A fénykép születésétől a tündérfotókig

„Daguerre úr mindenek fölött legérdekesebb fölfedezést tett” – írja a Hasznos Mulatságok 1839. február másodikán. „… azon módot találta ki, melly szerint a’ fény és sugarak hatását a’ tárgyakra, például a’ papirosra, állandóvá tehetni, a’ mi nem kevesebbet jelent, mint, hogy a’ fény és sugarak által lerajzoltatja a’ tárgyakat a’ legnagyobb pontossággal, és a’ rajzolatot híven megtartja, és pedig olly elsőséggel a’ többi rajzolatok és festések fölött, hogy az nagyitó üvegen által nézetvén, nem hogy vesztene hűsége és szépségéből, hanem nyer” – folytatódik a rövidke tudósítás.

A camera obscurával Joseph Nicéphore Niépce foglalkozott először, aki litográfusként dolgozott, de művészi érzéke nem volt, és a camera obscura képét próbálta rögzíteni. Először ezüstkloriddal bevont papíron próbálkozott, de csak fokozatosan elsötétülő negatívokat kapott. 1826-ban elkészítette a világ első fényképét a dolgozószobája ablakából. A nyolcórás expozícióval készült képen nagyjából a körvonalak látszanak. 1829-ben tízéves együttműködési szerződést kötött Daguerre-rel. A kísérletek ígéretesnek bizonyultak, de 1833-ban Niépce váratlanul elhunyt. Daguerre pedig 1837-re sikeresen kidolgozta a technológiát: a dagerrotípiák rögzítésekor vegyileg kezelt ezüstözött rézlemezt használtak a kép rögzítésére, az előhíváshoz pedig higanygőzt.

A Monarchia párizsi nagykövete, Apponyi Antal gróf jó viszonyt alakított ki Daguerre-rel. Mindjárt vásárolni is akart tőle egy szerkezetet. Rengetegen érkeztek Párizsba, hogy Daguerre tanítsa őket. Apponyi Antal Ettinghausen professzort említi, aki igyekezett kitanulni a fényképészetet. Augusztus elején Daguerre két képet küldött Bécsbe, az egyik a Notre Dame-ot ábrázolta, a másik pedig a műtermét. Apponyi mindeközben vásárolt egy gépet, és azt elküldette Metternich kancellárnak. V. Ferdinánd intézkedett, hogy méltóképp jutalmazzák meg Daguerre-t, aki ezt követően arany érdemérmet kapott De arte merito felirattal, illetve egy meglehetősen drága, a feltaláló monogramjával ellátott tubákos szelencét. Bécsben szeptember másodikán mutatták be a képeket, amelyekről így írt Petrichevich-Horváth Lázár:

„megszemlélém Daguerre képeit is, miket általa készített ércztáblákra, napsugárok edzenek. Felséges találmány!”

Az eljárásról készült leiratok hamar bejárták Európát, Zimmermann Jakab tolmácsolásában magyarul is megjelentek. 1840. augusztus 29-én Vállas Antal a Magyar Tudós Társaságnak mutatta be az eljárást. Erre a bemutatóra emlékezve ezen a napon tartjuk a magyar fotográfia napját.

A Pesten élő Marastoni Jakab, aki még Párizsban tanulta ki a fényképészetet, jó üzleti érzékkel és remek marketinggel kezdett dolgozni, és nagyban hozzájárult, hogy a dagerrotípia egy önmagán túlmutató fogalom lehessen. Báró Apor Károly is tőle tanulta meg a fényképészetet, és nemcsak tanórákat vett, de komplett felszerelést is vásárolt, ezután minden szabadidejében a fényképészettel foglalkozott. Az ország másik felében Jedlik Ányos 1842-ben Bécsbe utazott, és egy Daguerrotyp-készületet vásárolt – fejtámasztékkal együtt, hogy portrét is készíthessen. Góla Adolf Budán nyitott műtermet, ahol az elsők között színezte dagerrotípiáit. Nemcsak ebben alkotott maradandót, az élet valóságát is igyekezett megörökíteni.

Gothard Jenő felismerte a fényképészet szerepét a tudományosságban. Fotó segítségével sikerült felfedeznie egy csillagot a Lant csillagkép gyűrűs ködében, de meteorokat és hullócsillagokat szintén rögzített csóvájukkal együtt. Leghíresebb felvételei az elektromos szikra útját rögzítették, szakaszonként.

Hatalmas érdeklődéssel, zsúfolásig telt előadóterem előtt mutatta be Röntgen találmányát Klupáthy Jenő 1895-ben. Röntgen kísérleteit maga is elvégezte, az eredményeket pedig nagyítva mutatta meg – egy béka és egy embrió csontvázát, illetve Klupáthy saját kezének röntgenfelvételét. Egy évvel később Ábrahám János, a győri bencés főgimnázium tanára egy papírdobozba zárt arany óraláncról készített röntgenfelvételt.

Mit fotóztak őseink?

1853-ban, amikor az Orosz Birodalom megtámadta az Oszmán Birodalmat, az orosz katonák bevonultak Havasalföldre és Moldvába, kitört a krími háború. Szathmári Pap Károly bejáratos volt az orosz táborba, megörökítette a hadi élet mindennapjait. Majd amikor fordult a hadiszerencse, és a törökök elfoglalták Bukarestet, sikerült a másik tábort is megörökítenie. A technika nem tette lehetővé a hosszú záridő miatt a csatajelenetek kellő minőségű rögzítését, ezért főként a tábori élet, az állomásozó csapatok jelennek meg a képeken. Kétszáz felvételét albumba rendezve tett szert világhírre – még III. Napóleon is fogadta. A kolozsvári születésű, később Bukarestben tevékenykedő fényképész születésnapján, január 11-én tartják a román fotográfia napját.

