fbpx

Aki összehozta Al Di Meolát Takáts Tamással – Megjelent a Mandoki Soulmates Magyar képek című albuma

Leslie Mandoki, azaz Mándoki László a 2022-es évet igazán aktívan zárja: december 2-án jelent meg Magyar képek című albuma, amelyen 25 év után újra magyar nyelven szólalnak meg a dalai, bemutatta a lemez készültéről szóló dokumentumfilmet, klipeket forgatott a dalokhoz, és még az 1997-es keltezésű Találkozások című lemez felújított kiadását is megjelentette. Minderről december 1-jén egy egész estés sajtóeseményen rántotta le a leplet magyar közreműködőinek társaságában.

Ha a kortárs magyar zenei alkotók között olyasvalakit keresünk, akik világhírnévre tettek szert, nem kell sokáig kutakodnunk, hogy Leslie Mandoki nevével találkozzunk. A zenész-dalszerző a pályafutása során körbejárta a világot Mandoki Soulmates nevű zenekarával, amelyben olyan művészekkel zenélt és zenél együtt, mint például Al Di Meola, Bobby Kimball, Bill Evans vagy épp a Miles Davis egykori zenekarából is ismerős Mike Stern. Ugyanakkor Mándoki László, még ha külföldön is érte el sikereit, sosem szakadt el Magyarországtól. Noha életműve javarészt angol nyelvű dalokból áll, épp 25 éve készült Találkozások című albumán kizárólag magyarul szóló szerzemények szerepelnek, közülük az Ahol születtem szövegét maga Mándoki írta.

Fotó: Csengery Lengyel Tímea

Akkoriban sokak mellett Cserháti Zsuzsával, Horváth Charlie-val és Zoránnal vonult stúdióba a magyar progresszív- és jazz-rock nagyágyúja, a most megjelenő Magyar Képek lemezen viszont az újabb generációt is elcsábította, így például szerepet kapott Mező Misi, Pápai Joci és Caramel is. Mellettük pedig feltűnt Ákos, aki az éneklés mellett szövegszerzői feladatot vállalt a projektben, de énekével gazdagította az anyagot Zséda, Takáts Tamás és Charlie is. A nagy volumenű zenei anyag érdekessége, hogy a dalok egy részének ezen az albumon található a harmadik kiadott verziója: 2020-ban Hungarian Pictures címmel jelentek meg angol nyelven, majd ugyanennek a lemeznek a bővített kiadása is megérkezett 2021-ben, főcíme akkor Utopia for Realists volt.

A Magyar Képek bemutatóját az Akvárium Lokálban tartották, ahol egyben lerántották a leplet a már említett negyedszázados mű, a Találkozások felújított változatáról, bemutatták az Ez már az élet című dal friss klipjét, valamint közzétették a Magyar képek stúdiómunkálatairól szóló minidokumentumfilmet. Utóbbiban nehéz lenne összeszámolni, hány nemzetközileg is ismert név szerepel – ha csak egy mondat erejéig is, de talán mindenki megszólal benne, aki a lemez hangszeres anyagáért felelt. A névsor hossza előtt pedig valószínűleg bármelyik angolszász producer megemelné a kalapját. Nem is véletlen, hogy erről a rengeteg alkotót összetartó karizmatikus alakról a legendás gitáros, Al Di Meola így nyilatkozott: „A jó producerek összehozzák az embereket, és ő pontosan ezt tette. Ehhez nagyon nagy kitartásra van szükség. Ő a magyar Quincy Jones. Valahogy mindig mindent megvalósít, és ez egy nagyon különleges tehetség.”

Fotó: Csengery Lengyel Tímea

Quincy Jones neve referenciaként többször is elhangzott az este során (meg persze rengeteg más világsztáré is). Ami sokat elmond arról, hogy Mándokinak milyen szerepet tulajdonítanak, nemcsak ebben a formációban, de talán az egész magyar és nemzetközi könnyűzenei színtéren is. A hallottak alapján ő

nem zenekarvezető, de nem is karmester, hanem egy nagyon erős összetartó kapocs, aki valóban baráti körként, teljes bizalommal kezeli a szerteágazó csapatot.

Ugyanakkor igen szigorú, ha a stúdióban, a próbateremben vagy épp a koncertbeálláskor kell összerázni a zenészeket.

„Beestem ezek közé a zsenik közé, Mándoki Leslie pedig ott irányította épp a dolgokat. Valami olyasmiről lehetett szó, hogy hogyan legyen a délutáni napirend, én pedig megengedtem magamnak közben, hogy az egyik pengetősünknek odaszóljak, hogy milyen szép új gitárja van. Erre Leslie odanézett, megállt a mondandójában, és azt mondta nekem, idézem: Tamás, ha én beszélek, akkor kuss van! Szabadkoztam, hogy jó-jó, bocsánat főnök, közben pedig segélykérően néztem ezekre a világsztárokra, Richard Bonára és Al Di Meolára, hogy milyen szigorú már ez a Leslie. Ők meg egyetértően, de síri csendben bólintottak, hogy valóban” – mesélte a formáció tagjaként megélt egyik első emlékét Takáts Tamás.

Az este meghívottja volt Zséda is, aki egyedüli női hangként tűnt fel a lemez dalaiban.

Elmondása szerint amikor elfogadta a felkérést, elsősorban egy soulos vagy jazzes számot képzelt el magának, később viszont kiderült, hogy Mándoki erősen népzenei ihletettségű szerzeményeket szánt neki. Némi győzködés után aztán Zséda elvállalta a feladatot, és utólag visszanézve kiemelten fontosnak tartja, hogy mai hangon szólaltak meg a női énekhez komponált részek.

Az eseményen sajnos már nem lehetett ott a lemezen közreműködő Szakcsi Lakatos Béla, akiről a filmvetítést követően csendes tiszteletadással közösen megemlékeztek a jelenlévők. A stúdiómunkálatokról készült dokumentumfilmben viszont még életében ő is nyilatkozhatott: „Leslie-nek nem mondtam, de azért szoktam a zenészek közt viccelni ezzel, és ez egy nagyon nagy kompliment: kár, hogy nem én találtam ki! És ez nem irigység, csak ennél jobbat nem lehet mondani erre. Óriási az ötlet. Ezzel az albummal egyben képviseli a hazáját, terjeszti a népdalokat és népszerűsíti Bartók Béla munkásságát.”

Fotó: Csengery Lengyel Tímea

A Magyar képek, valamint az újra kiadott Találkozások december 2-tól kapható a boltokban. Előbbi elérhető Spotify-on is, a dokumentumfilm pedig megnézhető a zenekar hivatalos YouTube-csatornáján.

Leslie Mandokival készült interjúnk itt olvasható.

A nyitóképen Leslie Mandoki a Mandoki Soulmates koncertjén a budapesti Szentháromság téren az augusztus 20-i ünnep előestéjén, 2022. augusztus 19-én. Fotó: MTI/Mohai Balázs

A rovat további cikkei