043_dpa-pa_160913-99-441526_dpai_16.jpg

A hal neve: Wanda, de a madagaszkári gyapjasmakit róla nevezték el

Október 27-én ünnepli nyolcvanötödik születésnapját John Cleese angol komikus, író, a Monty Python csoport egyik alapító tagja, akinek a társulattal közös alkotásain túl többek között A hal neve: Wanda és a Fészkes fenevadak című vígjátékokat, illetve a Waczak szálló című tévésorozatot is köszönhetjük.

John Marwood Cleese néven született 1939-ben az angliai Somerset megyében található Weston-super-Mare-ben. Bár szerény anyagi körülmények között éltek, tanulmányait magániskolában végezte. Tizenkét éves korára elérte a 182 centis magasságot, emiatt gyakran csúfolták társai, ekkor fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy humorral feloldhatja a feszültséget. Gyűjtötte a vicceket, lelkes rajongója volt a The Goon Show című rádióműsornak, kedvencei közé tartozott többek között Peter Sellers is.

Bár mind a sportban, mind a tanulmányokban jeleskedett, igazán a komédia vonzotta. Felvételt nyert a Cambridge-i Egyetemre, ahol jogot tanult, majd csatlakozott az egyetem színjátszóköréhez, a legendás Cambridge Footlights-hoz, ahol megismerkedett Graham Chapmannel. Noha énekelni vagy táncolni nem tudott, a bohózatokban nagy sikert aratott.

1963-ban forgatókönyvírója és szereplője volt az A Clump of Plinths című darabnak, amely később Cambridge Circus néven vált ismertté. A revü akkora sikert aratott, hogy tanulmányai elvégzése után csatlakozott a Cambridge Circus-turnéhoz, amely Új-Zélandon és az Amerikai Egyesült Államokban vendégszerepelt. A turné után rövid ideig Amerikában maradt, a Broadwayen és azon kívül is fellépett, valamint ott találkozott először Terry Gilliammel. Angliába visszatérve rádióműsorokban szerepelt, majd Tim Brooke-Taylorral, Graham Chapmannel és Marty Feldmannal együtt aktív résztvevője volt a Végre itt az 1948-as show-nak. A nagy áttörést a brit televízióban azzal érte el, hogy bekerült a The Frost Report című show-ba, amely Graham Chapman, Terry Jones és Eric Idle számára is ugródeszkát jelentett. Ők négyen az amerikai Terry Gilliammel kiegészülve hozták létre – a legenda szerint 1969. május 11-én a hampsteadi Kashmir tandoori étteremben – a Monty Python csoportot.

A Monty Python Repülő Cirkuszának első epizódja 1969. október 5-én került adásba a BBC-n, a sorozatból az Egyesült Királyságban 1969 és 1974 között további 44 epizódot vetítettek, a műsor címe az utolsó szériában rövidült Monty Pythonra. Szabad asszociációkkal, szürreális, abszurd, olykor fekete humorral megtűzdelt komédiázásuk jelentőségét a Beatles zenei forradalmával szokták összehasonlítani. A stílus és tartalom akkoriban elfogadott határait feszegették, ugyanúgy kigúnyolták a politikusokat, médiaszemélyiségeket és művészeket, mint a kispolgárokat. Érdekesség, hogy ők játszották a nőket és férfiakat is: eleinte próbálkoztak színésznőkkel, de úgy tapasztalták, velük a poénok nem elég csattanósak, így később már csak csinibabaszerepre kérték fel őket.

Cleese a harmadik évad után elhagyta a sorozatot, 1970 és 1973 között a St. Andrews Egyetem rektora volt. A Repülő Cirkusz 1974-es befejezése után ismét csatlakozott a társulathoz, amely 1975-ben mutatta be első egész estés filmvígjátékát, az alacsony költségvetéssel készült Gyalog galoppot, amelyben minden tag több karaktert személyesített meg. Ezt követte 1979-ben a szintén kultuszfilmmé lett Brian élete című vígjáték, amelyet több országban istenkáromlás vádjával betiltottak. 1983-ban mutatták be Az élet értelme című filmszatírájukat, amely a cannes-i filmfesztiválon elnyerte a zsűri nagydíját, bár a kritikusok a társulat leggyengébb darabjának tartják.

