Az idei és immár 3. Nemzetközi Cigány Dal Napja alkalmából tartott sajtótájékoztatót a szervező Rostás Mihály „Mazsi” felesége és múzsája, Lakatos Mónika tette emlékezetessé. A világzenei műfaj nemzetközi sztárjai között is kiemelkedő művész bevezetésül elénekelt két dalt, és produkciója után igen nehezen szólaltak meg a rendezvényt támogató szervezetek nevében megjelent vendégek. Az első egy ballada volt, végtelenül fájdalmas, elképesztően őszinte, elemi erejű, minden nyelven érthető üzenettel, amihez hasonlót csak a legnagyobb portugál fado-énekesnőktől hallani.
Amikor a sajtóesemény hivatalos része után megkerestem, épp egy hatalmas fazékból adagolta a saját kezével létrehozott szabolcsi töltött káposztát, amit a jelenlévők kedvéért főzött a hetek óta tajtékzó hőhullám előző napján. Elképesztően finom volt, bár ő azt mondja, hogy hol így sikerül, hol meg úgy. Akár így, akár úgy, mindenképp tökéletes, áradoztam lenyelve a kóstolót, majd egy kicsit elraboltam a vendéglátástól. Fájó szívvel félretéve a tányért megkérdeztem, nagyot tévedek-e a fado zenei párhuzammal. Azt felelte, hogy nem. Már sokan mondták neki, és ami a legérdekesebb, a fado őshazájában, Portugáliában is így vélekednek, amikor meghallanak tőle egy cigány balladát.
„Valóban hasonló az érzelmi telítettség, és pont ez a lényeg, hiszen ezekben a dalokban mindig az szólal meg, ami a lelkünket betölti. Valahol ez a cigányság lényege is. A nagyközönség nem is igazán ismeri ezeket a dalokat. Egyet-egyet megmutatunk a színpadon, de nem biztos, hogy olyan magától értetődően hatnak a közönség előtt, mint amikor egymás között vagyunk. Ezek a balladák olyan érzéseket közvetítenek, amiket nem biztos, hogy elmondunk egymásnak, vagy amiket szóban nehezebb elmondani, mint dalban. Szeretetről, szerelemről, testvérekről, családról, Istenről üzenünk általuk egymásnak.”
Arra a kérdésre, hogy tudatosan gyűjtik-e az autentikus cigány dalokat, azt felelte, hogy nem gyűjtik őket, mert együtt élnek velük.
„Úgy énekelünk, ahogy szüleinktől, nagyszüleinktől hallottuk, és így is adjuk tovább a gyerekeinknek, unokáinknak. Mi nem jártunk énektanárhoz, nem tanultunk zenélni, autodidakta módon sajátítottuk el mindazt, amit tudunk. Az oláh cigányok között nem nagyon ismerek olyat, aki olvassa a kottát. Azt visszük színpadra, amit magunkkal hoztunk, és persze a saját szerzeményű dalainkat. Így aztán mi magunk is gyűjthetőek lehetnénk, hiszen ezeket a dalokat otthonról kaptuk.”
Vitatkoznék egy kicsit, azzal érvelve, hogy a dalok és a közönség nagy szerencséjére Lakatos Mónika és férje, Rostás Mihály „Mazsi” egyre gyarapodó magyar és nemzetközi rajongótábor előtt tárja a világ elé a cigány dalkultúra autentikus darabjait, de ezzel ő maga is egyetértett:
„Szerencsés helyzet, hogy férjemmel, Rostás Mihállyal színpadra tudjuk vinni mindezt. Nagyon örülünk, hogy a nagyközönségnek is be tudjuk mutatni – színpadi formában. Az is fontos, hogy sok előadást rögzíthetünk. Ebből jött létre a Romanimo című első lemezünk, amit a férjemmel, Mazsival ketten csináltunk. Azóta is gyakran előadjuk a hagyományos cigány balladákat. Ezekkel és az újabb, saját szerzeményű dalokkal próbáljuk átadni azt az életérzést, amiben felnőttünk, aminek részesei lehettünk. Igyekszünk olyan dalokat is előadni, amiket nem ismer a nagyközönség, sőt a cigányságon belül se mindenki. Vagy azért, mert már elfelejtették, vagy az újabb generáció másképp ismeri őket, nem úgy tudják már, ahogy mi.”
Arra a kérdésre, hogy a roma fiatalok mennyire szeretik a régi, hagyományos módon előadott dalokat, vegyes érzésekkel felel. Azt mondja, a fiatalok közül sokan ismerik a régi a dalokat, de amióta az internet révén megnyílt a világ, egyre többen fordulnak a populárisabb zenei stílusok felé. Úgy látja, hogy az előadók énektechnikája is ebbe az irányba változik.
