A veszprémi múzeum Emlékgépbe ülteti látogatóit
A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum Emlékgép című új, állandó kiállítása eredményesen száll szembe a várostörténeti gyűjteményeket bemutató kiállítások legnagyobb ellenségével, az unalommal. Az Év Kiállítása díjra jelölték.
A nyílhegyektől napjainkig mindent bemutatni kívánó tárlatok rendszerint unalmassá és monotonná válnak, továbbá szinte lehetetlen kijelölni a legfontosabb hangsúlyokat, mert a közreműködő régészek, néprajzosok, történészek vagy művészettörténészek gyakran teljesen eltérő szempontokat vesznek figyelembe.
Az Emlékgép eredményesen megbirkózott a legnagyobb kihívással: a gazdag gyűjteményt sikerült négy jól értelmezhető, az idő fogalmára felfűzött témacsoportra bontania, amelyek segítségével folyamatosan fenn tudja tartani az érdeklődést. A Régészeti idő, Történeti idő, Közösségi idő, Személyes idő című témakörök falra ragasztott időszalagjai jelzik, hogy az adott egység évmilliókat vagy évtizedeket ölel fel. Színkódok, számok és a padlón futó ösvények segítik az egyre szűkebb időintervallumot feldolgozó tematikák egymás utáni bejárását.
Bátor felütés, hogy a kiállítás centrumában a város húszemeletes magasházának legómakettje fogadja a látogatót. A lakosok „kritikai érzékét” napjainkig is megmozgató épület szerepeltetése jó eszköz, hogy a látogatók párbeszédbe kerüljenek a kiállítással és egymással, mert nem létezik se olyan veszprémi, se olyan átutazó, akinek ne lenne véleménye róla.
Az emlékgép szó Várady Zsoltnak, a legendás Iwiw közösségi oldal létrehozójának nevéhez köthető, aki szerint a személyes emlékek között hálózat rajzolható fel, amely megmutatja a kapcsolódási pontjainkat. Sajnos a cím kibontása elég félreeső falon helyezkedik el, így elképzelhető, hogy sok látogató figyelmét elkerüli, és emiatt nem feltétlenül tudja feloldani a tárlat talányos címét. Az érdekes és sok lehetőséget kínáló alapötlet mellé bekapcsolódik egy másik, nagyon karakteres gondolat: az idő fogalmának relatív minősége is. A négy témakör mindegyikéhez tartozik egy-egy időszalag, amely megmutatja, hogy míg a szürke színnel jelölt Földtani idő évmilliókat, a kék színű Közösségi idő századokat, a Személyes idő pedig csupán évtizedeket számlál.
A tárlatot indító műtárgy a „legidősebb veszprémi”: a Laczkó Dezső piarista tanár, paleontológus gyűjtéséből származó, 220 millió éves kavicsfogú álteknős megkövült koponyája. Az első igazgató kollekciójának kiemelt darabjai jól illeszkednek a koncepcióba, a múzeum alapításának története szépen belesimul az időrendi tematikába. A triász időszaktól napjainkig folyamatos, egyenletes dinamikájú időutazásban lehet részünk. Megismerhetjük a Veszprém környékén és a városban egykor élt népek egy-egy használati tárgyát, mint például a neolitikum „svájci bicskáját”. Megtudhatjuk, hogy mit nem tudunk a jól ismert avarokról, vagy hogy mit keresett a viking mintákkal díszített rozmáragyar az apátnőnél. Feltárulnak a pecsétek és a címerek titkai, a marketingkorszakot megelőző századok logói. Elgondolkozhatunk azon, hogyan válik a családi emlékezet múzeumi gyűjtemény részévé, mint például az 1945-ös légitámadásban tízévesen elhunyt Horányi Sanyi személyes tárgyai. A kiemelt tárgyak a városi közösségről és a kollektív emlékezetről is mesélnek.
A kiállítás megkapó látványtervezése és karakteres grafikai arculata különleges atmoszférát kölcsönöz a tereknek, és rendkívül jól harmonizál a digitális felületek grafikájával. Kellemes arányban váltja egymást a hagyományos témafeldolgozással és interaktív elemekkel, vetítésekkel bemutatott tartalom, így könnyebb befogadni a gazdag anyagot.
Forrás: Magyar Múzeumok. Fotó: Katona Tibor / MTI
