László Boldizsár operaénekes
Szentpáli Roland a kétezres évek elején írt egy Magnificatot a Budafoki Dohnányi Zenekar felkérésére, az ősbemutatóra készülve azonban sorra hullottak ki a tenorok. Egyik sem bírta elénekelni, mert a klasszikuszenei jártasság mellett szükség volt hozzá könnyűzenei készségekre. Én akkoriban már elkezdtem az új tanárommal dolgozni az énektechnikámon, de ez még a Cotton Club Singers népszerű időszakára esett, és egyszer csak fölhívtak Gáborék, hogy megcsinálnám-e. Ez a koncert akkorát durrant – komolyan készültem is rá –, hogy Gábor egy jó darabig rendszeresen hívott, nagyon sok ősbemutatót csináltunk közösen. Aztán jött egy pont, amikor én kértem tőle. 2006-ban már egyre komolyabban foglalkoztatott az opera műfaja, és felvetettem Gábornak, hogy Falusi Mariann-nal csinálnánk egy Belcanpop elnevezésű estet, amelyen bel canto operarészleteket is énekelnénk. Azt szeretem Gáborban, hogy ha kérsz tőle valamit, akkor azt továbbgondolja, és valami grandiózusabbat tesz mögéd. Úgy képzeltem, megcsináljuk ezt a koncertet a Budafoki Dohnányi Zenekarral valami művelődési házban, ehhez képest ő betette a Zeneakadémiás bérletsorozatukba. Ezzel lényegében átestem a tűzkeresztségen, és megnyílt az út a könnyűzenéből a klasszikus zene felé. Kellett hozzá még egy-két év, míg bekerültem az opera-körforgásba, de Gáborral később is fontos közös munkáink voltak, például Verdi Requiemjét nála énekeltem először, de tavasszal a La Voce Vita – Szekeres Adrienn-nel – is Gábornak köszönhetően valósulhatott meg az Erkel Színházban.
Ő vizionárius, igazi vezető alkat, aki mindig egy lépéssel előttünk jár. Azt szoktam mondani, hogy én 20-ra is képes vagyok lapot húzni, Gábor ellenben még 21-nél is kockáztat. A karmesterek Don Quijote-ja. Amikor már azt hiszed, hogy nincs tovább, ebből nem lehet jól kijönni, akkor a hihetetlen koncentráltságával megy előre, és falakat dönt le. Ez fiatalon is tartja. Ami a szívén, az a száján, és én ezt az őszinteséget szeretem, bár amikor új kollégákat hozok, őket fel szoktam rá készíteni, és néha még így is váratlanul éri őket Gábor kendőzetlen szókimondása. Nekem nagyon tetszik, hogy soha nem hagyja cserben a csapatát, legyen szó a zenekarról, a kórusról vagy a fesztiválról. Nem másoktól várja a megoldást, anyagi támogatást, hanem kibérli az MVM Dome-ot, filmzenét játszik, ami sokaknak talán derogálna, szerintem viszont fantasztikus.
Kocsis-Holper Zoltán karnagy
Hollerung Gábor temperamentumos, erős egyéniség, akinek karakteres ötletei vannak, és céltudatosan halad ezek megvalósításában. Nagyon jókat lehet vele beszélgetni darabokról is, érveket ütköztetni. Mindig határozott elképzelése van a művekről, de nyitott a másik nézőpontjára is, ha az ember kellőképpen alá tudja támasztani azt. 2007-ben találkoztunk először, amikor a soproni kórusommal, a Kórus Spontánusszal részt vettünk az Énekel az ország rendezvényén alapítótársam, Szilvási Beáta javaslatára, aki a pécsi egyetemen énekelt Hollerung kórusában. Az Énekel az ország alkalmával több százan éneklünk együtt, és ilyenkor a résztvevő karnagyokat bevonják a beénekeltetésbe. Gábor ott figyelt fel rám, mert a kórus nagyon szerette velem a közös munkát. Szerencsés pillanatban csatlakoztunk ehhez a kezdeményezéshez, Brahms Német requiemjét próbáltuk a szolnoki táborban, és máig fel tudom idézni Gábor lebilincselő előadását a műről, amely egyszerre volt informatív, érdekes és érthető a szakmabeliek és a műkedvelő kórustagok számára egyaránt. Később már szólampróbákat is tartottam ezeken az alkalmakon, majd szólóénekesként és karnagyként is dolgoztam vele, illetve kétszer voltam Gábornál a Budafoki Dohnányi Zenekar karmester akadémiáján. A legfontosabb küldetése, hogy minél több emberhez elvigye a zenét, a zene szeretetét, de nem kiszolgálni akarja őket, hanem edukálni és fejleszteni a befogadóképességüket azzal, hogy szélesebb perspektívát nyit a különböző stílusú darabokhoz. Gábor így viszi tovább a kodályi gondolatot, hogy a zene mindenkié.
