000_36TK6HG.jpg

Jó pár látványos buktát túlélt Kevin Costner

Január 18-án ünnepli hetvenedik születésnapját Kevin Costner Oscar-díjas amerikai színész, filmrendező, producer, a Farkasokkal táncoló alkotója, aki legemlékezetesebb alakításait kedvenc műfajában, westernben nyújtotta.

A kaliforniai Lynwoodban született, családjával sokat költözött apja munkája miatt. Gyermekkorában énekelt egy baptista kórusban, verseket írt, kosarazott, baseballozott és focizott, 18 évesen saját építésű kenujával közép-nyugatról leevezett a folyókon a Csendes-óceánig. A kaliforniai egyetemen, ahol színi órákra is járt, marketingdiplomát szerzett, de a reklámszakmában alig egy hónapot töltött. Színészi álmait dédelgetve Richard Burton biztatására, akivel egy repülőúton véletlenül ismerkedett meg, Hollywoodba költözött, ahol minden munkát elvállalt. Volt teherautó-sofőr, dolgozott halászhajón, vezetett buszos túrákat a sztárok otthonához, míg végül megtalálta útját a filmgyárba.

Karrierje komótosan döcögött: első szerepét egy szexfilmben kapta, a Frances című filmben már volt egy mondata, A nagy borzongásban szerepét addig kurtították, amíg csak egy holttestet „játszott” a boncasztalon

– mindez annál dühítőbb volt számára, mert ezért utasította vissza a Háborús játékok főszerepét. Lawrence Kasdan rendező 1985-ben kárpótlásul hívta a Silverado című westernbe, amivel Costner végre befutott. Ezt követte a Nincs kiút című politikai thriller és az Aki legyőzte Al Caponét című gengszterfilm, igazi sztárrá és szexszimbólummá a Baseball bikák és a Baseball álmok avatta. Filmes bevételeiből saját filmcéget alapított, s egyre merészebb terveket szőtt.

1990-ben visszautasította a Vadászat a Vörös Októberre című filmben neki ajánlott szerepet, inkább leforgatta a western feltámasztására szánt Farkasokkal táncolót. Rendezői és produceri bemutatkozása kirobbanó sikert aratott: a háromórás eposz, amelyért rendezői Golden Globe-díjjal jutalmazták, hét Oscar-díjat söpört be, Costner megkapta a legjobb filmnek és legjobb rendezőnek járó szobrocskát is (az alkotást 12 kategóriában nominálták, köztük Costnert a legjobb férfi főszereplők közt is). Egy évvel később viszont a legrosszabb alakításnak járó Arany Málna-díjat „nyerte” el a Robin Hood – A tolvajok fejedelme címszerepéért.

Egy évvel később viszont a legrosszabb alakításnak járó Arany Málna-díjat „nyerte” el a Robin Hood - A tolvajok fejedelme címszerepéért.

A politikai filmek világába 1991-ben az Oliver Stone rendezte, a Kennedy-gyilkosságot feldolgozó JFK-ben kóstolt bele, Jim Garrison vizsgálóbíró szerepében, majd a kubai rakétaválság idején játszódó, a Tizenhárom nap – Az idegháború című alkotásban Kennedy elnök tanácsadóját alakította. A Több mint testőr című zenés romantikus filmben (1992) Whitney Houston jóképű testőrét játszotta, egy évvel később a Clint Eastwood rendezte A tökéletes világ című krimiben volt gyilkos. Ezt követően azonban látványos anyagi és erkölcsi bukások következtek, így a Wyatt Earp, a gyártási költségeit alig behozó Waterworld – Vízivilág, A jövő hírnöke vagy A pálya csúcsán című baseballfilmje. A megtépázott tekintélyű színész pénztárcájára 1994-ben újabb csapást mért válása gyermekkori szerelmétől, három gyermeke anyjától.

A kudarcok nem szegték kedvét, az ezredfordulón kedvező visszhangot kapott az Üzenet a palackban című szerelmi románcban nyújtott alakítása, s dicsérték a Fegyvertársak című westernben is, amelyet ismét ő rendezett.

