Szegényparaszti családban született Hajdúsámsonban 1941. április 5-én. 1959-ben a debreceni gépipari technikumban szerzett fegyver-, lőszer- és robbanóanyag-technikusi végzettséget. 1992-es elbocsátásáig a Medicor Művek debreceni gyárában dolgozott, ezt követően munkanélküliként tartotta magát számon, a köznyelv azonban szellemi szabadfoglalkozásúként definiálta. 1991 és 1999 között tagja volt a Holmi című irodalmi folyóirat szerkesztőbizottságának.
Pályája versekkel indult, 1970-ben az Alföld című folyóiratban jelent meg néhány műve.
1967-ben külföldi munkára ment az NDK-ba, 1970-ig a drezdai VEB Trafo- und Röntgenwerk betanított munkása, majd 1975 és 1976 között ugyanitt otthonnevelő volt. Ottani élményeiből született Tájékoztató című művével 1976-ban megnyerte a Mozgó Világ szociográfia pályázatát. Az írást azon frissiben be is tiltották, s ekkor került kapcsolatba Kenedi Jánossal, aki épp egy szamizdat antológiát szerkesztett az ilyen betiltott művekből.
Akkortól kezdett komolyabban írogatni, erre Kenedi és Száraz György, az ÉS akkori olvasószerkesztője is biztatta. 1981-ben megjelent A 6714-es személy című kötete, amelyért megkapta a Művészeti Alap Elsőkötetesek díját. A következő kötet, a Miért jó a póknak? 1989-ben jelent meg, és A jövő irodalmáért jutalomban részesült. Ezt követően többtucatnyi elbeszélése látott napvilágot, több kötete is megjelent (Ennyi volt, Lassú teher, A te országod, Nóra jön, A térkép szélén), írt regényeket és szociográfiai munkákat is (Szürke galamb, Minden messze van). 1995-ös A mi utcánk című novellafüzéréért elnyerte Az év könyve jutalmat. Írt forgatókönyveket is (Egyszer élünk, A leghidegebb éjszaka), a 2000-es Filmszemlén forgatókönyvírói díjat kapott.
2003-ban a litera.hu irodalmi portál részletekben közölte Az áruló – Filmregény című önéletrajzi ihletésű, ügynökmúltjáról szóló regényét.
Bevallotta azt is, hogy zsarolással vették rá az együttműködésre, ami pszichésen és fizikailag megviselte, többször volt elvonókúrán, pszichiátrián is kezelték.
Tar Sándor a megalázottak és megszomorítottak írója volt. Tényszerűen, reflexiók és magyarázatok nélkül írt a perifériára, a „térkép szélére” szorult emberekről, akiket – egy-egy felragyogó pillanatot kivéve – maguk alá gyűrt a kilátástalanság és a nyomor. Írásainak helyszíne a munkásszállás, az üzem, a vasúti kupé, a „mi utcánk” kietlen és reménytelen vidéke. Hangja már-már szenvtelen, néhány írásában szigorú és pontos sorain átdereng finom humora.
Számos kitüntetést megkapott, a többi közt 1994-ben Nagy Lajos-díjjal, 1995-ben Krúdy-díjjal, 1997-ben József Attila-díjjal, 1999-ben pedig Márai Sándor-díjjal ismerték el. Művei francia, finn és német kiadóknál is megjelentek.
Tar Sándor debreceni otthonában halt meg 2005. január 30-án.
2025-ben a szerző irodalmi hagyatékát gondozó debreceni Déri Múzeum arra vállalkozott, hogy új, Leletmentés című könyvsorozatának első kiadványaként Tar Sándor összegyűjtött verseit adja közre. A Kicsi fények: Tar Sándor összegyűjtött versei című kiadvány mintegy 90, a jelenleg ismerhető összes Tar-verset tartalmazza, a kötet bemutatóját az író halálának évfordulóján, január 30-án tartják.