Balog József zongoraművész
Több mint húsz éve találkoztam először Gáborral. Jandó Jenő tanár úr ajánlására hívott meg egy ifjúsági koncertre, ahol Mozart C-dúr szonátáját játszottam. Gábor rendkívül érdekesen és szuggesztíven vezette a műsort, a helyes válaszokért cserébe csokit dobált a gyerekeknek. A játékomat hallva rögtön megígérte, hogy fogunk együtt dolgozni a közeljövőben, és ez szerencsére így is lett. Számos nagyszerű produkció van a hátunk mögött, és tervben is van jó néhány. Sok-sok karmester kurzuson vettem részt Gábor vezetésével, és rendkívül sokat tanultam tőle. Temperamentumos egyénisége és kőbe vésett elképzelései nagyon sokrétű tudással párosulnak. Sokan nem tudják róla, de elképesztően jól tanít, kiváló pedagógiai érzékkel foglalkozik mindenkivel, és azonnal felfedezi az igazi tehetségeket, akiket aztán megfelelőképpen segít is. Nagyon jó ember. Határozott elképzelései néha ütköznek az én határozott elképzeléseimmel, de ebből a vicces „csörtéből” mindig egy még jobb verzió kerekedik.
Kelemen Barnabás hegedűművész
Nem hiszem, hogy létezik olyan művész a magyar zenei életben, aki elfelejtette volna, hogyan ismerkedett meg Hollerung Gáborral. A nővérem énekelt Gábor kórusában, így hírből már gyerekkorom óta ismertem, már csak azért is, mert édesapám az akkor még ifjúsági zenekarként működő Dohnányi Zenekarnak szervezett turnékat. Először huszonöt éve dolgoztunk együtt Gáborral, amikor a Flesch Károly Nemzetközi Hegedűverseny megnyitóján – mint az előző évi megmérettetés győztese – játszottam Dvořák hegedűversenyét a Győri Filharmonikus Zenekarral. Nem voltam annyira tapasztalt hegedűs, hogy komoly összehasonlítási alapom lett volna, de azért már dolgoztam karmesterekkel, és máig emlékszem a Gáborral azonnal megtalált különleges összhangra. Én inspiráltam őt, ő inspirált engem, egymásnak dobtuk fel a labdát, és azonnal kiderült, hogy ez egy kivételes szintű közös zenélés. Éppen nemrég beszélgettünk, és mindketten egészen pontosan fel tudtuk idézni a közös munkáinkat. Nem azért, mert olyan kevés volt, hanem mert mindegyik meghatározó élmény volt számunkra.
Gábort mérhetetlenül nagy szenvedély hajtja, óriási intenzitással dolgozik. Elhivatottság és kérlelhetetlen maximalizmus jellemzi, addig hajtja a dolgot, amíg nem szólal meg a próbán is az, amit belül elképzelt. Engem is foglalkoztat a karmesteri hivatás, többször beszélgettünk már erről. A Covid idején felkért engem dirigálni is, és azt éreztem, hogy néhány pontos, jól időzített mondatával többet tanít, mint amennyit egy iskolában hónapok alatt el lehetne sajátítani.
Bakos-Kiss Gábor színész, rendező
Számomra ő a karmester. A Színház- és Filmművészeti Főiskola növendékeként találkoztam vele először, amikor a sárospataki Rákóczi-várban bemutatott Szentivánéji álom előadásukhoz szükségük volt négy főiskolás színészre. Ez egy életre szóló találkozás lett, azóta számos alkalommal dolgoztam vele: színészként, énekesként és rendezőként is. Az első pillanattól magával ragadó volt Gábor organizáló ereje, amellyel összetartotta a csapatot. Diákként azt érezhettük, hogy egy nagy család részévé váltunk, alkotótársként tekintett ránk. Sok mindent becsülök benne, de azt különösen, hogy mindig barátságos, szeretetteljes légkör megteremtésére törekszik, miközben néha nagyon karakán. Szerintem ez előnyére válik. Én magam sem szeretem a mismásolást, az őszinteség egy munkafolyamatban is elengedhetetlen, és ez Gáborral magától értetődő.
Erősen meghatározza a habitusát a pedagógusi attitűd, rengeteget tanultam tőle például a legutóbbi közös munkánk, a Veszedelmes viszonyok színpadra állítása alatt Mozartról. Közben pedig komoly erénye a nyitottság, hogy nem retten meg a fiatalabb generáció újító törekvésétől sem.
