A Hold sötét oldala az emberi elme árnyoldala
Tényleg, szó szerint belemerülhetünk a produkcióba, tudniillik
A MZH Hangdómja, akár egy planetáriumi kupola, kiváló helyszínt kínál a Hubblo Pink Floyd-interpretácójának.
Egyedi az előadás, akár a The Dark Side of the Moon, amely lemez megjelenésekor első helyen végzett a Billboard albumlistáján, s egészen 1988-ig maradt a kettőszáz legkelendőbb lemez társaságában. Ötvenmilliót vásároltak meg a zenekedvelők, amely számhoz jönnek a korai másolatok (szalagok, kazetták), rádiós sugárzások, kalóz koncertfelvételek, internetes megosztások, letöltések. Mielőtt az Abbey Road Stúdióban feljátszották volna az anyagot, 1972-ben élőben előadták A Piece for Assorted Lunatics (Egy darab különféle őrülteknek) alcímmel. Vagyis nem egy sci-fi-sztorit mesél a Pink Floyd – miként a zárótételt megelőző Roger Waters-szerzemény a mindennapi őrületről beszél –, a Dark Side dalai nem énekelnek az űrről, a jövőről, a Holdról.
A planetáriumi feldolgozás elképzelése egyidős az albummal, amennyiben egy hónappal annak kiadását megelőzően az EMI bejelentette, hogy a londoni planetáriumban zajlik majd a lemezbemutató. Ami megvalósult ugyan, ám a Floyd tagjai bojkottálták a show-t. Ennek ötvenedik évfordulójára jött ki a Hubblo immerzív videójával.
Volt egyszer egy LézerSzínház
Volt egyszer egy Planetárium a Népligetben. 1977-ben nyitott, s majd’ napra pontosan negyven esztendőre rá bezárt. Falai közt működött 1980-tól 2010-ig a LézerSzínház. Az egyedülálló intézmény 1986-ban mutatta be Pink Floyd műsorát. Ezen a Dark Side-ról négy kompozíciót dolgoztak fel: On The Run, Time, The Great Gig In The Sky, Money. A show-t Fujkin István tervezte, animálta. Akkortájt még Jugoszláviában élt, a határ menti Horgoson. Képregényeket alkotott a Rock Magazine számára, lemez- és könyvborítókat készített, illusztrációkat az IPM-nek, a Galaktikának. 1990-től az anyaországba települt, kidolgozta a multivíziós panorámavetítést a Planetáriumban. A rendszerváltás utáni első évtizedben Torontóba költözött, és Rófusz Ferenc animációs stúdiójában dolgozott karaktertervezőként.
A Pink Floyd-produkció forgatókönyvét a LézerSzínház vezetője, Hegedűs György írta. Nevéhez számos lemezborító, koncertfotó köthető. A létező szocializmusban hazánkat a COCOM-listás országok kereskedelmi embargóval sújtották. Erre így emlékezett Hegedűs:
Mi ezt az az embargós időkben kezdtük el, amikor még a határok erősen akadályozták a technika és a kultúra áramlását. Hallottunk ezekről a dolgokról, hogy van valami ilyesmi Amerikában, voltak híreink, de oda jutni nem nagyon volt lehetőségünk, azok a technikák pedig, amik feltételezhetően egy lézerszínházhoz szükségesek voltak, azok nem jutottak el idáig. Úgyhogy elkezdtünk saját magunknak barkácsolni dolgokat.
Konceptlemez
Roger Waters jött elő az ötlettel 1972-ben, hogy koncepcióalbumot írjanak, azaz a számokat egységes elgondolású szövegekkel alkossák meg. Ez azután sajátja lett a Floydnak, gondoljunk csak a The Wall albumra. A Dark Side esetében inkább életérzésbeli azonosság fogja egybe a dalszövegeket, amelyek – miként minden angol szöveg – közel sem annyira konkrétak, mint a magyar szövegek. Leginkább a hétköznapok szilánkjaiból összeállított montázshoz hasonlít az anyag.
A folytatásban aztán visszatérnek az első részhez, hogy Waters befejező két dala elképesztően erős finálét alkosson. Megjegyzem, ez utóbbi számok, rövidebb zenekari és szólórészekkel, tökéletesen elférnének bármelyik kései (Revolver utáni) Beatles-lemezen. Ezért merem megkockáztatni, hogy a Beatles mellett a Pink Floyd biztosan fennmarad az idő rostáján, mivel a gombafejek zenei útján mentek tovább a Meddle korongtól, azt a rockot gazdagítva instrumentális részekkel, nagy ívű hangszerszólókkal és szintetizátortömbökkel.
Konceptvideó
Éppen, mert a lemezanyag szövegei nem konkrétak, nem összefüggő történetet mesélnek, a Hubblo alkotói jelentős szabadságban dolgozhattak. Az album hangosodó szívdobogással kezdődik, s halkulóval zárul. Így történik a filmen is, ellenben nem a születés és a halál keretezi az anyagot, hanem a napot kitakaró Föld és a Mars. Noha nem epikus módon, azt taglalja a sztori, miként hódítja meg az ember a Marsot.
Ennek tudatában furdalta oldalamat a kíváncsiság hanyatt fekve a babzsákon – ezek biztosítják, hogy a félgömb teljes felületét belátva élvezhessük a lenyűgöző látványt –, vajon a sci-fi-be nem illő Money-t miként vonják be az űrvilágba. Meghúzták a legjobbat a művészek, a szám eredeti klipjéhez nyúltak.
A nemzetközi űrállomás laptopjainak képernyőjén peregnek a Wayne Isham rendezte 1973-as film kockái. Közben a súlytalanság és az immerzív videóművészet szabályai szerint úszunk az űrállomásban, az űrben, lebegünk a Mars felett. Bátran használja a Hubblo-videó a metamorfózis animációt, így – a térrel együtt – az időből szintén kiemelve a nézőket.
A hangsáv a legújabb, az ötvenedik évfordulóra felújítottat hallhatjuk 36.4-es – harminchat magas és négy mély hangsugárzóból – kiosztásban. Az újrakeverésnek és a szólamok térbeli elhelyezésének hála a dob hátrébb került, így a basszusgitár feléled, összességében minden sáv tökéletesen hallható.
