A moziban tér vissza Jack Bauer és a 24

A 24 című népszerű tévésorozat visszatérhet egy mozifilm erejéig. Azt még nem tudni, hogy ebben láthatjuk-e majd a terroristák ellen küzdő Jack Bauer szerepében Kiefer Sutherlandet.

A 24 című akciósorozat 2001–2014 között kilenc évadon át mutatta be egy képzeletbeli amerikai terroristaelhárító egység munkáját, a középpontban Jack Bauer szövetségi ügynökkel, akit Kiefer Sutherland alakított. Az első nyolc évad minden epizódja egy óra valós idejű történéseit meséli el, és minden évad 24 epizódból áll – azaz egy évad egy napnak felel meg. A sorozat gyártója, a Fox elkészítette a kilencedik évadot is, azonban ez csak 12 részes volt.

A sorozat 68 Emmy-jelölést kapott, és ebből húsz alkalommal győzött.

Elnyerte többek között a legjobb drámasorozatért járó elismerést, és a főszereplőt, Kiefer Sutherlandet is díjazták 2006-ban.

A tévésorozat mozifilm-verziójának készítése a 20th Century Studiosnál a korai stádiumában van – tudta meg a Variety. Az Imagine Entertainment társalapítója, Brian Grazer producer júniusban úgy nyilatkozott, hogy a 24 filmváltozatát nagyon érdekes módon fogják megcsinálni a Disney-vel és a Foxszal közösen.

A film készítésének ebben a korai szakaszában még nem kerültek napvilágra részletek a cselekményről. Arról sincs hír, hogy Kiefer Sutherland szerepel-e majd a produkcióban – a 20th Century Studios erről nem kívánt nyilatkozni.

Ez is érdekelheti

Oroszi Iván: Ha meghallgatod a lemezt, érezni fogod a hely különleges hangulatát

A Magyar Zene Háza gondozásában Selection címmel jelent meg az a kiadványsorozat, amely az intézmény 2022–2024 között készült koncertfelvételeit gyűjtötte össze színes vinyllemezen, CD-n és kazettán is.

Pipafüstbe burkolózott írók, festők, tudósok és felügyelők

René Magritte 1929-ben készült A képek árulása című festményén egy pipát látunk, alatta kalligrafikus felirattal: Ez nem pipa. A kép kifejezi a jelen valóságát: van is pipa az életünkben, és nincs is.

A folyton újjászülető alagúton átutazott a történelem is

A pesti vicc szerint csak azért volt szükség a budai Váralagútra, hogy ha esik az eső, legyen hová betolni a Lánchidat. Az 1857. február 10-én átadott alagútban soha nem fért volna el a Lánchíd, viszont a magyar történelem egy része igen.

Palágyi Máté: A Bohemian Betyars zenéje műfaji kereteken és országhatárokon egyaránt átível

A Bohemian Betyars nemzetközi sikereiről beszélgettünk a zenekar énekes-hegedűs-menedzserével, Palágyi Mátéval.