Harlem Gospel Choir.jpg

A Harlem Gospel Choir visszatér Budapestre

Hét év után ismét Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet a világ legismertebb gospelkórusa, a Harlem Gospel Choir.

A Magic of Motown turné keretében Marvin Gaye, The Supremes és Stevie Wonder klasszikusaival áll a magyar közönség elé november 18-án a Papp László Budapest Sportarénában a legendás gospelkórus. Az 1986-ban Allen Bailey által alapított Harlem Gospel Choir több mint három évtizede hirdeti az amerikai fekete gospel örökségét világszerte. Az együttes olyan ikonokkal lépett már fel, mint Bono, Diana Ross, Pharrell Williams, a Gorillaz vagy Sam Smith, utóbbival a 2018-as Grammy-gálán arattak hatalmas sikert, de előadásukra kíváncsi volt már három amerikai elnök, két pápa és az ENSZ közgyűlése is. A New York-i Harlem városrészből érkező együttes koncertjének szervezője a Green Stage Production, amely faültetéssel próbálja ellensúlyozni termelési lázban égő korunk egyre szélesedő ökológiai lábnyomát.

Ez is érdekelheti

A derű, az életöröm és a jókedv hangjai Budapesten

A Golgota Gospel Kórus koncertjei nemcsak zenei élményt nyújtanak, de rendkívül színesen és örömtelien közvetítik a gospel szabad, befogadó szellemiségét is. A kórus nemzetközi repertoárja és változatos stílusa garantálja, hogy a most hétvégi, karácsonyi fellépéseiken se maradjon szem szárazon.

Ma van az a nap! – Caramel a kortárs keresztény könnyűzene ünnepéről

Jöjj ma közénk. / Legyen ez az a nap. / Eltelt kétezer év, / Mint egy pillanat. / Küldd le közénk / Ma az angyalokat. / Szent neved / Hozhat csak szebb napokat. A Puskás Arénában ma tartják a kortárs keresztény könnyűzene ünnepét a műfaj világsztárjaival és hazai képviselőivel. Az Ez az a nap! himnuszát Molnár Ferenc Caramel írta.

Ez az a nap! – A modern gospel legnagyobb ünnepe

Két éve várat magára, hogy a szerte a világból érkező vendégek tízezrei együtt, élőben ünnepeljék az Ez az a nap! 20. évfordulóját. Most elérkezett az alkalom: július 23-án a Puskás Arénába várják a kortárs keresztény könnyűzene legnagyobb világsztárjait és a műfaj hazai képviselőit.

Budapesten koncertezik a Eurythmics sztárja

Július 29-én a Papp László Budapest Sportarénában Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója Vanessa Amorosi ausztrál énekesnő vendégszereplésével idézi fel a nyolcvanas évek egyik meghatározó popzenekarának legnépszerűbb dalait.