Hoffmann Sándor néven Nagykanizsán látta meg a napvilágot. Zongoraművésznek készült, mégis a színház mellett döntött, már ötödikes gimnazistaként kritikát írt a Zalai Közlönybe. A budapesti egyetemen jogot és filozófiát hallgatott, bölcsészdoktori és német–francia szakos tanári oklevelet szerzett. 1892 és 1906 között a Magyar Szemle belső munkatársa volt, elsősorban dramaturgiai írásai jelentek meg. Műfordításokkal is jelentkezett, így Molière-től lefordította a Dandin Györgyöt és A fösvényt.
A Nemzeti Színház igazgatója, Beöthy László 1902-ben rendezőnek szerződtette. Hevesi 1904-től részt vett az akkor alakuló Thália Társaság művészeti igazgatásában, rendkívüli érzékkel fedezett fel új tehetségeket, akikből idővel a színházi élet legnagyobbjai lettek. A színészeknek tartott előadásaiból két műve is született, Az előadás művészete és A színjátszás művészete.
A Nemzeti Színházban azonban ellenségei is jócskán akadtak, így 1907-ben örömmel vállalta a Népszínház-Vígopera néven induló színház főrendezőségét. Itt olyan sikerek fűződtek a nevéhez, mint a Carmen újszerű rendezése és Csiky Gergely Nagymamájának zenés vígjátékká alakítása Blaha Lujzával a főszerepben. Egy év után ismét a Nemzetihez szerződött, megrendezte Shakespeare-től az Antonius és Cleopatrát, valamint a Hamletet. 1912-ben az Operaház főrendezője lett, ahol kiváló zenei és szcenikai ismeretei főleg Verdi és Mozart rendezéseiben érvényesültek.
1914-ben ismét visszaszerződött a Nemzetibe, 1922 és 1932 között a színház igazgatója volt, amely vezetése alatt példátlan virágzásnak indult. Hevesi igazi reformot hajtott végre: megújította a műsort, új tagok szerződtetésével felfrissítette a társulatot, emellett a színjátszó stílusban, a szcenikai keretben is gyökeres változásokat hozott. Ő alkalmazta Magyarországon először Gordon Craig és Sztanyiszlavszkij rendezési elképzeléseit, bevezette a színházi bérletrendszert, megnyitotta a Nemzeti Kamaraszínházát.
Nyolc Shakespeare-ciklust rendezett, ciklusokban újította fel Molière és Ibsen műveit, valamint a népszínműveket is. A magyar klasszikusok közül átdolgozta modern színpadra a Bánk bánt, és emlékezetes rendezése volt Az ember tragédiája is.
1927 és 1932 között tanított a Színművészeti Akadémián, ő szervezte meg az első rendezői tanfolyamot. Négy előadást tartott Londonban a magyar irodalom főalakjairól, a Shakespeare Társaság Shakespeare Magyarországon című előadásra kérte fel. Munkásságát 1930-ban Corvin-koszorúval jutalmazták.
A sikerek ellenére a konzervatívabb ízlést követő és követelő színházi ellenzék szembefordult vele, támadásaikban az antiszemita, szélsőjobboldali indítékok is szerepet játszottak. Hevesit 1932-ben leváltották a színház éléről, ezután a Magyar Színházban dolgozott tovább. 1937-ben összefoglaló munkát bocsátott közre Színház címmel. Súlyos betegen belekezdett egy Shakespeare-monográfiába, de befejezni már nem tudta, 1939. szeptember 8-án Budapesten halt meg.
Nevét viseli Budapest VII. kerületében a Pesti Magyar Színház (1966–2000 között Nemzeti Színház) előtti tér, az épület falán található emléktáblája, 1983-ban az ő nevét vette fel a zalaegerszegi Állandó Színház, amelynek első vezetője a legendás rendező, Ruszt József lett. A budapesti Eiffel Műhelyházban, az Opera egyik művészeti központjában háziszínpadot neveztek el róla.
A nyitókép forrása: Az Est – Színháztörténeti Tár