A Monty Python 1983-ban feloszlott, tagjai külön-külön folytatták, de gyakran szerepeltek együtt más produkciókban. 1989-ben egyetlen tévéműsor erejére újra összeálltak, de Chapman ekkor már gyógyíthatatlan beteg volt, és nem sokkal később el is hunyt. A még élő tagok az első Python-műsor 30. évfordulóján, 1999-ben, majd 2014 júliusában újra összeálltak, ez utóbbi alkalommal a londoni O2 arénában bemutatott búcsúelőadásukat világszerte levetítették.

Első feleségével, Connie Booth-tal együtt írták az 1975 és 1979 között futó Waczak szálló című sorozatot, amelyért BAFTA-díjat kapott. 1988-ban készült el újabb közös munkájuk, A hal neve: Wanda című komédia, amelyben Cleese Kevin Kline, Jamie Lee Curtis és Michael Palin oldalán játszott. A filmért ismét BAFTA-díjat kapott, és jelölték Oscar- és Golden Globe-díjra is. 1997-ben jött a film folytatásának tekinthető Fészkes fenevadak, amelynek írója, producere és főszereplője volt. A következő években számos mozi- és tévéfilmben szerepelt. A Pierce Brosnan főszereplésével készült A világ nem elég című James Bond-filmben R ügynököt alakította, a Harry Potter-filmek első két részében a Roxfort egyik szellemének, Félig Fejnélküli Nicknek a „bőrébe bújt”. 1987-ben a Cheers című sitcom egyetlen epizódjában nyújtott alakításáért Emmy-díjat kapott. Filmes szerepei mellett számtalan animációs filmnek kölcsönözte hangját. Még napjainkban is aktív, legutóbbi filmje júliusban jelent meg.

Négyszer nősült, első két házasságából két lánya született. Egész életében rajongott a makikért, 2005-ben a Nyugat-Madagaszkáron őshonos Bemaraha gyapjasmakit (Avahi cleesei) róla nevezték el. Több könyv szerzője: 2014-ben jelent meg Na, szóval… című életrajzi kötete, 2018-ban az Elszabadult professzor, amelyben a Cornell Egyetemen folytatott majd két évtizednyi vendégprofesszorkodásának állított emléket, 2021-ben a Csak kreatívan!, amely alcíme szerint „vidám kalauz az alkotómunkához”. Egy 2005-ös brit felmérés szerint, ahol „A komédiások komédiásá”-t keresték, minden idők 2. legjobb komédiása lett.

John Cleese 2022-ben Magyarországon is járt a The Last Time to See Me Before I Die (Utoljára láthatsz, mielőtt meghalok) című turnéja keretében.

Ez is érdekelheti

Még száz évvel Antoni Gaudí halála után is építik a világ legmagasabb templomát Barcelonában

Száz éve, 1926. június 10-én halt meg az Isten építészeként is emlegetett katalán mester, Antoni Gaudí, akinek legismertebb műve a Barcelona jelképének és Spanyolország egyik legfőbb idegenforgalmi látványosságának számító, több mint száznegyven éve épülő és 172,5 méter magas Sagrada Família templom.

Huszonöt dollárral érkezett Amerikába Zukor Adolf, az első hollywoodi filmstúdió elindítója

Ötven éve, 1976. június 10-én halt meg Zukor Adolf (Adolph Zukor) magyar származású amerikai producer, a hollywoodi filmgyártás egyik létrehozója, a Paramount filmstúdió alapítója.

Aki nemcsak Mariót varázsolta el – Ötven éve halt meg Latinovits Zoltán, a színészkirály

A posztumusz Kossuth-díjas színész nevéhez olyan emlékezetes alakítások kötődnek, mint a Mario és a varázsló Cipollája, a Tóték őrnagya, vagy a Szindbád és a Szegénylegények című filmek főszerepe.

A népzenei revival mozgalom Béla bácsija ma lenne nyolcvanéves

Halmos Béla – a nemrég elhunyt Sebő Ferenc mellett – nemcsak az alapító atyja volt az 1972 májusában belendült, világszerte százezreket vonzó táncházmozgalomnak, hanem mindvégig megmaradt egyik legstabilabb és leghitelesebb oszlopának.