A magyar zenekari kultúra értelmezhetetlen a Pannon Filharmonikusok nélkül

Húsz évvel ezelőtti megalakulásukkor a vezetésben és a közösség értelmezésében is a magyar szimfonikus zenekari hagyománytól eltérő utat választottak. Honnan, milyen alapokról indultak, és hova jutottak mára?

Tudatosan, de valóban szokatlan útra léptünk, és húsz év elteltével sem számít mainstreamnek az a modell, amit a Pannon Filharmonikusok képviselnek. A bázist ehhez az a zenekari kultúra jelentette, amelyet egészen közelről, a zenészi és a menedzsment oldalról is megismerhettem a bécsi zeneakadémiai tanulmányaimnak köszönhetően. Mintaként szolgált az ott tapasztalt nagyon koherens, a szó legtágabb értelmében vett zenekari kultúra, és ezt a know how-t igyekeztünk strukturálisan és részleteiben is megérteni és adaptálni a Pannon Filharmonikusok működésére két évtizeddel ezelőtt, remélve ettől az itthon újdonságnak számító felépítéstől, hogy dinamikus fejlődést tesz lehetővé, és olyan eredményeket hoz, mint amilyet a számunkra referenciaként tekintett zenekarok mutatnak fel. Az idő, úgy gondolom, bennünket igazolt.

Milyen alapkérdéseket kellett tisztázni ehhez?

Bulvárosan fogalmazhatnék úgy, hogy a fő kérdés az, a zenekarnak van-e karmestere vagy a karmesternek zenekara. Persze ennél jóval többről van szó: a szimfonikus zenekar mint entitás definíciójáról. Hiszen ez egyszerre jelent egy zenészeket foglalkoztató műhelyt, amelynek megvan a maga belső, zenészek, illetve zenészek és vezetők közti dinamikája, illetve egy előadó-művészeti szervezetet. Ez utóbbi esetben viszont be kell kapcsolnunk a tulajdonost, a fenntartót, továbbá a közönséget, következésképp a piacot is. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a zenekar működési formáját tekintve bár nonprofit, de mégiscsak gazdasági társaság, azaz vannak üzleti céljai. A végső döntéshozatalban ezeknek a szempontoknak integráltan kell megjelenni.

Ami a szervezet szempontjából erősebb belső dinamikát feltételez, hiszen folyamatos külső és belső alkalmazkodást, vagy ha már egy zenekarról van szó, fogalmazhatnék úgy is, finomhangolást igényel.

A mindennapjaink sokkal többről szólnak, mint az előttünk álló koncert műsoráról, és éppen ezért jelenik meg a PFZ nevű művészeti szervezet irányításában jóval markánsabban az alkalmazott vezetéstudomány és a stratégiai gondolkodás. És itt visszatérnék egy picit az előző kérdésre, a tisztázandó alapvetésekre. Miként láttatja magát egy művészeti szervezet? Hova pozicionálja magát? Milyen interakcióban kíván lenni a társadalommal? Milyen felelősséget vállal a közönségével, a környezetével szemben? Mindezeknek vissza kell tükröződni a művészeti munkán túli területeken is. A fókuszban mindig és kompromisszummentesen a művészet áll, de csak akkor beszélhetünk önazonosságról, zenekari identitásról, ha a zenészektől a marketingig a munkatársak összehangoltan, egymásra reflektálva működnek.

A Pannon Filharmonikusok sokat és sokfelé játszó zenekar. Nekem erről, talán profán módon, Hosszú Katinka sokakat meglepő módszere, az eredményességéhez nagyban hozzájáruló sűrű versenyzés jutott eszembe, a folyamatos megmérettetés adrenalinlökete, amit a magányosan, de még az edzőpartnerrel rótt hosszak sem adnak meg.

