Háromszék táncegyüttes MTI.jpg

A kormány támogatja a határon túli magyar színházakat és táncegyütteseket

A Kulturális és Innovációs Minisztérium az idei évben is meghirdeti ötvenmillió forintos keretösszeggel a határon túli professzionális magyar színházak és táncművészeti szervezetek kiemelt művészeti céljainak megvalósítását támogató pályázatát.

A kormány stratégiai ágazatként kezeli a kultúra területét, melynek keretében támogatja a határon túli magyar színházak és táncművészeti szervezetek értékközvetítő, nemzeti identitást erősítő munkáját. A határon túli professzionális magyar színházak és táncművészeti szervezetek kiemelt művészeti céljainak megvalósítását támogató pályázat keretében az elmúlt két évben összesen 27 magyar színház és tíz táncegyüttes támogatása valósult meg.

A 2024-es támogatás keretében a színházak önálló produkció létrehozására, valamint a színház szakmai működéséhez, minőségének fenntartásához és fejlesztéséhez szükséges technikai, szcenikai eszközök beszerzésére pályázhatnak, míg a táncművészeti szervezetek a szakmai együttműködés és határon túli magyar professzionális néptáncegyüttesek találkozójának támogatására nyújthatnak be pályázatot.

Az ötvenmillió forint keretösszegű támogatásra a Kárpát-medence területén, határon túli székhellyel rendelkező és határon túli működési területű professzionális magyar színházak és táncegyüttesek nyújthatnak be pályázatot.

A pályamunkák benyújtásának határideje 2024. szeptember 16., a pályázat elérhető a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő honlapján.

Ez is érdekelheti

Valakinek tűzön-vízen át vezetnie kell az országot

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Spiró György történelmi színművének előadásával klasszikus, shakespeare-i királytükröt tartott a néző elé.

A hűség sosem volt kérdés az erdélyi színjátszás nagy mesterének

Marosvásárhelyhez kötődő, öt évtizedet átívelő színészi és pedagógusi pályáján megannyi jelentős alakítást nyújtott, és színésznemzedékek indulását segítette.

Erdélyi színháztörténet egy felvonásban

„Uram, ha sarokba szorították a kérdésekkel, és nem tud azonnal válaszolni, akkor szakítsa félbe a próbát valamilyen ürüggyel, menjen föl az irodába, és másnap igyekezzék válaszolni.”