„A kiélezett helyzetek érdekelnek”

Cziglényi
Boglárka névjegyén az áll: szövegíró, miközben sorra születnek drámái,
fordításai, prózai írásai – egyelőre zömében a fióknak. Azt mondja: szereti, amit
most csinál, mégis a színházi, filmes munkákban érzi igazán otthon magát,
igyekszik ezentúl ebbe fektetni az energiáit. A Babits- és Örkény-ösztöndíjas
fiatal alkotóval Hamlet-operáról, OkosMoziról, holisztikus marketingről és
irodalomról is beszélgettünk.

Tavalyelőtt
az Örkény István-ösztöndíj támogatásával dolgoztál egy drámán. Mivel nyertél a
pályázaton?

Egy Kossuth Zsuzsannáról szóló színdarab tervével. Zsuzsanna Kossuth Lajos legfiatalabb húgaként fontos szereplője volt a történelmünknek, ám keveset szokás tudni róla. Florence Nightingale nevét sokan ismerik, ám amit ő véghez vitt a krími háború idején – az intézményesült ellátási rendszer és a nővérképzés kidolgozása, az ellátás professzionalizálása –, azt Magyarországon kicsivel korábban megvalósította Kossuth Zsuzsa az 1848-49-es szabadságharc idején. Egy olyan 19. századi nőről beszélünk, akiben a felvilágosult műveltség és „férfias” logika a családfenntartás pragmatizmusával és komoly felelősségérzettel társult. Túl azon, hogy izgat Kossuth Zsuzsa makacsan humánus személyisége, a történetében ott érzek számos kérdést, amivel még ma is nehezen szembesülünk össztársadalmi szinten. Például ilyen a valódi progresszió kérdése. Vagy az őszinte felelősségvállalás a múltért és a jövőért.

Ez
egy monodráma?

Bár nagyon szeretem a monodrámát mint színházi formát,
ez egy többszereplős darab, amely az emigrációból visszatekintve meséli el
Kossuth Zsuzsanna történetét. De a darab jelenében, tehát az amerikai
emigrációban is zajlik egy történet, amelynek az a fő tétje, hogy Zsuzsa fel
tudja-e dolgozni a korábbi életének elvesztését. De a mellékszereplők révén más
túlélési stratégiákat is láthatunk, például a nemzeti gyászt üzletként
kiaknázó, Amerikában jómódúvá váló kisemberét.

Ezt
nem mutatták be színházban. Próbálkoztál vele?

Nem, mivel szeretném még egyszer átfésülni az
elkészült darabot. Bár a „felesben” megkapott ösztöndíjnak köszönhetően
jelentős időt tölthettem írással 2018-ban, utána őrült mennyiségű munka szakadt
rám. De éppen mostanában határoztam el, hogy megkeresem, hol kerülhetne
színpadra a Zsuzsa – Egy özvegyasszony szabadságharca.

A
2019-es Babits Mihály-ösztöndíjad is színházi projektről szól?

Igen, egy drámaantológiával nyertem támogatást négy
hónapra. A drámaszövegek fordítása az esetek többségében könnyedebb feladat,
mint a vers- vagy a prózafordítás, így négy hónapba több dráma is belefér.

Tematikus
kötetről van szó?

Kortárs német ifjúsági drámákat gyűjtöttem össze.
Sokan szembesülnek azzal, hogy Magyarországon kisgyerekeknek könnyű színházi
programokat találni, majd a kamaszkorból kifelé tartó, lényegében felnőtt fiataloknak
is, ám közte: a kiskamasz kortól tizennyolc éves korig alig akadnak előadások,
színdarabok. Németországban viszont elterjedt és támogatott ez a műfaj, kiváló
darabok születnek. Kilencet választottam ki közülük.

Szerintem fontos, hogy ennek a korosztálynak is megadjuk a lehetőséget, hogy a színház közösségi terében magukról, a saját problémáikról gondolkodjanak. Ezek tipikusan az őket foglalkoztató kérdésekről szóló bátor, vagány hangvételű darabok, identitáskeresésről, önbizalomról, iskolai konfliktusokról, társadalmi együttélésről, médiáról. Tabutémákat is meg mernek pendíteni: az egyik színdarab például a fiatalkori krónikus betegségek és a maradandó fogyatékosság témája körül mozog.

Ezek
közt akad, amit be is mutatnak?

Igen, a Kolibri Színházzal együttműködésben adtam be a
pályázatot, és a kötet anyaga e-könyvként megjelenik.

Rengeteg
dolgot csinálsz egyszerre, miért?

Az elmúlt években sok lehetőség szakadt rám, és ezekre nehéz nemet mondani. A névjegyemen az áll, hogy „szövegíró”. A munkáim java része alkalmazott szövegírás: ismeretterjesztő vagy marketing célra. Emellett a „polgári” foglalkozásom része az is, hogy különböző kreatív projekteket fogok össze.

