A dokumentum kiemeli: a korlátozások miatt a könnyűzenei rendezvények száma soha nem tapasztalt mértékben visszaesett: 2019-hez képest 76,2 százalékkal kevesebb élőzenei fellépés valósult meg 2020 első nyolc hónapjában (2019-ben mintegy 39 ezer, 2020-ban csupán 9200 élő- és elektronikus zenei fellépés volt).

Az élőzene-iparág válsága legalább 40 milliárd forintos bevételkiesést jelent idén a zeneipar szereplői számára. A csökkenés miatt a magyar gazdaságból kieső jövedelem akár a 262,5 milliárd forintos összeget is elérheti. Mindez amiatt különösen elkeserítő, hogy a járvány előtti utolsó teljes évében, 2019-ben a hazai zeneipar mérete elérte a rekord értékű 73,5 milliárd forintot, ebből a hangfelvétel-iparág 21,5 milliárd, az élőzene 52-55 milliárdos értéket teremtett.

A hangfelvételek felhasználása utáni bevételekben 2018-ról 2019-re 12 százalékos növekedés volt, ez az elmúlt évtized legnagyobb emelkedése. A növekedés javarészt a digitális bevételek (plusz 36,4 százalék) és a közös jogkezelés (plusz 9,7 százalék) megerősödésének köszönhető, míg a fizikai példányok értékesítéséből származó bevételek stagnáltak.

Az élőzenei területen is folytatódott a bővülés 2019-ben: a zenei rendezvényeken megvalósuló fellépések száma 6 százalékkal nőtt. Emellett az iparág legnagyobb magyar vállalkozásainak árbevétele is növekedett az előző évhez képest, átlagosan 10-12 százalékkal. A magyar zeneipar összesített mérete 73,5 milliárd forintra volt tehető 2019-ben, ami mintegy 18 milliárd forinttal nagyobb, mint a tavalyi szabadforgalmú könyvpiac 55,5 milliárdos becsült forgalma és 45 százaléka volt a magyarországi filmgyártás által 2019-ben produkált 164,4 milliárd forintjának.

A ProArt reprezentatív lakossági felmérése alapján a legfontosabb zenehallgatási csatorna ma is hagyományos: rádiót heti rendszerességgel 82 százalék használ zenehallgatásra, míg a második helyezett Youtube-ot 67 százalék. Ugyanakkor mára az első számú zenehallgatási eszköz az okostelefon vagy tablet (68 százalék) lett. A lakosság 20 százaléka használ valamilyen streaming szolgáltatást; az előfizetéssel rendelkező közönség elérte a 400 ezer főt.

A teljes ProArt Zeneipari Jelentés 2020 a www.zeneipar.info oldalon olvasható.

Nyitókép: koncert a debreceni Nagyerdei Stadionnál, fotó: Kálló Péter