A tudás legitimációja a nyilvánosság, de muzsikusként reflektálhatnék úgy is, hogy a művészi kiteljesedésnek van egy olyan fázisa, amely csak a színpadon érhető el, a gyakorlószobában nem. Ez a tudatos jelenlét szintén az átgondolt évadszerkesztés következménye, és ebbe az is beletartozik, hogy a komoly műhelymunkával összerakott, kiérlelt produkciók a lehető legtöbb helyszínen szólaljanak meg és ismétlő produkciók lehessenek belőle. A PFZ-identitás alapvető része a pécsi lét, de a valós megmérettetés érdekében ki kell lépnünk a saját közegünkből. A helyi közönség elsősorban érzelmileg kötődik intézményeihez, művészeihez, ennek a kapcsolatnak az alapja azonban nem a minőségi verseny, hanem az összetartozás. A választott út helyességét illetően csak az jelenti az igazi visszaigazolást, ha egy sokszereplős művészeti szcénában is kivívjuk a megbecsülést. Egy nagy- vagy fővárosban olyan színes a kínálat, hogy egy zenebarát nyugodtan válogathat a saját preferenciái alapján. Ha van egy olyan együttes, amelyik gyakran megszólítja, az értékek mentén alakul ki a lojalitása, az így létrejött és közösséggé váló közönség ad valós visszajelzés a teljesítményről.

A zenekar művészi fejlődése mennyiben kapcsolható városokhoz, hangversenytermekhez?

Nagyon nagy mértékben. A Pannon Filharmonikusok 2003-as újjáaalapítását követő első pár év szervezeti fejlesztéssel és intenzív műhelymunkával kelt. Hosszú ideig kevés koncertet adtunk, szinte magunkra zártuk az ajtót. Így indult az újrapozicionálás, az új szakmai horizont kijelölése, ami a kvalitás érdekében elkerülhetetlenül személycserékkel is járt. Már a megújulását követő második évben hangversenysorozatot indítottunk Budapesten, az Olasz Intézetben, majd ahogy megépült a Művészetek Palotája, azonnal önálló bérletsorozatottal jelentkeztünk, és ennek húsz éve töretlen a sikere. Ma már nem úgy utazunk a Müpába, mint aki vendégjátékra érkezik, hiszen ezer fölötti a budapesti bérletesek száma.

2010, a Kodály Központ átadása magától értetődően fontos mérföldkő a Pannon Filharmonikusok történetében. Ez olyan pillanat volt, amelyet minden magyar szimfonikus zenekarnak kívánok. Bárcsak minden régióban lenne legalább egy ilyen minőségű helyszín, hiszen a Kodály Központ ugyanazokat az attribútumokat hordozza, mint a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, ez az akusztikai környezet pedig azt jelenti, hogy igazán minőségi munkát lehet végezni. Úgy érzem, mi, muzsikusok szemérmesen hallgatunk arról, micsoda különbséget jelent, ha egy zenemű egy professzionális akusztikai környezetben hangozhat el. Sajátos történeti adottság, hogy az imponáló magyar zenei kultúra történetileg milyen szerény akusztikai környezetben bomlott ki, aminek az a következménye, hogy kényszerűen olyan terekben igyekszünk megszólaltatni a mesterműveket, amelyek függetlenül az előadó személyétől, tehetségétől az adottságok miatt sosem tudnak teljes szépségükben felcsendülni.

Az országnak két olyan zenekara van, amely egy-egy hangversenyterem, ráadásul dedikáltan erre a célra létrehozott intézmény rezidens együtteseként működik: a Nemzeti Filharmonikusok a Müpában, illetve mi a Kodály Központban. Ez nem önmagában a jelző, hanem a tartalom miatt fontos, ugyanis ezek az együttesek rajzolják meg az adott a hangversenyterem művészeti színvonalát. Ez óriási lehetőség, ugyanakkor óriási felelősség is minden egyes színpadra lépéskor, összességében viszont olyan fundamentális elem a zenekar életében, amely minden muzsikust és háttérdolgozót a legmagasabb színvonalra ösztönöz. Ahhoz ugyanis, hogy a nemzetközi zenei hálózatban fontos pont legyen a Pannon Filharmonikusok, nem csupán az együttesnek kell kiválónak lenni, hanem a környezetének is.

