Ünnepi Könyvhét Szeged.jpg

Fúvósok és neandervölgyiek csalogatják a könyvmolyokat a szegedi könyvhétre

Szegeden is sokszínű programkínálattal várja az érdeklődőket a 95. Ünnepi Könyvhét – 19 helyszínen mintegy száz rendezvénnyel, könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, kiállításokkal, könyvkiadók, illetve folyóiratok rendezvényeivel készülnek a szervezők.

Bár az évek során az országban a második legnagyobbá vált könyvheti programsorozat hivatalos megnyitóját csak június 13-án tartják, a rendezvények már egy héttel korábban elkezdődnek, és egészen június 21-ig tartanak. Szegeden a könyvhét hagyományos központi színtere a Dugonics tér, itt állnak majd a könyvkiadók sátrai, valamint a beszélgetések, színházi és zenei produkciók egyik fontos helyszínéül szolgáló színpad is.

Az idei könyvhetet június 13-án délután Tisza Kata író, interkulturális pszichológiai szakértő nyitja meg, aki hosszabb kihagyás után 2017-ben jelentette meg Akik nem sírnak rendesen címmel pszichoprózáit, azóta pedig sorra publikálja a terápiát és irodalmat ötvöző írásait. A megnyitót követően adják át az önkormányzat könyvkiadási támogatásait, illetve az év könyve díjat.

A könyvhét szegedi programjainak vendége lesz többek között Lovranits Júlia Villő író, biológus, mesemondó; a Cser Kiadó két kiemelkedő szerzője, Berta Ádám és Dulai Péter; a nemzetközi színtéren is elismert horrorszerző, Veres Attila; valamint Kollár Zsolt író a Sztehlo bárkái című regényével. Nyolcvanadik születésnapja alkalmából megjelent filmes könyvét mutatja be Koltai Róbert színész, rendező és a kötet szerzője, Gaál Ildikó.

Június 15-én a szegedi alkotók közül Veszelka Attila költő Bene Zoltánnal, Gyukics Gáborral, Reke Balázzsal és Szilasi Lászlóval beszélget készülő vagy éppen frissen publikált kötetekről, tervekről. Másnap Darvasi László most megjelent, Neandervölgyiek I–III. című nagyregényének kulisszatitkairól tudhat meg többet a közönség. A programokat Matuscsák Tamás és Géczi János könyvbemutatói zárják.

Hagyomány, hogy a Somogyi-könyvtár a Szegeden élő nemzetiségi közösségek kultúrájának és hagyományainak is szentel programokat a könyvhét alkalmából. Idén egy-egy zenés-táncos rendezvénnyel, kötetbemutatóval és egy, a Dugonics téren felállított, a szerb, a görög, a lengyel és a német nemzetiséggel foglalkozó vendégsátorral készül.

A színpadi programok közül nem hiányoznak a koncertek sem – fellép mások mellett a KidsAlone zenekar, a Deák Big Band, a Molnár Dixieland Band és a Fricsay Fúvószenekar.

A kortárs irodalom szegedi keresztmetszetét mutatja föl a Szegedi horizont 2024 című antológia, amely a városhoz kötődő írók, költők tavaly publikált alkotásaiból válogat. A kötetet a Városháza dísztermében ismerhetik meg az érdeklődők június 14-én. Ezen a napon rendezik a könyvtár gyermekeknek szervezett olvasásnépszerűsítő, Könyvkirály című játékának eredményhirdetését is.

Ez is érdekelheti

A magyar szépirodalom jobban áll, mint a világ, amely bennünket körülvesz

Van választék, a kiadók százával adták le a címeket és paramétereket – húzta alá Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének (MKKE) elnöke a 95. Ünnepi Könyvhét és 23. Gyermekkönyvnapok június 5-én a Gerbeaud-ban rendezett sajtótájékoztatóján. Június 13. és 16. között a Vörösmarty téren, a Vigadó téren és a Duna-korzón 170 kiadó 150 standdal és ezernél több dedikálással, két színpadon pedig mintegy száz programmal várja az érdeklődőket.

Istennek van humora? – Látogatóban Darvasi László író otthonában

„Sok mindent akarhatok íróként, de azt biztosan nem, hogy világosan lásd, miben vagy. Íróként azt akarom, hogy ha arról beszélek, ami szerintem van, attól az olvasó jöjjön zavarba. Legyenek érzései: rendüljön meg, piszkálja föl, háborogjon, mondjon nemet vagy igent, szóval legyen vele. És ne értse föltétlenül meg, hanem legyen arra kényszerítve, hogy foglaljon állást.” A ma 60 éves Darvasi Lászlóval beszélgettünk.

Bene Zoltán két elbeszélése hangoskönyvben

Bene Zoltán Szeptember című elbeszélése Hegyi Barbara előadásában, Bezerédi Zoltán és Reviczky Gábor közreműködésével, Búza tér, 1956 című novellája pedig Fesztbaum Béla előadásában hallgatható meg.