A szabadságharc utáni egyik legfontosabb magyar politikai esemény a kiegyezés és Ferenc József megkoronázása volt. Heller József kilenc fotót készített az eseményről, amelyen minden lényegesebb momentum, így a jelképes kardvágás is látszik.

Az 1890-es évek elejére megjelent a fotóriport: az újságokban a metszeteket felváltják a fényképek. Termékeny évtized volt: 1892-ben koronázási jubileumot ünnepeltek, 1894-ben Kossuth Lajost temették el, míg 1896-ban jubileumot ért meg az ország.

Az első világháború kis túlzással minden családot érintett: apák és fiúk mentek a frontra, és sokan közülük nem is tértek vissza. Müllner János a hátország mindennapjait örökítette meg – témái változatosak: papucskötés a hadikórházak számára, a Nemzeti Lovarda jégpályájának helyén babot termesztenek, sérült katonák mindennapjai, hadikórházak működése, konyhaedények beolvasztása. 1916-ban meghalt Ferenc József: a temetésen is ott volt Müllner.

A katonák gyakran személyes holmiként fényképezőgépet is magukkal vittek a frontra, és bár a hadvezetés tiltotta, hogy harci cselekményeket, megpróbáltatásokat, szenvedést ábrázoljanak, sokan tértek haza fényképekkel a nagy háborúból. Az Érdekes Újság 1914. december 23-án kiírt harctéri fotópályázatára akkora volt az érdeklődés, hogy utána még négyszer kellett meghirdetni: ezrével érkeztek a „háború verőfényes oldalát, a magyar katonának a világháborúban is elpusztíthatatlan jókedvét”, valamint az otthon maradottak életét ábrázoló pályaművek. Az Érdekes Újság ilyen módon végigkövette a magyar katona életét. A legjobb fotókat a lap által kiadott 12–12 képet tartalmazó, tíz darab Háborús albumban tették közzé.

A fotómanipuláció története

Henry Peach Robinson legismertebb fotója, A haldokló búcsúja öt kép variálásával született.

Sokan úgy hitték, valóban egy haldokló lányt fotózott le a fényképész, de valójában megrendezett felvételről van szó. Robinson képén az összeillesztéseket is alig lehet észrevenni. Ez az egyik legismertebb kompozit kép.

Az amerikai polgárháború uniós hőse, Ulysses S. Grant szeretett volna egy heorikus lovasfotót – három fényképből ollózták össze: Ulysses S. Grant portréjából, Alexander McDowell McCook lovasfotójából, a hátteret pedig konföderációs hadifoglyok biztosították.

Vlagyimir Iljics Lenin Szverdlov téri beszédének fotójáról eltávolították Trockijt és Lev Kamenyevet is – a Sztálin mellől eltűnő Nyikolaj Jezsov pedig az internetes mémkultúrában is gyakran idézett alkotás.

Benito Mussolini egy lovas képén az állatot egy férfi tartotta – ez nem lett volna túl heroikus, ezért őt levágták a felvételről.

A Reichstagot visszafoglaló, és arra szovjet zászlót kitűző katonák képe több szempontból is manipulált. A fotót Jegvenyij Haldej készítette, két szovjet katonával mászott fel a már meghódított Reichstag épületére, a zászló is állítólag egy asztalterítő volt, beállított mindent, és fotózott. Egy másik történet szerint az egyik katona kezéről is leretusáltak egy tárgyat – egyesek szerint egy karóráról lehetett szó, mások szerint egy kézre rögzíthető iránytű volt a bűnös műszer.

Az NDK kancellárja, Willy Brandt 1971-ben találkozott Leonyid Brezsnyevvel: az akkor készült fotókon három sörösüveg látszik. A német lapokban üvegestül, a szovjet sajtóban üveg nélkül jelent meg a fénykép.

Az első világháború idején, 1917-ben két angol unokatestvér tündéreket fotózott. Habár sokan szkeptikusak maradtak, voltak, akik hinni szerettek volna bennük – amikor szakemberek megvizsgálták a képeket, kiderült, hogy szó sincs felülexponálásról vagy bármilyen más, korban használatos fotómanipulációról. A Teozófiai Társaság egyik tagja, Edward Gardner maga utazott le Cottingley-ba, ahol eredetileg látták a tündéreket, hogy végére járjon az esetnek. Ott megjelölte a fényérzékeny lemezek sarkát, majd távozott, hogy az unokatestvérek elkészíthessék a képet – lévén a tündérek szégyenlősek, nem mutatkoznak akárkinek. Újabb tündérfotókkal bővült a repertoár – az egyik unokatestvér, Elsie Wright 1981-ben vallotta be, hogy kartonpapírra rajzolt és fellógatott áltündérekről készültek a felvételek. Látható tehát, hogy nem feltétlenül kell komoly technikai háttér egy-egy manipulált fotó elkészítéséhez.

A nyitókép 1880 körül készült, rajta balról jobbra áll Wechselmann Ignác, Unger Emil, Faváry János, Neÿ Béla, Koch Henrik, ülnek: Anton Baumgarten, Ybl Miklós, Wéber Antal építészek. Forrás: Buzinkay Géza / Fortepan

A teljes cikk a Magyar Kultúra magazin 2023/4. számában olvasható. A magazin további tartalmai itt érhetőek el, a lap előfizetésére vonatkozó információk pedig itt találhatóak.