Leonardo DiCaprio AFP.jpg

Huszonhárom évet várt az Oscarra az 50. születésnapját ünneplő Leonardo DiCaprio

November 11-én ötvenéves Leonardo DiCaprio Oscar-díjas amerikai színész, többek között a Titanic, A Wall Street farkasa, A visszatérő, a Megfojtott virágok és az Egy kosaras naplója című film főszereplője.

Leonardo Wilhelm DiCaprio Los Angelesben látta meg a napvilágot, olasz és német származású apja képregényrajzoló volt, német származású anyja titkárnőként dolgozott. Szülei egyéves korában elváltak, ezután többnyire anyjával élt. Gyerekkorában érdekelte a biológia, de vonzotta a színészet is, szerepelt reklámfilmekben, majd televíziós sorozatokban. 1993-ban több száz jelentkező közül választották ki az Ez a fiúk sorsa című dráma főszerepére, majd Lasse Hallström osztott rá jelentős szerepet a Gilbert Grape című filmjében. Az értelmi fogyatékos fiú hiteles ábrázolásáért először nominálták Golden Globe-díjra, és 19 évesen az egyik legfiatalabb Oscar-díjra jelölt lett a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. 1995-ben az Egy kosaras naplója című életrajzi drámában meggyőző erővel alakított egy kábítószeres fiatal költőt, egy évvel később Claire Danes partnere lett a Rómeó és Júlia című filmben, és a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a legjobb férfialakítás díját.

A világsikert 1997-ben a James Cameron rendezte Titanic hozta meg számára, amelyben Kate Winslettel alakítottak egy tragikus sorsú szerelmespárt. A Titanic rekordszámú, tizenegy Oscar-díjat kapott, azonban DiCapriót még csak nem is jelölték, ezért a csalódott színész meg sem jelent a gálán. 1998-ban A vasálarcos című kalandfilmben, majd 2000-ben a kritika által fanyalogva fogadott A part című filmdrámában játszott. Az egyre tudatosabb környezetvédő DiCaprio a Föld napján milliók figyelmét hívta fel bolygónk megőrzésének fontosságára – ironikus módon akkor, amikor Bangkokban azért tüntettek ellene, mert a film forgatása jóvátehetetlen kárt okozott a thaiföldi Maya-öböl érintetlen természetében.

DiCaprio, akinek gázsija ekkor már meghaladta a húszmillió dollárt, bátran válogathatott a szerepek között. 2002-ben Martin Scorsese New York bandái című filmjére mondott igent, majd Steven Spielberg Kapj el, ha tudsz című bűnügyi komédiájában játszott egy, az FBI elől menekülő szélhámost.

2004-ben ismét Scorsese-vel dolgozott a milliárdos üzletember, feltaláló Howard Hughes életéről szóló Aviátor című filmdrámában, ekkor ismét Oscar-díjra jelölték, és megkapta a Golden Globe-díjat. 2006-ban újra Scorsese instruálta A tégla című filmdrámában, olyan sztárokkal, mint Jack Nicholson és Matt Damon, és ugyanabban az évben forgatta a Véres gyémánt című akcióthrillert, amelyért harmadszor is Oscarra jelölték. Jóllehet az aranyszobrocska 2007-ben sem neki jutott, mégis ott állt a színpadon, amikor A kellemetlen igazság című, klímaváltozással kapcsolatos dokumentumfilm Oscar-díjat nyert.

2007-ben ő is készített egy dokumentumfilmet a klímaváltozásról Az utolsó óra címmel, Scorsese pedig büszkén nyilatkozta kedvenc színészéről: „Felnőtt a kölyök, és olyan ember lett belőle, akit örömmel tartok számon munkatársaim között.” 2008-ban ismét Kate Winslet volt a partnere A szabadság útja című Sam Mendes-filmben. DiCaprio 2010-ben negyedszer dolgozott Scorsese-vel a sötét, szomorú és félelmetes thrillerben, a Viharszigetben. 2011-ben J. Edgar Hoover bőrébe bújt a Clint Eastwood rendezte életrajzi filmben, 2012-ben Quentin Tarantino a spagettiwestern műfaja előtt tisztelgő Django elszabadul című alkotásában vállalt főszerepet. A következő évben F. Scott Fitzgerald regényének adaptációjában, A nagy Gatsbyben, majd A Wall Street farkasában játszott. Utóbbi alakításáról a kritika felsőfokban áradozott, de „csak” a Golden Globe-díjat kapta meg.