Bécs helyét, jelentőségét a világ komolyzenéjében nem kell különösebben magyarázni. Negyedik éve van bérletsorozatunk a Musikvereinban. Ez a Kodály Központtal és a Művészetek Palotájával együtt megrajzolja azt a működési keretet, szellemiséget és minőségi követelményt, ami kijelöli, mára mit jelent a Pannon Filharmonikus Zenekar. Amit húsz éve célként kijelöltünk magunknak, minden tekintetben teljesült. A folyamatokat azonban nem elég működtetni, azokat a minőség érdekében időről időre felül kell vizsgálni.

Világhírű muzsikusok és fiatal tehetségek egyaránt gyakran lépnek fel szólistaként a PFZ koncertjein. Mit jelentenek a vendégművészek a zenekar életében?

Frissen tartják a zenekart. Egyszerre tekintjük őket igazodási pontnak, minőségbiztosítónak és hírvivőnek. A professzionalizmus a zenészeink, a minőségi tér pedig a Kodály Központnak köszönhetően Pécsett adott, így örömmel jönnek hozzánk, a zenekarhoz és a városba is a nemzetközi zenei élet kiválóságai. A fiatalok meghívása pedig misszió, befektetés a jövőbe, egyben hatalmas felelősség, és feltételezi a művészeti vezetés és a zenészek részéről is a nyitottságot. Figyeljük a pálya elején álló tehetségeket, igyekszünk a legkiválóbbakat megtalálni közülük. A PFZ referenciapontnak számít a karrierben, ezért mindig nagy odafigyeléssel állítjuk össze azt a műsort, amelyben a fiatalok erőssége megmutatkozhat.

Ha már ezeket a művészi szempontokat említi egy-egy koncert esetén, érdekelne, hogy egy évad megtervezésekor mi mindent kell figyelembe venni.

A Pannon Filharmonikusoknak egy régió nagyzenekaraként fel kell vállalni azt a felelősséget, hogy valamennyi korosztálynak olyan programot kínáljon, amihez kapcsolódni tud. Nem specializálódhatunk sem műfajilag, sem zenetörténetileg, így kerül egymás mellé az edukációs program, a családi koncert, Bach, Eötvös Péter és a crossover. Ebben a sokszínűségben azonban a kompromisszummentes minőség miatt vagyunk mégis képesek önazonosak maradni. Számunkra valóban ugyanannyira fontos minden koncert, és minden zenei anyaghoz ugyanazzal az igénnyel fordulunk oda.

Két-három évre tervezünk előre, és évente nagyjából 110 zenemű szerepel a repertoáron, amelyek kiválasztásában a szakmai kihívás dönt. A Gilbert Vargával töltött időszakban például sok francia zenét játszottunk, mivel úgy éreztük, hogy a magyar zenekarokat, a zenekari kultúrát és hangzást alapvetően jellemző német orientációból szerettünk volna kilépni. Emellett van egy belső igény, hogy a környezetünkre is reflektáljunk. A Pannon Filharmonikusok művészzenekarként definiálja magát, nem elsősorban az a célunk, hogy a közönséget kikapcsoljuk, hanem az, hogy bekapcsoljuk, hogy ízlést formáljunk, ismereteket adjunk át, látásmódot tágítsunk, úgy, ahogy az egy nemzeti művészeti intézménynek a kötelessége.

Az én elsődleges kulturális szocializációs közegem a színház, így, ha jól értem, a zenekar előtti művész jelző nem másokkal szembeni értékítéletet jelent, hanem kategorizál.

Köszönöm ezt az észrevételt, mert valóban erről van szó. A színház előtti művész-, nép- vagy kísérletező jelző nem minősítenek, hanem irányokat jelölnek, identitást mutatnak. Amiatt még nem minősíthetünk egy zenekart, ha az évada döntő többségében népszerű darabokból áll, mert a szórakoztatás is művelhető magas színvonalon. A professzionális menedzsmentnek az a feladata, hogy megteremtse az önazonos és hiteles brandet.

