b261b494-bb39-4bed-b5f3-ed88b9c5c9d3_16.jpg

Egy gimnáziumi tanár nélkül nem létezne a Göcseji Múzeum

A zalaegerszegi Göcseji Múzeum idén ünnepli alapításának 75. évfordulóját. Ennek alkalmából a hagyományos tárlatokon túl a kirakatkiállítástól a flashmobig szokatlan akciókkal is készülnek.

Zalaegerszegen a múzeumalapítás gondolatát először 1898-ban, egy hírlapi cikkben vetette fel Borbély György gimnáziumi tanár, majd az iskola tanári karával együtt régiségek, néprajzi emlékek gyűjtésébe fogtak. A tárgyak nagyobb része az I. világháború idején szétszóródott, kisebb része Keszthelyre került. 1935-ben Fára József levéltáros vette kezébe a múzeumszervezési ügyét, így jött létre a Göcseji Gyűjtemény, amelyből nem jöhetett létre múzeum. A II. világháború ebben az anyagban is jelentős károkat okozott.

A Göcseji Múzeum végül 1950-ben jött létre a volt városházán, ahol mindössze ötven négyzetméteren, a Göcseji Gyűjtemény megmaradt néhány tárgyából állt a tárlat. Három évvel később megnyílt a Göcsej népi kultúráját bemutató első állandó kiállítása, 1969-ben pedig megkapta – évtizedekig társbérletben a ZTE Sportegyesület irodáival és a Magyar Olajipari Múzeummal – a jelenlegi épületet.

A jubileumra megújult honlappal, belvárosi kirakatkiállítással, ünnepi kiadvánnyal, flashmobbal és más különleges programokkal készülnek, írja a Zaol.hu. A közösségi médiában 75 év – 75 műtárgy címmel mutatják be a gyűjtemények legizgalmasabb darabjait, a múzeum korábbi és jelenlegi munkatársai pedig élménybeszámolókkal, visszaemlékezésekkel készülnek.

A város történetét, Preisz János órásmester gyűjteményét, Németh János kerámiáit, Fekete György művészetét, Kisfaludi Strobl Zsigmond életét és munkásságát bemutató állandó tárlatok, illetve a kommunizmus áldozatainak emlékhelye mellett idén négy időszaki tárlatot rendez a Göcseji Múzeum. Március 1-jéig látogatható a pálos rend történetét bemutató tárlat, ezt követi Budaházi Tibor Munkácsy-díjas festőművész jubileumi kiállítása. Májusban A bomlás virágai című, a nyolcvanas éveket felidéző programmal folytatódik az életmódtörténeti sorozat, novemberben a Balaton festője, Egry József festőművész alkotásaiból válogatnak.

Ez is érdekelheti

A Göcseji Múzeum részeként nyílik meg Zalaegerszegen a Mindszentyneum

A Göcseji Múzeum tagintézményeként nyílik meg jövőre a kommunista keresztényüldözést és az egykori bíboros életútját bemutató Mindszentyneum Zalaegerszegen – közölte a polgármester.

Kisfaludi Strobl Zsigmondot ünnepli idén Zalaegerszeg

Zalaegerszeg díszpolgára, a kétszeres Kossuth-díjas képzőművész a zalai Alsórajkon született 1884. június 30-án. A megyeszékhelyen idén nyáron gazdag programsorozattal ünneplik meg híres földijük hazai és világsikerekben bővelkedő művészi életművét.

Álmaikat beteljesítő nőkkel és pálos szerzetesekkel vár a múzeum

Új kiállításokkal, színes múzeumpedagógiai rendezvényekkel és gazdag élményekkel várják 2024-ben a látogatókat a zalaegerszegi múzeumok – közölte Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója az intézmények programját bemutató hétfői sajtótájékoztatón.

Megújult a Göcseji Múzeum

Közel kétmilliárd forintból megújult a zalaegerszegi Göcseji Múzeum épülete.