsöves rezgéskeltő (oszcillátor) rejtőzik az álló antennához csatlakoztatva, ezek jelének interferenciája hozza létre azt az elektromos jelet, amely erősítőn keresztül jut el a hangszóróhoz; a hasonló elven működő lapos antenna az amplitúdó, hangerő szabályozására szolgál. A zenész két kezét a két antennához közelítve vagy távolítva szabályozza a hangmagasságot (a normál C hangtól felfelé és lefelé is két és fél oktáv) és a hangerőt.

Tyermenre és hangszerére még Lenin is felfigyelt, és 1922-ben vendégül látta a Kremlben, ahol a feltaláló Saint-Saëns-műveket adott elő, és a bolsevik vezető maga is megpróbálkozott a zenéléssel. Lenin a találkozó során annyira fellelkesült, hogy a tudóst a villamosítási program propagálása érdekében országjárásra kérte fel.

A feltalálót, immár Leon Theremin néven 1927-ben titkosszolgálati megbízatással Nyugatra küldték, hogy hangszerével demonstrálja a szovjet tudomány és kultúra fejlettségét. Zsúfolásig telt koncerttermekben adta elő a saját maga által írt versenyművet, majd áthajózott Amerikába, és New Yorkban laboratóriumot állított fel, a teremint szabadalmaztatta és százezer dollárért a gyártási jogokat is eladta az RCA cégnek. (A pénzből nem sokat látott, mert annak nagy részére a szovjet állam tette rá a kezét.) A hangszer mégsem lett siker: módfelett drága volt, és az is gyorsan kiderült, hogy a reklámokkal ellentétben korántsem könnyű játszani rajta, ráadásul alig néhány héttel piacra kerülése után beütött a nagy gazdasági világválság.

megépítette a dobgépek ősét, olyan színpadot konstruált, amely érzékelte és azonnal hanggá és fénnyé alakította a táncosok mozgását. Bár továbbra is anyagi nehézségei voltak, bekerült a társasági élet felsőbb köreibe és bejáratos lett a nagyvállalatokhoz, így „ipari kémként” is dolgozhatott, és jelentett orosz emigránsokról is. 1938-ban feleségül vett egy fekete táncosnőt, amit sem Amerikában, sem a hazájában nem néztek jó szemmel és visszarendelték. Amikor ezt megtagadta, egy KGB-különítmény elrabolta – más verziók szerint azonban az adósságokban úszó és honvágytól gyötört Theremin maga döntött a hazatérés mellett.

A Szovjetunióban azonnal ellenforradalmárnak minősítették és koncepciós per után a Gulagra küldték, ahol rövid ideig aranybányában dolgozott, majd a tudósok számára fenntartott kényszermunkatáborba (saraska) került. Rabként folytatott kutatásainak eredménye lett a mai lézermikrofon elődjének számító Buran lehallgató berendezés, amely az ablaküveg rezgését alakította vissza hanggá, a szovjet titkosszolgálat ezt használta a nyugati nagykövetségek megfigyelésére, sőt Lavrentyij Berija, az állambiztonság rettegett vezetője állítólag Sztálint is lehallgatta vele. Egy másik lehallgatókészülékét, amely elem és antenna nélkül működött és kívülről, rádióhullámokkal aktiválták, az Egyesült Államok nagypecsétjének fából készült másolatába rejtették. Ezt 1945-ben szovjet úttörők ajándékozták az amerikai nagykövetnek, aki dolgozószobájában függesztette ki.

Theremin jutalmul – még rabként – megkapta a Sztálin-díjat, 1950-ben kiszabadult, 1954-ben rehabilitálták. Ezután a moszkvai konzervatórium akusztikatanszékére került, de 1967-ben, miután interjút adott egy amerikai lapnak, eltávolították, húsz éven át a moszkvai egyetemen mellőzve dolgozott. Először 1989-ben utazhatott ismét külföldre, 1991-ben a Stanford Egyetem meghívására amerikai körutat tett. Leon Theremin 97 évesen, 1993. november 3-án halt meg Moszkvában.

Az éteri hangzású teremint az 1940-es évektől fedezte fel Hollywood, az elsők között Rózsa Miklós használta Alfred Hitchcock 1945-ös Elbűvölve című thrillerében, de a hangszer igazi népszerűségre a könnyűzenében tett szert. A szintetizátort megalkotó Robert Moog tereminek építésével kezdte pályafutását, a teremin módosított változata szól a Beach Boys Good Vibrations című klasszikus számában, a Led Zeppelin gitárosa, Jimmy Page rendszeresen használt teremint koncerteken a Whole Lotta Love Love című szám közben, kísérletezett vele a Rolling Stones is Their Satanic Majesties Request című albumán.

Címlapfotó: Léon Théremin feltaláló és zenész a híres elektronikus hangszerével. Fotó: Collection Roger-Viollet/Roger-Viollet via AFP