Pink Floyd

Pink Floyd-show Roger Waters fiával jövő júniusban a sportarénában

A Legacy – A Pink Floyd Show című produkció az alapító tag, Roger Waters irányításával született meg, a zenekart az ifjabb Waters vezeti.

A pénz, a nők és a hírnév miatt csapott fel zenésznek a Live Aid szervezője – Bob Geldof 75

Október 5-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Bob Geldof, aki nem zenei teljesítménye, hanem a Live Aid-segélykoncert megszervezése, emberbaráti tevékenysége révén lett világhírű, és azon kevés rockzenész egyike, aki (tiszteletbeli) lovagi címet kapott a brit uralkodótól.

Július 28-án történt

„Visszatekintve úgy látom, hogy a gyerekkori papírkatona-készítésből, ebből az aprólékos kézműves piszmogásból ered az én egész képzőművészetem. Mind a mai napig a részletekből indulok ki. Nagyon vékony tollal és pici ecsettel festek, nem a nagy formáktól indulok a részletek felé, hanem fordítva” – fogalmazta az 1942. július 28-án született – és 2026-ban elhunyt – Kossuth-díjas festőművész, Somogyi Győző, akinek legnagyobb alkotása száz magyar hadtörténelmi személyiség arcképe, amely A magyar hősök arcképcsarnoka címen jelent meg könyvalakban.

Hírmozaik – július 15.

Ellen Burstyn életműdíjat kap Velencében, Holtai Gábor filmje is indul a palicsi fődíjért, élőben szólnak a Pink Floyd-dalok a csillagvizsgálóban, Azahriah duplázik a Budapest Parkban – hírösszefoglalónk.

Április 28-án történt

„Mindig egészséges kritikával szemlélem az összes alakításomat, ez a földön tart, ezért nem félek egy mások által sikertelenebbnek titulált időszaktól. A siker fogalma szubjektív, mindenben meg lehet találni, akárcsak a kudarcot. Nem érzem sikerfüggőnek magamat” – fogalmazta egy interjúban a ma harminchatodik születésnapját ünneplő Törőcsik Franciska színésznő, akit többek között a Swing, a Budapest Noir, a Magyar menyegző, a BÚÉK és a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmekben, valamint a Hunyadi című tévésorozatban láthattunk.

Hírmozaik – január 20.

Könnyedén vett apokalipszis, Nagy Borbála nagyjátékfilmje, Kurtág György születésnapja, Keep Floyding az A38-on, Zsigmond Vilmos Filmfesztivál, látogatható az apátsági könyvtár.

Roger Waters beveszi a magyar mozikat

A Pannónia Entertainment jóvoltából egyetlen este országosan lesz látható a Pink Floyddal híressé váló legendás zenész prágai előadása.

Konteó: Pink Floyd, a nagy varázsló Smaragdvárosban

A Zene Háza Hangdómjában megnézhetjük a The Dark Side of the Moon Pink Floyd-lemezre készített immerzív videófilmet, lássuk az albummal kapcsolatos konteót.

Pink Floyd-muzsikára hódíthatjuk meg a Mars sötét oldalát

A Pink Floyd The Dark Side of the Moon lemezére alkotott immerzív planetáriumi vetítésbe már a Magyar Zene Házában is belemerülhetünk.

Három évtizede a színpadon a magyar Janis Joplin

Négyórás koncerttel ünnepelte pályáján töltött harminc évét Garda Zsuzsa bluesénekesnő.

Újjávarázsolták a Pink Floyd pompeji koncertfilmjét

Teljes képi és hangi felújítást követően ismét kiadják a Pink Floyd legendás, eredetileg 1972-ben bemutatott pompeji koncertfilmjét.

Idén is az A38 színpadán nyitja az évet a Keep Floyding

A tavalyi sikerre való tekintettel a Keep Floyding az új esztendő első koncertjét is az A38 Hajón tartja. A Pink Floyd tribute zenekara tagjai immáron tizedik alkalommal lépnek fel az A38 színpadán, és a jeles jubileumot egyedi címválasztásukkal (Dreamboat Queen X) is szeretnék megünnepelni.

November 30-án történt

Huszonöt évvel ezelőtt, 1999. november 30-án Marrákesben, az UNESCO Világörökség Bizottságának ülésén a Hortobágyi Nemzeti Parkot felvették a Világ Kulturális és Természeti Örökségének listájára. A Hortobágyi Nemzeti Park hazánk első, 82 ezer hektáros nemzeti parkja, melyet 1973. január 1-jén hozott létre az Országos Természetvédelmi Hivatal.

Játszd le lemezen a hozzátartozód hamvait!

Persze ma is vannak meghökkentően innovatív megoldások, például a brit And Vinyly cég mindent vinylbe présel, folyadékot, virágot, vagy privát szériák esetében akár a hozzátartozók hamvait is.

Április 28-án történt

A legkülönfélébb műfajokban, filmes és színházi szerepekben már egyaránt megmutatta tehetségét az 1990-ben ezen a napon született Törőcsik Franciska. A nagy vásznon utoljára a Cicaverzum főszerepében láthattuk, következő filmje, a Hogyan tudnék élni nélküled? pedig javában forog.