Művészzenekarként a Pannon Filharmonikusok nem kvóták mentén dolgozik, nem kell mérlegelnünk, mit tűzünk műsorra, mert a közönségbázisunk nem a művektől függ. Ennek épp a fordítottja működik. A közönség bátran érkezhet bármilyen koncertje, biztos lehet abban, hogy értékes produkciót kap. Nem hiszek abban a distinkcióban, hogy csak jó és rossz zene van. Igenis vannak olyan zeneművek, amelyek nem a könnyű befogadásra törekszenek, amelyek megdolgoztatják a hallgatóságot, és az emberi létezés legmélyebb kérdéseire próbálnak meg választ adni egy nagyon absztrakt, ugyanakkor zsigeri művészet ágban, a zenében.

Nem könnyű időszakát éli a hazai kulturális élet. A zenekar életére ez milyen hatással van?

Kritikusan nehéz ez az időszak. Ahogy mondtam, a művészeti szempontok mentén általában két-három évre előre tervezünk, jelenleg azonban mint gazdasági társaság egy negyedévet is épp csak átlátunk. Sokkal többről van szó, mintsem arról, hogy ez kényelmetlen, vagy a megszokottnál többet kell foglalkoznunk a matematikával. Úgy tűnik, erős paradigmaváltás zajlik a kultúrafinanszírozásban, és ez a folyamat még messze nem ért a letisztulás fázisába. Személy szerint arra ösztönözném a kollégákat és egyáltalán: a kulturális élet szereplőit, hogy beszéljünk erről a témáról nyíltan.

Mindannyiunk közös érdeke, hogy láttassuk az értékeinket, ha tetszik, a produktumaink, a brandjeink. A műhelyek, amelyeket képviselünk, a magyar kultúra tartóoszlopait jelentik. Önös érdekeinken, a természetes életben maradási ösztöneinken túl azért fontos ezt tudatosítanunk a legszélesebb közvéleményben, mert figyelemfelkeltő tartalmat lehet egy-egy alkalommal létrehozni, egy igazi műhelyt fölépíteni azonban évtizedes munka. Ez felelősséggel jár, ismerni kell a sajátosságait, és egy-egy nehéz periódus mentén sem szabad őket magukra hagyni.

Büszke vagyok arra, hogy húsz év alatt eljutottunk oda, hogy a magyar zenekari kultúra értelmezhetetlen a Pannon Filharmonikusok nélkül. Egy szimfonikus zenekar tagjainak azonban idő kell, míg összeszoknak. Vezetőként ennek a feltételeit megteremteni a kisebb feladat. A nagyobb feladat az, hogy kialakuljon a belső kultúra, egy olyan szakmai normarendszer, ami kijelöli mindenki helyét és etikai hozzállását. A Pannon Filharmonikusoknál ezt húsz év alatt sikerült elérnünk.

Ezek a műhelyek azonban alapvető pénzügyi nehézségekkel küzdenek, ezt pedig közösen kell megoldanunk a tulajdonosainkkal, a fenntartóinkkal. A kezdetektől partneri viszonyt ápolunk a kultúrpolitika minden szintjével és a gazdasági szektor képviselőivel. Hitvallásom, hogy amire mi zenésztársaimmal szövetkeztünk, nem a mi belső ügyünk, így a pénzügyi nehézségeink sem csak a Pannon Filharmonikusokra tartoznak. Ezért szeretném megszólítani minden partnerünket, legyen az az állam, az üzleti szféra vagy a bérletes közönség, hogy mindenki a maga nézőpontjából ismerje fel, mi az az érték, amit meg kell óvni és a következő generációra át kell örökíteni. A nemzeti kultúra szempontjából, de józanul, az értékek mentén kell megítélni az intézményeket. Hatalmas vagyon birtokosai vagyunk, aminek tudatában kell lennünk, épp ezért egy ilyen nehéz időszakban kifejezetten fontos, hogy sok szó essen arról, mit jelent egy művészeti intézmény, hogyan válik a társadalom egyik meghatározó attribútumává, a gazdaságnak pedig más iparágakkal egyenrangú szereplőjévé.

A nyitóképen Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója. Fotó: Gyarmati Csaba