D__AS20230818027.jpg

A Mandoki Soulmates idén is koncertezik a Szent István-bazilika előtt

Ismét ingyenes koncertet ad Budapesten Szent István ünnepéhez kapcsolódva a Mandoki Soulmates. A világhírű progresszív rock/jazz fúziós supergroup augusztus 18-án este a Szent István-bazilika előtti téren játszik.

Az est folyamán a korábbi évek népszerű dalai mellett bemutatják a Soulmates nemrég megjelent új lemeze, A Memory of Our Future több felvételét - közölték a szervezők az MTI-vel. Mint írták, az album, amely teljesen analóg technikával készült, a mostani vészterhes időkről szól és arról, ami minket összetart, és nem arról, ami szétválaszt. A közlemény kiemelte: a Soulmates világszerte a társadalmi tudatosságot hangsúlyozza, így volt ez az elmúlt néhány évben kiadott korábbi albumok, a Utopia for Realists, a Living in the Gap és a Hungarian Pictures esetében is.

Az 1975 óta Németországban és Kaliforniában élő dobos, dalszerző, énekes és producer, Leslie Mandoki 1992-ben alapította formációját, a Mandoki Soulmatest. A zenekarban számos világhírű zenész játszott és játszik együtt, a csapatnak Mandoki mellett a kezdetektől a mai napig tagja Ian Anderson és Al Di Meola. A Soulmates-beli zenésztársak eddig összesen több mint 35 Grammy-díjat nyertek, eladott hanghordozóik száma pedig meghaladja a 350 milliót.

A Soulmates új lemezén zenélt Ian Anderson (Jethro Tull), Mike Stern, Al Di Meola, Randy Brecker, Till Brönner, Bill Evans, John Helliwell, Jesse Siebenberg és Mark Hart (mindhárman a Supertrampből), Cory Henry, Richard Bona, Steve Bailey, Simon Phillips (Toto), Tony Carey (Rainbow) és Nick van Eede (Cutting Crew) is.

Ez is érdekelheti

A MAHASZ-toplista élén a Mandoki Soulmates legújabb lemeze

A MAHASZ fizikai hanghordozók eladásait mérő top 40-es lista élére került A Memory Of Our Future című progresszív rock albumot a trendekkel szembe menve analóg technikával rögzítették.

Új lemezt készített a Mandoki Soulmates

Új lemezt készített a Mandoki Soulmates. A Németországban élő zenész-producer, Leslie Mandoki által vezetett, világsztárokból álló supergroup A Memory of Our Future című anyaga világszerte május 10-én jelenik meg.

Aki összehozta Al Di Meolát Takáts Tamással – Megjelent a Mandoki Soulmates Magyar képek című albuma

Leslie Mandoki, azaz Mándoki László a 2022-es évet igazán aktívan zárja: december 2-án jelent meg Magyar képek című albuma, amelyen 25 év után újra magyar nyelven szólalnak meg a dalai, bemutatta a lemez készültéről szóló dokumentumfilmet, klipeket forgatott a dalokhoz, és még az 1997-es keltezésű Találkozások című lemez felújított kiadását is megjelentette. Minderről december 1-jén egy egész estés sajtóeseményen rántotta le a leplet magyar közreműködőinek társaságában.

Leslie Mandoki: politikus lemezt készítettünk

Szeptember közepén Magyarországon is megjelenik Leslie Mandoki világsztárokból álló supergroupja, a Mandoki Soulmates új lemeze.