D__HR20250109016.jpg

Hetvenöt napos programsorozattal és monográfiával ünnepel a 75 éves Táncművészeti Egyetem

A programsorozat egyik kiemelt eseménye a 25. Budapest Táncfesztivál keretein belül sorra kerülő csütörtöki Nemzetközi Gálaelőadás, mely előtt bemutatják az intézmény történetéről készült monográfiát is.

A Nemzetközi Gálaelőadás május 8-án (csütörtök) 19.00 órakor kezdődik a Nemzeti Táncszínházban. Az eseményen az MTE hallgatói mellett fellépnek a Kazah Nemzetközi Koreográfusakadémia, a Pekingi Táncakadémia hallgatói és az Eric Gauthier Társulat, valamint a bécsi Staatsballet Youth Company művészei. 

Az előadás előtt bemutatják A Magyar Táncművészeti Egyetem hetvenöt éve (1950–2025) című, képekkel gazdagon illusztrált intézménytörténeti monográfiát. A tizenegy szerző közreműködésével készült kötet a teljesség igényével tekinti át az intézmény oktatási rendszerének alakulását, az egyes felsőoktatási szakok és a gimnáziumi oktatás fejlődését, a hazai és nemzetközi kapcsolatokat, valamint az intézmény épületeinek történetét.

A könyvbemutató keretében a kötet szerkesztőivel – Bolvári-Takács Gábor egyetemi tanár, főszerkesztő, Lőrinc Katalin egyetemi tanár, szerkesztő, Macher Szilárd egyetemi tanár, szerkesztő, Csillag Pál mesteroktató, képszerkesztő – beszélget Lanszki Anita tszv. egyetemi docens, az MTE Vályi Rózsi Könyvtár, Levéltár és Tánctudományi Kutatóközpont igazgatója.

Időpont: május 8., csütörtök 18.00 óra. Helyszín: Nemzeti Táncszínház (1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20.) 

Ez is érdekelheti

Tűzvédelmi építészként kezdte, táncfotósként az ösztöneire hallgat

Simone Ghera építészből lett fotográfus, aki a Dancer Inside projekt keretében az épített örökség és a tánc, a táncosok közötti reflexiókat vizsgálja.

Megidézik Uhrik Dóra életművét, Frenák Pálról dokumentumfilmet mutatnak be a Budapest Táncfesztiválon

A Budapest Táncfesztivál 25. jubileumát ünnepli, és ezt az évfordulót sokszínű programmal ünnepli április 26. és május 11. között a Nemzeti Táncszínház szervezésében. Érkezik az Akram Khan Company, a Nederlands Dans Theater – NDT 2, a magyar kortárs táncot a szcéna meghatározó alkotói, Frenák Pál, Juronics Tamás és Bozsik Yvette képviselik.

Hét + egy tavaszi fesztivál színház- és táncrajongóknak

Április–májusban indul a fesztiválszezon, és ez alól a színház, a tánc és a cirkusz sem kivétel.

Ők kapják idén a magyar táncművészeti szakma elismeréseit

Április 29-én a tánc világnapját ünnepelte a magyar táncélet a Nemzeti Táncszínházban. A Magyar Táncművészek Szövetsége és a Nemzeti Táncszínház közös sajtótájékoztatón hirdette ki a 2025-ös év legkiemelkedőbb szakmai díjazottjait. Az este ünnepi gálaesttel zárul, ahol átadják a díjakat és bemutatják az évad alkotója, Juronics Tamás Fekete hattyú című koreográfiáját is.