Irodalom

A könyvek, amik vagyok: Horváth Lóczi Judit

Nagy Daniella 2025. december 29.

Mely könyvek formálnak minket azzá, akik vagyunk? Új sorozatunkban ismert arcok vallanak személyiségformáló olvasmányaikról – ezért a cím: A könyvek, amik vagyok. Horváth Lóczi Judit kortárs képzőművész gyermeki játékossággal és nyitottsággal tekint a világra, az alkotásban egyszerre él meg játékot és egyfajta önterápiát. Szereti azokat a könyveket, melyek más, varázslatos világba repítik őt, ahogy azokat is, amik az őt valójában körülvevő világot segítenek szebbé varázsolni.

J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura

„Szeretem az olyan könyveket, amikben jó szándék, tanítási szándék van. Szeretek elvágyódni és egy másik világban érezni magam egy könyv által, A Gyűrűk Ura pedig egy teljes világot épít az ember köré. Ennek a számomra emblematikus regényfolyamnak az olvasása közben úgy éreztem, hogy szinte egy másik valóságban élek. Mindenhova magammal vittem, és mindig azt vártam, hogy mikor lesz akár csak pár percem elmerülni benne. Irodalmi igényű a nyelvezete, és nagyon jó a magyar fordítás – én Göncz Árpád magas minőségű fordításában olvastam.

A szép szöveg izgalmas és nemes történetet fogalmaz meg, ami sokat tanít az együttműködésről, a közös cél elérése érdekében történő hatékony összefogásról, az emberi természetről, a bukások utáni talpra állásokról, a megbocsátásról.

Miután elolvastam, borzasztóan sajnáltam, hogy vége lett, ezért felkutattam, és elolvastam minden könyvet, amit Tolkien írt.”

Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak

„Ez nem egy hagyományos regény – már csak a felépítését tekintve sem. Összevissza ugrál a különböző világok, korok és történelmi szálak között. Iszonyú komplex könyv. Szerintem háromszor-négyszer kéne elolvasni egy élet alatt ahhoz, hogy az ember a szerző összes üzenetét megértse. Az olvasása közben és azt követően is többször kirázott a hideg és felmerült bennem a kérdés: hogy lehet, hogy valaki az ötvenes években – ráadásul a fogyasztói társadalom bölcsőjében, az USA-ban – ennyire szépen, tisztán, öniróniával és a világ felé fordított iróniával érzi, sőt előre látja, mi történik körülöttünk?

Egyrészt letehetetlenül fantasztikus könyv, melynek a története sok tanulságot hordoz, másrészt ijesztő is. Úgy látom, hogy a mi jelenkori világunk közeli jövőjének előrevetítése az az utópia, amit viccesen felfest és amiben a szereplői működnek. Rossz érzés belegondolni, hogy valami ilyesmi felé tartunk, és hogy a könyvben megjelenő erők irányítják a világunkat.

Ha három könyvet vihetnék egy lakatlan szigetre, biztos, hogy ez a könyv lenne az egyik. Nem tudom elengedni, nem tudom elfelejteni, teljesen megbabonázott.

Egyfajta Bibliának tekintem. Douglas Adams viccesnek tűnő történetbe csomagolta be a mondanivalóját, de ettől csak még groteszkebb az egész.

Sokat kell gondolkodni rajta, meg kell emészteni, le kell vonni a konzekvenciákat, és érdemes az egész életünket úgy felépíteni, hogy a könyvben leírt folyamatok ellen tudjunk dolgozni.”

Konok Tamás: Emlékkövek

„Kifejezetten szeretem a művészek önéletrajzi könyveit. Konok Tamás, Reigl Judit és Barcsay Jenő önéletrajza is erős hatással volt rám. Képzőművésznek lenni egy gyötrelmes, egyben fantasztikus út – aki erre született, sosem adná fel. Én Szentendrén alkotok, ott van a műtermem – Barcsay is szorosan kötődött Szentendréhez, de ezen a kapcsolódási ponton túl is megkerülhetetlen, meghatározó ikonnak látom őt. Reigl Judit sajnos csak az elmúlt években vált ismertebbé Magyarországon, de fantasztikus művész, a végletekig elhivatott ember. Az önéletrajza lenyűgöző és minden – az élet bármely területén elhivatott – ember számára élvezhető. Erőt ad ahhoz, hogy mindennap küzdjünk és tegyünk a minket éltető álomért.

Konok Tamást azért említettem első helyen, mert mesterem volt. Óriási szerencsének tartom, hogy ilyen nagy formátumú, nagylelkű, óriási tudással rendelkező művészt hallgathattam tizenöt éven át. Tanácsokat adott, meghallgatott, és saját életéből vett példákat osztott meg velem. A könyve elolvasásának hatására minden a helyére került bennem. Elképesztő látni, hogy ezek az idolok ugyanúgy szenvedtek a mindennapokban, ugyanolyan kétségeik voltak, ugyanúgy érték őket igazságtalanságok, ugyanúgy irigykedtek – ha csak rövid időre is, mielőtt átfordították magukban ezt az érzelmet. Ugyanúgy kételkedtek magukban, mint ahogy azt egy hétköznapi képzőművész – vagy bárki, aki megtalálta az élete hivatását – is teszi.