Az utóbbi film kedvéért visszautasította Quentin Tarantino ajánlatát, aki a Kill Billben eredetileg neki szánta Bill szerepét, amit végül David Carradine játszott el. A Mr. Brooks című thrillerben ismét egy sorozatgyilkost játszott, majd a mozirajongók a Jack Ryan: Árnyékügynök című kémfilmben, a 3 nap a halálig című akciófilmben, valamint a Black or White című, a fajok közti feszültségekkel foglalkozó drámában is láthatták. Ő volt a főszereplője a nagy sikerű, 2018–2024 között vetített Yellowstone című tévésorozatnak, amelyben egy montanai özvegy földbirtokost alakított, a szerepért tavaly Golden Globe-díjjal tüntették ki. Az idei cannes-i filmfesztiválon volt a világpremierje a Horizont: Egy amerikai eposz című westernfilmsorozata első részének, amelyben a színészi munka mellett a rendezést is magára vállalta. A Vadnyugat meghódításáról szóló alkotást saját vagyonából finanszírozta.

Costner tévés producerként az amerikai őslakosok életéről szóló dokumentumsorozatot szerkesztett, amelynek narrátora is volt. Zenészként is aktív: country-rock zenekarával 2007 óta koncertezik, és három albumot adott ki. Golfversenyekre is járt, s az angol Arsenal labdarúgócsapat nagy rajongója. Kedvenc filmjei közt van A vadnyugat hőskora, a Bilincs és mosoly, a Híd a Kwai folyón, a Butch Cassidy és a Sundance kölyök, valamint A hét mesterlövész.

A több újság által többször is a legszexisebb férfiak közé választott híresség magánéletével is szerepel az újságok oldalain. 2004-ben újra megnősült, a majd húsz évvel fiatalabb Christine Baumgartner német divattervezőt vezette oltár elé, akitől tavaly vált el. Két házasságából és egy kapcsolatából hét gyermeke született.

Számtalan kitüntetése közt Oscar-díjai mellett a Berlinale Ezüst Medve-díjával, továbbá három Golden Globe-díjjal is büszkélkedhet.

Warren Beatty, Clint Eastwood, Mel Gibson, Richard Attenborough és Robert Redford mellett egyike azon kevés hollywoodi művésznek, akik elnyerték a legjobb rendező Oscar-díját, bár elsősorban színészként ismert.

2013-ban a Hatfields and McCoys című, az amerikai polgárháború után játszódó sorozatban nyújtott alakításáért átvehette a legjobb színésznek járó Golden Globe-, Emmy-, valamint az amerikai film- és televíziós színészek céhének (SAG) díját is. Filmes életművéért 2013-ban tiszteletbeli César-díjjal, az Oscar-díj francia megfelelőjével tüntették ki, 2024-ben a francia Művészetek és Irodalom Érdemrendje kitüntetésben részesült. 2003 óta csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek sétányát.

Ez is érdekelheti

Egy telefonkönyv felolvasásával is megnevettetné a világot Hollywood köpcös sztárja, Danny DeVito

November 17-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját Danny DeVito, a köpcös amerikai filmszínész, aki alig százötven centis magasságával Hollywood egyik legnagyobb sztárja, egyben egyik legbefolyásosabb producere.

Az olasz Jávor Pál a neorealizmus nagymesterévé vált

Ötven éve, 1974. november 13-án halt meg Vittorio De Sica olasz színész, rendező, a neorealizmus egyik atyja, a Biciklitolvajok, a Csoda Milánóban és A sorompók lezárulnak című filmklasszikusok alkotója.

Huszonhárom évig várt az Oscarra az 50 éves Leonardo DiCaprio

November 11-én ötvenéves Leonardo DiCaprio Oscar-díjas amerikai színész, többek között a Titanic, A Wall Street farkasa, A visszatérő, a Megfojtott virágok és az Egy kosaras naplója című film főszereplője.

A hal neve: Wanda, de a madagaszkári gyapjasmakit róla nevezték el

Október 27-én ünnepli nyolcvanötödik születésnapját John Cleese angol komikus, író, a Monty Python csoport egyik alapító tagja, akinek a társulattal közös alkotásain túl többek között A hal neve: Wanda és a Fészkes fenevadak című vígjátékokat, illetve a Waczak szálló című tévésorozatot is köszönhetjük.