Tavaly  jelent meg első regényfordítása, Florin Lăzărescu: Zsibbadság című műve. Az ösztöndíj ideje alatt Eugen Ionescu fiatal kori, román nyelven írt, magyarul meg nem jelent írásainak átültetésén dolgozik.

Kezdjük egy asszociációs játékkal!  Elhoztam Neked Ádám Zsófia Derkovits-ösztöndíjas képzőművész alkotásai közül néhányat. Melyik áll hozzád a legközelebb?

Nehezen tudok választani a három alkotás közül. Legszívesebben mindháromról beszélnék.

Ádám Zsófia munkája

A piros kis gömböcske a sok szürke között számomra egyértelműen behozza a kiválni a tömegből és a különlegesnek lenni gondolatokat.

A második műalkotást igencsak tudom kötni magamhoz, főleg az alkotási folyamat kapcsán. Gyakori, hogy ülök az írásaimon.

Ádám Zsófia: Pauer szék

És a harmadik kép?

Talán ez áll hozzám a legközelebb. Minden bizonnyal a nyolc részre osztott fatörzsek darabkáinak a lenyomatát látjuk felül. Izgalmas megfigyelni, hogy mekkora az eltérés az egymás alatt/fölött levő lenyomatok között. Ugyanazok az évgyűrűk, mégis vannak kisebb-nagyobb eltérések, ha a törzsek keresztmetszetét kicsit fentebb vagy kicsit lentebb vizsgáljuk. Van, ahol két szomszédos keresztmetszet nem mutat akkora eltérést, van, ahol már alig felismerhető, hogy ugyanannak a fatörzsnek a lenyomatát látjuk.

Ádám Zsófia: Emlékező anyag

A fordítással kapcsolatos hasonlattal élve olyan ez, mint az eredeti mű és fordítás közötti távolság.

Ahogy az azonos évgyűrűk más-más rajzolatot mutatnak, ugyanúgy a fordítás esetében is azonos a lényeg, az „anyag”, viszont a célnyelven másképp rajzolódik ki (más szavakkal, más nyelvtannal és más kulturális háttérrel), mint a forrásnyelven. Szeretem a műfordítással kapcsolatos hasonlatokat. Egyik kedvencem Cervantestől származik. Eszerint a fordítás olyan, mint a gobelin fonákja. Ezzel valamelyest rokon az imént részletezett hasonlat, amelyet Ádám Zsófia munkája ihletett.

Ha tehetnéd, kiegészítenéd az alkotást?

Ha filcet ragadnék, akkor a fatörzsek kizöldellnének és kivirágoznának. Kiszínezném, és pintyeket rajzolnék rá, mert a kedvenc motívumom a madár. Ezért is van az, hogy a becenevemből formált (művész)aláírásomban is szerepel egy madár. Mikor a gyerekkoncertjeim után a gyerekek autogramot kérnek, ezt szoktam lerajzolni nekik.

Erről jut eszembe a blogodon feltüntetett cím: két kezem munkájáról. Alatta nagyon sokrétű tevékenységgel ismerkedhetünk meg, mesélnél ezekről az összefüggésekről?

Ez még teljesebb volt akkor, amikor fülbevalókat készítettem, de mára már ez kikopott a tevékenységeim közül. Szakmám szerint dramaturg vagyok. Kolozsváron tanultam teatrológia szakon, aztán Marosvásárhelyen végeztem drámaírás mesterin. A szakdolgozatom témája kapcsolódott a bábokhoz, illetve az egyetemen alkalmam volt részt venni bábdarab író kurzusokon is. Ezeket Lengyel Pál tartotta, aki alapos és teljes képet nyújtott a bábdarab műfajáról. Azóta is rendszeresen írok bábszínházi előadásokhoz darabokat, adaptációkat. Az irodalomnak is jelentős szerepe van az életemben. Elsősorban gyerekverseket írok. De a műfordítással válik teljessé a kép.

Bertók Johanna
Fotó: Kultúra.hu/Belicza László Gábor

Hogyan egészítik ki egymást ezek a tevékenységek?