„Azért szeretik a folklórt is, ha magunk között vagyunk, előkerülnek a régi dalok, és cigánytáncolni sem lehet úgy a populáris muzsikára, jobban esik a mi táncunk a hagyományos dalokon. A női énekesek technikáján bizony már hallani a változást, még akkor is, ha épp folkot énekelnek. Talán az én korosztályom tagjai az utolsók, akik még a hagyományos énektechnikát használjuk.”
Arra a kérdésre, hogy mi lesz a hagyományokkal, azt feleli, hogy eleven kultúrában élnek, így természetes az állandó változás. Szerinte, mivel az élet változik, az is természetes, hogy a fiatalok az általuk képviselt, szeretett ízlésvilágot adják tovább. Arról pedig fogalmunk sincs, hogy ők mit adnak tovább az unokáiknak.
.„Mi leszünk a régiek, de az egész így élő és igaz. Ők viszik majd tovább a hagyományokat, legalábbis azt, amit szépnek, fontosnak tartanak belőle. Ami nem él, az nem képes változni, arra csak az élő képes, és az változik is. Mi is haladunk, és a jelenben élünk, de ismerjük a múltunkat, és mindazt, amit kaptunk a szülőktől, nagyszülőktől, dédszülőktől.”
A Nemzetközi Cigány Dal Napja kitalálója és lelke, Rostás Mihály „Mazsi” egy idézettel kezdi megszólalását mesemondó nagypapája kedves fordulatai közül: „Akkora mulatság volt, hogy Nagyecsedtől Csengerig hallatszott.” Szándékai szerint a cigány dal nemzetközi ünnepe, amelyet idén is augusztus 8-án – a legendás északmacedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – rendeznek meg, még ennél is nagyobb lesz. Rostás „Mazsi” erősen bízik benne, hogy ez a zenei ünnep, melyért a Nemzetközi Cigány- és Világzenei Hálózattal közösen dolgoznak, idővel eljut az Európai Unió minden tagállamába, sőt a kontinens határain túl is.
Mazsi szerint a cigány kultúra azért is olyan színes, mert mindenütt befogadja a környezeti hatásokat. Úgy látja, hogy a magyarországi oláh cigányzenére például nagyon erős hatással volt és van a magyar népzene. Hasonló kölcsönhatás a többi országban is megfigyelhető, tehát az anyaország kultúrája mindenütt megjelenik az ottani cigány kultúrában, zenében.
„Mégis egy nyelven énekelünk, és túlzás nélkül a cigány az egyetlen olyan európai népcsoport, amelyik minden országban jelen van” – szögezte le, majd elmesélte, hogy a Romengo együttessel nagy sikerrel léptek fel több mint harmincöt országban, és mindenütt találkoztak helyi cigányokkal.
„Nem beszélek angolul, de beszélek egy másik világnyelvet, a lovárit. Feltűnt, hogy minden országban használják a cigányok a muszáj szót, de az nem lehet, hogy minden cigány Magyarországról jött” – mondta nevetve.
Majd elsorolta, hogy a Nemzetközi Cigány Dal Napja idén már hat országban, tizenöt városban jelenik meg. A rendezvényeken nagyjából ötven zenekar lép fel, ami több mint 260 fellépő művészt jelent. A fellépők és az előadások igen gazdagon mutatják meg a cigány zenei kultúrát, hiszen a flamencótól a balkáni rezesbandákig, a cigány hallgatóktól a jazzig kínálnak belőle ízelítőt.
Arra is büszke, hogy az első alkalmat támogatás nélkül valósították meg Vaján, Budapesten és Nagyecseden. Talán ennek is köszönhető – mondja –, hogy később csatlakoztak a támogatók.
A Cigány Dal Napjára nem cigány zenekarokat is szeretettel fogadnak. Egyet kérnek tőlük, mégpedig azt, hogy adjanak elő egy-két számot lovári nyelven. Amúgy is nagyon szeretik, amikor olyan zenészek dolgozhatnak együtt, akik eltérő műfajokból érkeznek. Ilyen zenei csemege lesz Bocskor Bíborka és a Kaly Jag produkciója Veszprémben, vagy az EtnoRommal Szentendrén fellépő Szalóki Ági műsora is. A cimbalomművész Lukács Miki a MazsiMó-GipsyMóval is nagy élményt ígér.
Rostás Mihály nagy eredménynek tartja, hogy idén már sikerült ötven zenekart leszervezniük a tizenhat helyszínre. Ezek olyan előadók, akiket nagyon tisztel, szeret, és őszintén sajnálja, hogy szervezőként mindössze hármat hallgathat végig. A többi önökre vár, mondja befejezésül, majd hozzáteszi: Tudják, miért Mónika lett a Nemzetközi Cigány Dal Napjának arca? Azért, mert amikor terveztük a plakátot, nekem hiányzott róla valami. Valami szép. De mi is lehetne rajta, ami nagyon szép – törtem a fejem, de nem sokáig: hát a feleségem.