A várva várt amerikai akadémiai díjat végül a 2016-ban bemutatott A visszatérő című drámában nyújtott színészi játékáért vehette át. Az Alejandro González Iñárritu rendezésében – megtörtént események alapján – készült moziban megrázóan alakította az egykori Hugh Glass prémvadász, felfedező túlélésért folytatott embertelen küzdelmét. Ekkor megkapta a harmadik Golden Globe-díját is, és BAFTA-díjban is részesült. Szintén 2016-ban a davosi Világgazdasági Fórum (WEF) Kristály-díjával tüntették ki a más nemzetek kultúrájának ismertté tételében végzett kiemelkedő művészeti munkájáért.

2019-ben újra Tarantinóval dolgozott együtt a Volt egyszer egy... Hollywood című, az 1969-es Manson-gyilkosságokat felidéző alkotásban, alakítását számos díjra jelölték, köztük ismét Oscar- és Golden Globe-ra is. 2021-ben főszerepet vállalt a Ne nézz fel! című Netflix-produkcióban. Legutóbb, 2023-ban a szintén Scorsese rendezte Megfojtott virágokban játszott főszerepet. A David Grann azonos című regénye alapján készült vadnyugati krimi az oklahomai oszázs indiántörzs tagjai ellen az 1920-as években elkövetett gyilkosságokról, majd azok nyomozásáról és az elkövetők közötti leszámolásokról szól.

DiCaprio Hollywood egyik örök agglegénye, bár a bulvársajtó gyakran hangos fiatal modellekkel folytatott kapcsolataitól. Aktívan foglalkozik a környezet- és klímavédelem problémáival, de emellett jótékonysági tevékenységéről is ismert, alapítványán keresztül jelentős összegekkel támogat humanitárius és természetvédelmi ügyeket. 2014-ben az ENSZ békekövetévé nevezték ki. 2016-ban felkerült a Time magazinnak a világ száz legbefolyásosabb emberéről készült listájára. 2022-ben minden idők 50 legjobb színésze közé választották az Empire filmmagazin olvasói, és egy újonnan felfedezett fafajt (Uvariopsis dicaprio) is elneveztek róla a kameruni Ebo erdőben, mert fontos szerepet játszott a természetvédelmi terület fairtások elleni kampányában.

Ez is érdekelheti

Egy bálna gyomrából is ki tudott szabadulni a Bilincskirály, de az élete sokszor csak pillanatokon múlt

1926. október 31-én halt meg a magyar származású Harry Houdini, minden idők legnagyobb szabadulóművésze és legnagyobb hatású mágusa, aki pályája csúcsán módszeresen buktatta le a spiritiszta csalókat – és könnyen lehet, hogy végül ez vezetett a halálához.

Málik Irén: Divatok jöttek, mentek, én maradok

A római sírkövekben, az umbriai templomokban és a kertben egymásra dobált fákban egyaránt talál olyasmit, amiből inspirációt nyer. Több mint öt évtizede dolgozik, ebből több mint negyven éve visszatérő vendége a Kecskeméti Alkotóháznak. A pályakezdésről, a saját útjához való ragaszkodásról és arról beszélgettünk, hogyan írhatja át egy szekrényből kieső vörös gombolyag az eredeti tervet.

Luciferként rekorderek között tarthatjuk számon Schell Judit és Csuja Imre beszédtanárát

Október 28-án ünnepli nyolcvanötödik születésnapját Csikos Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, aki nemcsak megformálta a magyar történelem meghatározó alakjait, de rendezőként is sikerrel próbálta ki magát, és tanítványai közül is többen ismert és elismert színészek lettek.

Cream-dalokkal kezdte zenei pályafutását a gyerekek és a családok kedvenc muzsikusa

Október 28-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Gryllus Vilmos zenész, előadóművész, zeneszerző, a kétszeres Kossuth-díjas Kaláka együttes tagja, mindemellett számos önálló nagylemez, dalgyűjtemény, daloskönyv, zenélő könyv és mesefilmzene szerzője.