Nagyon sok kapcsolódási pont van. Volt már arra példa, hogy színházi előadáshoz fordítottam szövegeket. A Váróterem Projekt független színházi társulatnak van több olyan gyerekelőadása, amelyhez én írtam a dalokat, és emellett háromban gitározom és énekelek is. Illetve az egyik előadásban a szöveget én írtam a rendezővel együtt, tehát ott találkozik irodalom, zene, színház.

Fotó: Kultúra.hu/Belicza László Gábor

Miben különbözik a fordítás a többi műfajtól?

Magányos műfaj, szemben a zenéléssel és a színházi tevékenységgel. Azonban fordításkor van kire támaszkodnom. Egyedül vagyok, mégis ott a szerző. Adott az alapanyag, én pedig szeretem, ha van miből kiinduljak.

Épp ebben különbözik a fordítás az írástól, hiszen utóbbi esetben az alkotó többnyire csak magára számíthat, és sokszor meg kell küzdenie ezzel a helyzettel:

azzal, hogy a fehér papír hallgat.

Ezért, mikor verset írok, szeretem, ha legalább a téma adott, ha van valamilyen minimális kapaszkodó, mint például az Író Cimborák gyerekirodalmi kör esetében, amelynek tagja vagyok. A blogunkon havonta-kéthavonta különböző témák köré csoportosulnak a szövegek és illusztrációk. Számos szövegem olvasható ezen a felületen.

Hogyan lett központi elemmé a műfordítás?

Felismertem annak privilégiumát, hogy két nyelvet beszélhetek. Ez a helyzetemből adódik, mivel Romániában születtem. A román nem egy választott idegen nyelv volt. Egyetemi éveim alatt a Korunk Akadémia szervezett műfordítói képzést, Horváth Andor tartotta. Lényeges indítás volt ez. A kurzus óta kevésbé hiszek abban, hogy létezik tökéletes fordítás. A végleges fordításon megjelenés után is akad javítanivaló. Ezek után mindig kerestem a tanulási lehetőségeket. Fokozatosan egyre több tábort, ösztöndíjat, workshopot fedeztem fel. Fontos állomások voltak: a Román Kulturális Intézet ösztöndíja, amelynek köszönhetően két hónapot tölthettem Bukarestben, a Communitas Alapítvány ösztöndíja, a Lakiteleki Népfőiskola műfordító táborai, ahol külön román-magyar műhely működik évről évre, legutóbb pedig részt vettem egy moldvai műfordítói táborban. Ebbe a műhelybe a román nyelv külföldi fordítóit hívták meg. Kb. tíz országból érkeztek fordítók. A román nyelv volt a közös nevező. Találkoztak a különböző nyelvek, gondolatok és kultúrák. Lehetett lubickolni az akcentusokban.

Fotó: Kultúra.hu/Belicza László Gábor

Szerinted mi az, ami csak az elkészült alkotásban látszik, illetve mi az, ami nem látszik benne?

Egyik tanárom azt mondta, hogy akkor ideális az eredmény, ha gördülékeny a szöveg, és nem látszik benne a kínlódás. A legtöbb esetben valóban sok a verejték, a legjobb mégis az, ha a végén úgy érzi az olvasó, hogy könnyedén született az alkotás.

Elhoztam egy részletét a Csalogány című mesédnek:

„A csalogány a szilfa legtetején ült, majd fogta magát, leszállt a fáról, és ahogy leszállt, rögtön emberré változott. (…) Szerette volna közelebbről meglesni, hogyan énekelnek az emberek. Miért ne próbálná ki ezt is?” 

Honnan tudja a madár, hogy hová kell repülnie?

Fontos metafora számomra a madár. Madárlelkűnek érzem magam, különösen az éneklés miatt.

Honnan tudom, hogy hová repüljön a madár? Minden munkámnál az első, hogy örömömet leljem benne. Ezért is vonzanak a gyerekműfajok.

Ezen belül pedig leginkább a humoros versek és dalok.

Kulcsszavaim: humor, könnyedség, játék.