DBZOL20231213002_16.jpg

A Magyar menyasszony és a Bűvészinasok nyerte az Év Kiállítása díjat

A Magyar Nemzeti Múzeum Magyar menyasszony című kiállítása és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Bűvészinasok című tárlata nyerte el idén az Év Kiállítása díjat, amelyeket kedden adtak át Budapesten, a Hagyományok Házában.

A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület 2010 óta adja át az Év Kiállítása díjat, ezzel magára vállalva azt a szerepet, hogy zsűrizi, segíti és jó gyakorlatokkal támogatja a múzeumokat – emelte ki Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára a díjátadón.

Hozzátette: a magyar múzeumi szakma egyre kreatívabb, ezért a hazai kiállítások egyre inkább beletartoznak a világ élvonalába, és egyre jobban sikerül megszólítaniuk a fiatalabb generációt is. Vincze Máté felhívta a figyelmet a muzeológusok munkájára, amely általában a háttérben marad annak ellenére, hogy egy tárlat megszervezése sokszor éveket és komoly szakmai munkát, tudást vesz igénybe.

A Hagyományok Háza sokat adhat, de sokat tanulhat is a múzeumi területtől, hiszen az intézmény küldetése, hogy minél jobban együtt tudjon működni a múzeumi szakmával, és minél jobban össze tudja fogni annak különböző területeit – mondta köszöntőjében Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója.

Bereczki Ibolya, a Pulszky Társaság elnöke kiemelte, hogy idén rekordmennyiségű látogatót vonzottak a hazai múzeumok kiállításai, és a tárlatokról szóló publikációk száma is az elmúlt tizennégy évben idén volt a legmagasabb. Az Év Kiállítása díj átadása a hozzá kapcsolódó szakmai konferenciával együtt olyan ünnepi alkalommá vált, amely az egész múzeumi szakma kiemelt eseményévé teszi a mai napot – hangsúlyozta. Az elnök kifejtette, hogy az évente adományozott kitüntetés célja, hogy elismerje a muzeális intézmények kiállításainak újszerűségét, a közönséggel való kapcsolatteremtő és kommunikációs képességét, tudományos felkészültségét és kreativitását.

A magyar házasságkötések történetét dolgozza fel a Nemzeti Múzeum új tárlata

Szöveg
Budapest, 2023. december 13. A Magyar menyasszony című kiállítás részlete a Magyar Nemzeti Múzeumban a megnyitó napján, 2023. december 13-án. MTI/Balogh Zoltán

Azonosító
DBZOL20231213001
A Magyar menyasszony című kiállítás részlete a Magyar Nemzeti Múzeumban a megnyitó napján, 2023. december 13-án. Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Katona Júlia, az Év Kiállítása bírálóbizottságának elnöke elmondta, hogy idén a tízmillió forint bekerülési költség alatti kategóriában kilenc, míg a tízmillió forint bekerülési költség feletti kategóriában 19 pályázat érkezett. Közülük a bírálóbizottság döntése alapján 19 pályázó jutott be a második fordulóba.

A tízmillió alatti kategóriában az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet a BűvészinasokA 70 éves Astra Bábegyüttes és a 30 éves Maszk Bábszínház című, a bábművészet népszerűsítését célzó, kreatívan megvalósított és magas színvonalú időszaki tárlatáért nyerte el az Év Kiállítása 2024 elismerést, a tízmillió feletti kategória fődíját pedig a MNM KK Magyar Nemzeti Múzeum érdemelte ki a Magyar menyasszony című tárlatáért. A sikeres időszaki kiállítás a magyar történelmet, a közelmúltat és a jelent úgy kötötte össze, hogy a múzeumi gyűjteményeket és a kurrens közösségi gyűjtést kifinomult és elegáns időszaki kiállítás formájában egyesítette – hangzott el az értékelésben.

Az eseményen dicsérő okleveleket is átadtak, valamint idén először különdíjakat is kiosztottak. A legjobb bemutatkozó videó, film, montázs kategória különdíját a fertődi Esterházy-kastély vehette át az Átváltozások – A magyar Versailles három évszázad tükrében című állandó kiállításért, a legtalálóbb cím kategória díjazottja pedig a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Vigyázat, törékeny – Handle with Care című időszaki kiállítása lett. A legjobb látvány kategóriában a csongrádi Tari László Múzeum kapta az elismerést a Csongrád, a Fekete vár virága című állandó kiállításért, a legjobb eredeti mondanivaló különdíját a budapesti Néprajzi Múzeum A kétely felfüggesztése című időszaki kiállítása érdemelte ki, a fenntarthatósági és állományvédelmi szempontokat legjobban tükröző kiállítás kategóriában pedig a miskolci Herman Ottó Múzeumot jutalmazták a bírálók a Találmányok a földből című tárlatért.

A díjátadót Műhelyek, alkotók és találkozások – múzeumi kiállítások és élő hagyomány címmel szakmai konferencia követte, ahol a Hagyományok Háza és a Néprajzi Múzeum munkatársai osztották meg a témával kapcsolatos tapasztalataikat.

Ez is érdekelheti

Tíz izgalmas kiállítás ősz végére

Tárlatok, melyek biztosan feldobják a hangulatunkat a hidegebbre és sötétebbre forduló időben. Fókuszban a színes, érzéki alkotások.

„Minden szépből van” – kiállítás nyílik Loránt Anikó munkáiból

Loránt Anikó életművének alapját sok ezer rajz és akvarell képezi, amelyeket több mint negyven, változó méretű mappa és jegyzetfüzet őriz. Ezekben kaptak helyet az őt foglalkoztató, szorosan egymáshoz kapcsolódó szimbólumok vagy témák gazdag kibontásai, naplószerű bejegyzések, rövid szövegek, rajzsorozatok, vázlatok.

Az év kiállítása díj egyik esélyese a Marcali Múzeum Bernáth Aurél-kiállítása

A Mesteri kékek. Válogatás Bernáth Aurél festőművész Somogyban őrzött alkotásaiból című állandó kiállítás jóval több, mint Bernáth életművének főbb állomásait és annak helyi vonatkozásait bemutató tárlat: képet kapunk arról is, hogy milyen lehetett a 20. század fordulóján és az azt követő években az értelmiségi családok élete Marcaliban.

A veszprémi múzeum Emlékgépbe ülteti látogatóit

A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum Emlékgép című új, állandó kiállítása izgalmasan mutatja be a várostörténeti gyűjteményt.