Erőt és hitet lehet meríteni abból, hogy ők is emberek voltak, emberként tudtak minden nehézség ellenére újra és újra felállni és egészen nagyszerűt alkotni.”

Katy Hessel: The Story of Art Without Men

„Ezt a könyvet minden, a művészetek iránt fogékony embernek ajánlom, nemtől függetlenül. Még nincs lefordítva magyarra, a címe: Művészettörténet férfiak nélkül. Én nem vagyok harcos feminista, és a könyv sem ebből a nézőpontból beszél. Pusztán leszedi az olvasóról a csőlátást okozó szemellenzőt, kitárja a világot, és jobbra-balra száznyolcvan fokos tisztánlátást biztosít, bemutatva a nőnek született művészeket.

Nagy örömmel látom azt a forradalmat, ami a képzőművészet terén zajlik éppen, és aminek ez a könyv az egyik alappillére.

Ez olyan interpretációja a művészettörténetnek, ami csak női alkotókat tartalmaz, ezáltal mélyen meghatározó eleme a jelenleg zajló – a női, színes bőrű, bennszülött, kizárólag népművészetre fókuszáló és más, eddig háttérbe szorított alkotókat előtérbe hozó – csendes forradalomnak, melynek során ledől a fehér európai és észak-amerikai férfi művész ideája, és egyensúly kezd kialakulni az alkotók között.

Én nem szeretem különválasztani a női és férfiművészetet. Szerintem jó művészet és rossz művészet van – az alkotó nemének nem kellene számítania, de az eddigi történelem során számított. Az alkotó neme meghatározta, hogy hova juthat el a munkája, és mit érhet el vele. Ez az oka annak, hogy a múltban számos nő férfiálnéven alkotott. Én a mai világban jóformán azt csinálok, amit akarok, de még mindig érezhető egyfajta egyenlőtlenség a nemek között.

Azt gondolom, hogy a jelenleg kibontakozó harmonizációval mindenki nyer. Eddig a képzőművészet felét se láttuk – ez sok más területre is igaz –, és most lehetőséget kapunk arra, hogy kinyíljon a szemünk és fantasztikus művészetet, művészeket ismerjünk meg. Ebben segít ez a könyv, ami – ahogy említettem – az egyik alappillére ennek a szemfelnyitó folyamatnak.”

Szabó T. Anna: Tatoktatok

„Nagy kedvencem Weöres Sándor Bóbita és Szabó T. Anna Tatoktatok című könyve – úgy érzem, egyik a másik folytatása. Az én gyerekkoromban még csak a Bóbita létezett, és amikor megszülettek a gyerekeim, azonnal vettem egyet nekik is, ugyanazt, a Hincz Gyula kifejező festményeivel, rajzaival illusztrált kiadást, amiből nekem is olvasott az anyukám. A legtöbb benne szereplő verset kívülről tudom.

Amikor a gyerekeimen úrrá lett a hiszti pici korukban, Weöres pattogós, dalszerű, ritmusos verseit szavaltam nekik, és ez mindig megragadta a figyelmüket, megnyugtatta őket. Ugyanez igaz a Tatoktatokra is. Nagyon szeretem Szabó T. Annát, a teljes munkásságát figyelem, nyomon követem. Egyik nagy kedvencem a Senki madara című könyve, ami megmutatja, hogyan lehet úgy szeretni egy kapcsolatban, hogy ne őröljük fel egymást. A könyv lényege a mondat, hogy: ha madarat szeretsz, égbolt legyél, ne kalitka. Ez egy annyira esszenciálisan és szépen megfogalmazott igazság, hogy már pusztán ezért az egy mondatért is érdemes volt megszületnie Annának.

A Tatoktatokot is átjárja Anna fantasztikus nyelvismerete, nyelvi virtuozitása, és tele van mindenféle élethelyzetre szóló tanításokkal.

Sokat segít a szülő és gyerek közti kötődés elmélyítésében és abban, hogy a gyerekek könnyebben tanuljanak meg szépen, nyelvi értelemben véve játékosan beszélni.

A kedves nyelvezettel bekúszik az ember fülébe, lelkébe a tartalom, majd egyszer csak »koppan« annak a nagyszerű szellemi értéke. Csodakönyv – ugyanúgy, mint a Bóbita. Bónuszként pedig szeretném megemlíteni, hogy létezik olyan kategória a képzőművészetben, hogy: művészkönyv. Ez jelenetheti azt, hogy valódi könyveket alakítanak át művészeti tárgyakká, és jelentheti azt is, hogy valaki kiad vagy maga megcsinál egy művészi értékű – egyedi, megismételhetetlen, a hagyományos szöveges, nyomtatott formátumtól eltérő, erős vizualitással ható – könyvet. Itthon ennek fényében alkot a Magyar Művészkönyvalkotók Társasága – én magam is tagja vagyok ennek a könyvimádó közösségnek.”