Ez
pénzkereset, vagy szereted?

Ebben is van kreativitás. Ma már sok cég dolgozik
holisztikus marketinggel, amely életformát közvetít, nem csupán az adott
terméket akarja rásózni az emberekre. Ha ezt igényesen és lelkiismeretesen
csinálja az ember, akkor azzal igenis adhat valamit a szövegek „fogyasztóinak”.
Ám az alkotás élményét ritkán tapasztalom meg a marketingcélú szövegeknél, ez
alapvetően a megélhetésemet biztosítja.

Az ismeretterjesztő szövegek más kategória. Van bennem egy kis pedagógiai véna, élvezem azt a kihívást, hogyan lehet valamit érdekesen és közérthetően elmesélni. Ilyen volt tavaly a Ruben Brandt, a gyűjtő című animációs filmre épült OkosMozi-projekt, vagy általában ilyenek a publicisztikáim.

Írsz
a fióknak is irodalmi műveket?

Drámákat és verseket igen. Visszatérve arra, hogy
miért csinálok ennyi mindent: izgat, hogy hogyan lehet a megfelelő üzenetet a
megfelelő módon átadni egy bizonyos célcsoportnak, mik a fontos hívószavak egy
adott ember számára. Ismerem őt annyira, hogy tudjak beszélni a nyelvén? Izgalmas
játék ez, hogy egy-egy történetet mennyiféleképpen lehet elmesélni – akár egy
pár soros, közérthető posztban vagy egy három órás, művészileg komplex
drámában.

Ez
nem vesz el időt, energiát például a színházi céljaid megvalósításától?

Jó volt sokfelé koncentrálni az elmúlt években, felcsipegetni
különféle tapasztalatokat, tudást, és letenni sokféle produktumot az asztalra.
Mostanában viszont egyre erősebben érzem, hogy olyasmire szeretnék csak koncentrálni,
ami a képességeim legjavát veszi igénybe. Amiről úgy érzem, hogy csak én tudom
létrehozni.

Több drámádat bemutatták már, például az RS9-ben vagy Budaörsön. Ezek mind felkérések voltak?

Az összes színházi munkámat felkérésre írtam, az még
nem fordult elő, hogy tisztán az én ötletem került volna színpadra. Ezt az
egész színházi és filmes dolgot egyelőre kerülgetem. Noha így is nagyon
izgalmas feladatban volt részem, dolgoztam kiváló alkotókkal, például Sopsits
Árpáddal vagy a nagyszerű zeneszerzővel-zenésszel, Lantos Ivánnal. Ha azt kérdezed,
mi a szakmám, akkor még mindig a szövegírást említem, bár gyerekkoromtól
színházról-hangjátékról-filmről álmodom, mert az előadásra szánt szövegek írása
érdekel. Harminchárom éves vagyok, a pálya szélénél azért már valamivel beljebb.
Formálódik a mondanivaló, ami engem érdekel, és nem most kell megtalálnom a
szavakat, a munkamódszert vagy a megfelelő embereket, mert ezt már az elmúlt
években felépítettem.

Mi
alapján választasz témát?

Nem tudok túl sok mindent komolyan venni az életben,
azt a pár dolgot viszont véresen komolyan veszem, és ez a témaválasztásaimon is
látszik. Általában olyan kiélezett határhelyzeteket választok, amikor valaki
egyszerre veszíti el egy sor illúzióját, viszont így, mindenből kiszakadva
felismer néhány alapvető értéket, amik mindennél fontosabbak lesznek számára. Mindig
aktív, cselekvő főhősökben gondolkodom, az érdekel, miként tud valaki fejlődni –
akár kicsiben vagy nagy, történelmi perspektívában. Vonzanak a zenés műfajok,
főleg a zenés színház.

Amint lesz időm, sorra veszem a drámáimat és filmötleteimet, átnézem, javítgatom, majd elkezdek velük – jó értelemben – házalni. De mindig megtalálnak az érdekes feladatok. Most éppen egy végzős kaposvári színészosztállyal dolgozunk a Nemzeti Színházban egy kurzuson, amelyet Faragó Béla zeneszerző tart. A cél egy improvizációkon alapuló Hamlet-opera létrehozása, amelynek szöveges részeiért én felelek. Vagy ami ebben a pillanatban aktuális: a Makám zenekar jubileumi, Müpás nagykoncertjének a szöveganyagát válogatom, mivel rendhagyó módon prózai részek is lesznek. Szóval nem hiányoznak az érdekes, inspiráló feladatok, a többi pedig már csak a fantázián és a kitartáson múlik – ahogy minden.

Fotók: Kultúra.hu/Belicza László Gábor