„A fordítás olyan, mint a gobelin fonákja”

Tavaly  jelent meg első regényfordítása, Florin Lăzărescu: Zsibbadság című műve. Az ösztöndíj ideje alatt Eugen Ionescu fiatal kori, román nyelven írt, magyarul meg nem jelent írásainak átültetésén dolgozik.

Kezdjük egy asszociációs játékkal!  Elhoztam Neked Ádám Zsófia Derkovits-ösztöndíjas képzőművész alkotásai közül néhányat. Melyik áll hozzád a legközelebb?

Nehezen tudok választani a három alkotás közül. Legszívesebben mindháromról beszélnék.

A piros kis gömböcske a sok szürke között számomra egyértelműen behozza a kiválni a tömegből és a különlegesnek lenni gondolatokat.

A második műalkotást igencsak tudom kötni magamhoz, főleg az alkotási folyamat kapcsán. Gyakori, hogy ülök az írásaimon.

És a harmadik kép?

Talán ez áll hozzám a legközelebb. Minden bizonnyal a nyolc részre osztott fatörzsek darabkáinak a lenyomatát látjuk felül. Izgalmas megfigyelni, hogy mekkora az eltérés az egymás alatt/fölött levő lenyomatok között. Ugyanazok az évgyűrűk, mégis vannak kisebb-nagyobb eltérések, ha a törzsek keresztmetszetét kicsit fentebb vagy kicsit lentebb vizsgáljuk. Van, ahol két szomszédos keresztmetszet nem mutat akkora eltérést, van, ahol már alig felismerhető, hogy ugyanannak a fatörzsnek a lenyomatát látjuk.

A fordítással kapcsolatos hasonlattal élve olyan ez, mint az eredeti mű és fordítás közötti távolság.

Ahogy az azonos évgyűrűk más-más rajzolatot mutatnak, ugyanúgy a fordítás esetében is azonos a lényeg, az „anyag”, viszont a célnyelven másképp rajzolódik ki (más szavakkal, más nyelvtannal és más kulturális háttérrel), mint a forrásnyelven. Szeretem a műfordítással kapcsolatos hasonlatokat. Egyik kedvencem Cervantestől származik. Eszerint a fordítás olyan, mint a gobelin fonákja. Ezzel valamelyest rokon az imént részletezett hasonlat, amelyet Ádám Zsófia munkája ihletett.

Ha tehetnéd, kiegészítenéd az alkotást?

Ha filcet ragadnék, akkor a fatörzsek kizöldellnének
és kivirágoznának. Kiszínezném, és pintyeket rajzolnék rá, mert a kedvenc
motívumom a madár. Ezért is van az, hogy a becenevemből formált
(művész)aláírásomban is szerepel egy madár. Mikor a gyerekkoncertjeim után a
gyerekek autogramot kérnek, ezt szoktam lerajzolni nekik.

Erről jut eszembe a blogodon feltüntetett cím: két kezem munkájáról. Alatta nagyon sokrétű tevékenységgel ismerkedhetünk meg, mesélnél ezekről az összefüggésekről?

Ez még teljesebb volt akkor, amikor fülbevalókat készítettem, de mára már ez kikopott a tevékenységeim közül. Szakmám szerint dramaturg vagyok. Kolozsváron tanultam teatrológia szakon, aztán Marosvásárhelyen végeztem drámaírás mesterin. A szakdolgozatom témája kapcsolódott a bábokhoz, illetve az egyetemen alkalmam volt részt venni bábdarab író kurzusokon is. Ezeket Lengyel Pál tartotta, aki alapos és teljes képet nyújtott a bábdarab műfajáról. Azóta is rendszeresen írok bábszínházi előadásokhoz darabokat, adaptációkat. Az irodalomnak is jelentős szerepe van az életemben. Elsősorban gyerekverseket írok. De a műfordítással válik teljessé a kép.

Hogyan egészítik ki egymást ezek a tevékenységek?

