helytörténet
Folyami uszodák és hidroplánok Budapesten – A Duna egykor a nagyvárosi élet része volt
„A Duna a Fekete-erdőben ered, a Fekete-tengerbe torkollik, hossza 2850 kilométer. Útja során négy európai fővároson folyik keresztül, ezek: Bécs, Pozsony, Budapest és Belgrád” – nagyjából ez az a tankönyvi példamondat, ami mindenkinek a fejében megvan a Dunáról.
A Hansági Múzeumtól a kolorádóbogárig – Egy nap a Szigetközben és környékén
Ha aktív pihenésre vágyunk, kitűnő választás lehet a Szigetköz és környéke, ugyanis Magyarország legnagyobb szigete nemcsak történelmi emlékekben és kultúrkincsekben gazdag, de gyönyörű tájakban, holtágakban és ártéri erdőkben is bővelkedik, amelyeket akár kerékpár- vagy a vízitúra keretében is felfedezhetünk.
Itt üzemelt az ország első mozgólépcsője, és az első szezonvégi kiárusítást is itt tartották
Száz éve, 1926 márciusában nyílt meg a budapesti Blaha Lujza téren a Corvin Áruház. A nyugati mintára épült áruházban a vásárlás mellett kávézni, ebédelni, gyorsfényképet készíttetni és menetjegyet vásárolni is lehetett, sőt divatbemutatókat és kiállításokat is rendeztek a klasszicizáló épületben.
Mázlisták a soproni iskolások
A soproni Múzeumnegyed 2024-ben elnyerte Az év múzeuma díjat. Nem véletlenül.
Történelmi barangolás és kemencés finomságok az emlékhelyek napján
Ópusztaszeren és Salgótarjánban is változatos rendezvények, tárlatvezetések, megemlékezések, helytörténeti séták és családi programok várják az érdeklődőket május 10-én, az emlékhelyek napján. Az emlékhelyek napját a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) 2016-ban szervezte meg először, hogy felhívja a figyelmet a magyar történelemben és kultúrában kiemelt fontosságú helyszínekre.
Vicces és ikonikus tárgyak sorával mutatja be elődeink életét a Göcseji Múzeum
A Göcseji Múzeum Elődeink élete kiállításán Zalaegerszeg mai lakosai megismerhetik felmenőik életét a középkortól egészen a szocializmus végéig.
Budapesti tárlatvezetés Óbudától a Városligetig a Vármúzeum sétahétvégéjén
A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma idén is megrendezi a tavaly útjára indított Múzeum a város című sétahétvégét. Az április 12-13-i hétvégén rendezendő eseményen többek között Óbudával, a Várnegyeddel, a Városligettel, Zugló ismert és ismeretlen részeivel, valamint a Bródy Sándor utcával és annak egykori különc lakóival ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
Két évszázad, két székely géniusz: Mikó Ferenc és Zöld Péter
A Csíki Székely Múzeum Mikó-vár-történeti állandó kiállítását Két évszázad, két székely géniusz: Mikó Ferenc és Zöld Péter címmel 2024 áprilisában adták át.
Karikó Katalin is részt vesz Szeged kiemelkedő személyiségeinek ünnepén
Apró Ferenc helytörténész, irodalomtörténész kapja idén a Szegedért Alapítvány fődíját. A díjátadó gálán jelen lesz Karikó Katalin Nobel-díjas kutató is, aki 2022-ben vette át a fődíjat.
Termésarany riolitkövön, erdélyi tálas és Kós Károly cigarettatárcája
Épp egy éve, négyéves felújítást követően nyitott újra Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum. Megnéztük, hol tartanak a visszapakolásban.
Ebben a csíki múzeumban térdig ér a víz
Megnéztük a Csíki Székely Múzeum Útkereszteződésben című állandó tárlatát, és azt ajánljuk minden Székelyföldre kirándulónak, hogy tegyen ugyanígy.
Vákár nevű géniuszok csak Gyergyóban vannak
Székelyföld második legkisebb múzeuma, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum rengeteg meglepetést tartogat.
Háromszék nem egy törvényhatóság, hanem maga a szabad Erdély
A Székely Nemzeti Múzeum 1848–1849-es kiállítása emléket állít a széles körű közösségi összefogásnak és a szabadságeszmének.
A veszprémi múzeum Emlékgépbe ülteti látogatóit
A veszprémi Laczkó Dezső Múzeum Emlékgép című új, állandó kiállítása izgalmasan mutatja be a várostörténeti gyűjteményt.
Fel a fejjel, ha Wekerlén jársz
Wekerletelepen érdemes emelt fővel sétálni, mert az épületek magas régióiban igazi kincsekre lelhetünk.