A művészet szemszögéből inspirálónak találja a koronavírus teremtette új helyzetet Beke László Széchenyi-díjas művészettörténész, akinek régóta álmodott tárlatát egy hét után kellett bezárni az óvintézkedések miatt. A diákjaival a kortárs művészet kérdésében folyamatos interakciót fenntartó tudós szerint a művészetben nincs szabály, egyfajta sajátos statisztikával mégis meghatározható, ki ma a tíz legfontosabb kortárs magyar képzőművész.

A balatonfüredi Kortárs Magyar TOP 10 tárlat, amelynek Ön az ötletgazdája és kurátora, a megnyitó után egy héttel bezárt, majd újabban a virtuális térben látogatható. Mit szól ehhez az abszolút kortárs fordulathoz?

Néhány évvel ezelőtt úgy gondoltam, hogy a kortárs művészet korszaka véget ért, ezért bevezettem a posttemporary, „kortárs utáni” terminust. Pár napja azonban rá kellett jönnöm, hogy a koronavírus teljesen új korszakot indított el, és ez a legújabb korszak a művészet történetében, amelyet nehéz lenne visszavonni. Az a véleményem, hogy a járvány radikálisan meg fogja változtatni egyrészt a művészet befogadási szokásait, másrészt a művészek munkásságát is. A kiállításunkat illetően részben rendkívül örülök annak, hogy nem lehet többé eredetiben látni a műveket, hanem csak „ablakon benézve”, a médián keresztül, fotó vagy online tárlatvezetés segítségével. Ezeknek az új szokásoknak az az értéke, hogy bárki hozzáférhet bármihez, a művészet elvesztette az exkluzivitását.

Bukta Imre: Romantika eladó
Fotó: Kozák Gábor

Úgy gondolja, hogy nem szükséges a műalkotások befogadásához a személyes jelenlét?

A legnagyobb múzeumok már évekkel ezelőtt virtuális lehetőségeket teremtettek honlapjaikon a nézőknek, hogy benézessenek a tereikbe. Ez óriási demokratizációt jelent. Ezáltal viszont szinte megszűnt a művészet eredetisége, ami pedig – gondolva a legnagyobbakra – legalább ugyanekkora veszteség. A digitalizáció megjelenésével máris megteremtődtek olyan technikák – például a grafikában –, amelyek segítségével, megfelelő papír használatával ugyanolyan minőséget lehet létrehozni, mint az eredeti. Arra azonban saját tapasztalataink útján is rájöhetünk például egy, a természetben tapasztalt élmény megélésekor, hogy ezt egy fotóval nehéz lenne pótolnunk. Véleményem szerint a művészetnek van egy romantikus, már-már misztikus értelemben vett varázsa, ami csak személyesen átélhető.

Hogyan változik a művészek munkássága a most megélt furcsa időszakban?

Interneten elérhető képeken, publikációkban már most látom, hogy a művészet legtöbb területén – különösen az irodalomban és fotóművészetben – megjelentek azok az alkotások, amelyek erről az új helyzetről tanúskodnak, és új stílusjegyeket hordoznak. Döbbenetes, hogyan változik meg egyes művészek teljes habitusa a járvány hatására.

Bak Imre: Lehetőségek (2017)
Fotó: Sulyok Miklós

Mennyire nyitott a magyar közönség a kortárs alkotásokra? Bátorságot jelent egy nem fővárosi múzeumban ilyen tárlatot nyitni?