Nagyon sok kapcsolódási pont van. Volt már arra példa, hogy színházi előadáshoz fordítottam szövegeket. A Váróterem Projekt független színházi társulatnak van több olyan gyerekelőadása, amelyhez én írtam a dalokat, és emellett háromban gitározom és énekelek is. Illetve az egyik előadásban a szöveget én írtam a rendezővel együtt, tehát ott találkozik irodalom, zene, színház.

Miben különbözik a fordítás a többi műfajtól?

Magányos műfaj, szemben a zenéléssel és a színházi tevékenységgel. Azonban fordításkor van kire támaszkodnom. Egyedül vagyok, mégis ott a szerző. Adott az alapanyag, én pedig szeretem, ha van miből kiinduljak.

Épp ebben különbözik a fordítás az írástól, hiszen utóbbi esetben az alkotó többnyire csak magára számíthat, és sokszor meg kell küzdenie ezzel a helyzettel:

azzal, hogy a fehér papír hallgat.

Ezért, mikor verset írok, szeretem, ha legalább a téma adott, ha van valamilyen minimális kapaszkodó, mint például az Író Cimborák gyerekirodalmi kör esetében, amelynek tagja vagyok. A blogunkon havonta-kéthavonta különböző témák köré csoportosulnak a szövegek és illusztrációk. Számos szövegem olvasható ezen a felületen.

Hogyan lett központi elemmé a műfordítás?

Felismertem annak privilégiumát, hogy két nyelvet beszélhetek. Ez a helyzetemből adódik, mivel Romániában születtem. A román nem egy választott idegen nyelv volt. Egyetemi éveim alatt a Korunk Akadémia szervezett műfordítói képzést, Horváth Andor tartotta. Lényeges indítás volt ez. A kurzus óta kevésbé hiszek abban, hogy létezik tökéletes fordítás. A végleges fordításon megjelenés után is akad javítanivaló. Ezek után mindig kerestem a tanulási lehetőségeket. Fokozatosan egyre több tábort, ösztöndíjat, workshopot fedeztem fel. Fontos állomások voltak: a Román Kulturális Intézet ösztöndíja, amelynek köszönhetően két hónapot tölthettem Bukarestben, a Communitas Alapítvány ösztöndíja, a Lakiteleki Népfőiskola műfordító táborai, ahol külön román-magyar műhely működik évről évre, legutóbb pedig részt vettem egy moldvai műfordítói táborban. Ebbe a műhelybe a román nyelv külföldi fordítóit hívták meg. Kb. tíz országból érkeztek fordítók. A román nyelv volt a közös nevező. Találkoztak a különböző nyelvek, gondolatok és kultúrák. Lehetett lubickolni az akcentusokban.

Szerinted mi az, ami csak az elkészült alkotásban látszik, illetve mi az, ami nem látszik benne?

Egyik tanárom azt mondta,
hogy akkor ideális az eredmény, ha gördülékeny a szöveg, és nem látszik benne a
kínlódás. A legtöbb esetben valóban sok a verejték, a legjobb mégis az, ha a végén
úgy érzi az olvasó, hogy könnyedén született az alkotás.

Elhoztam egy részletét a Csalogány című mesédnek:

„A csalogány a szilfa legtetején ült, majd fogta magát, leszállt a fáról, és ahogy leszállt, rögtön emberré változott. (…) Szerette volna közelebbről meglesni, hogyan énekelnek az emberek. Miért ne próbálná ki ezt is?” 

Honnan tudja a madár, hogy hová kell repülnie?

Fontos metafora számomra a madár. Madárlelkűnek érzem magam, különösen az éneklés miatt.

Honnan tudom, hogy hová repüljön a madár? Minden munkámnál az első, hogy örömömet leljem benne. Ezért is vonzanak a gyerekműfajok.

Ezen belül pedig leginkább a humoros versek és dalok.

Kulcsszavaim: humor, könnyedség, játék.