Szerintem még mindig él az az ősrégi probléma, hogy absztrakt vagy nonfiguratív, szemben a figuratívval. A fotórealizmus például elemi erővel hathat. Bukta Imre az elmúlt 20-30 évben a falusi valóság megfestésének szentelte a művészi munkáját. Az egyik fotón egy asszony látszólag egy 80-90 centis kukoricacsövet tart. Nehéz eldönteni, hogy ez valami csoda, vagy a művész egyszerűen megváltoztatta a valóságot. Ez a kép számomra a szocialista mezőgazdasági kiállítások, versenyek hangulatát idézte. Vagy vegyük az időközben elhunyt Birkás Ákos egyik képét, amelyen alul arcok vannak, fölül pedig fejjel lefelé egy táj. Számomra egy-egy portré egy-egy személyiséget testesít meg, míg a tájra alig emlékszem, mert számomra nem jelent semmit. Minden mű üzenete az, ami a befogadóban nyomot hagy. Mindenesetre a tárlat füredi megnyitója, amely 4 év munkájának a gyümölcse, nagyon szép élmény volt. Nagyon sokan jöttek el, sokan voltak kíváncsiak a kortárs alkotókra.

A kiállítás enteriőrjében Maurer Dóra és Birkás Ákos műve
Fotó: Kázsmér Máté

Mi az oka, hogy nincs hozzáadott háttérinformáció, falszöveg az alkotások mellett, ami könnyítené a befogadást a kortárs műalkotások esetében?

Nekem erről elsőként egy nyelvi párhuzam jut eszembe: szokás a falszöveget a magyar szlengben mellébeszélés, hamis beszéd értelemben használni. Ebből máris kiderül, hogy nem tartom jónak azt az egész világon szokássá vált gyakorlatot, amely szerint hosszú szövegek kísérik a kiállított alkotásokat. Másrészt a művészettörténetben már 20-30 évvel ezelőtt – sőt, továbbmegyek, már Marcel Duchamp A teremtő aktus című, 1957-es írásában megjelent az a felismerés, hogy a művet nem egyértelműen a művész, az alkotó hozza létre, hanem legalább a felét a néző teszi hozzá. Egy műalkotást millióféleképpen lehet magyarázni, de lényegileg a befogadó számára a legfontosabb jelentés az, amit maga lát bele.

Kis Varsó munkája
Fotó: Kázsmér Máté

Barabási Albert-László kortárs művészek sikerességének titkát is vizsgáló tanulmányában azt írja,  hogy szerinte a siker jórészt nem a tehetség, hanem a kapcsolatrendszer függvénye. Mit gondol, mi járulhatott hozzá ahhoz, hogy a tanítványai épp a kiállított 10 művészt választották a legfontosabb ma élő magyar képzőművészeknek?

Legalább 10 éve foglalkozom ezzel a problémával, amely a kiállításhoz készülő katalógus tanulmányában is előkerül. Tudományosan olyan kritériumokat szoktak felhozni, mint például melyek a legdrágább képek a piacon, kinek volt a legnagyobb kiállítása, ki jelent meg a legjobb helyeken, kiről szól a legtöbb kritika, tanulmány. Azonban ez mind csak közelítés, amely még a műkereskedői oldalról szemlélve sem eredményez igazi szabályszerűséget. Vegyük például az élelmiszerpiacot. Mi alapján alakul ki egy zöldség ára? Ki határozza meg? Valahogy így van ez a művészetben is. Van a szenzáció, a sokkoló, a gyönyörű, a döbbenetes… rengeteg kritérium van, aztán végül mégiscsak létrejön valami konszenzus. A művészetben nincs szabály.

Beke László
Forrás: Facebook

A diákjai azonban ugyanabba az intézménybe járnak, tehát egyfajta ott magukba szívott szemléletmód óhatatlanul meghatározhatja a döntésüket.

Valóban, bár a vizsgálat elsőévesekkel készült, vita van arról, hogy ők úgymond mennyire voltak „ártatlanok” a felmérés idején.  Kétségkívül a most kiállított művészek mellett még 2-3-szor tíz, ugyanilyen rangú művészt föl lehet sorolni. Ugyanakkor véleményem szerint az ezer szavazat miatt a kialakult rangsor valamiféleképpen statisztikának tekinthető, ami pedig már kizárja a szubjektivitást.

A nyitóképen Szöllősi Géza műve. Fotó: Kázsmér Máté