Dorothy a Holdon
Maga a jelenség nem összeesküvés-elmélet, miszerint az Óz, a csodák csodája film (első negyvenkét perce – ilyen hosszú az album) szinkronban fut a Pink Floyd Dark Side of the Moon nagylemezével. Bárki kipróbálhatja maga is, vagy megnézheti a lenti videót:
Szálazzuk szét a hallottakat, látottakat. Úgy négy percig semmi, aztán a Breathe (vagy Breath In The Sky – Lehelet az égben) negyedik versszakánál: „For long you live and high you fly / But only if you ride the tide / And balanced on the biggest wave / You race towards an early grave”, Dorothy a kerítésen egyensúlyoz, s a „And balanced on the biggest wave” – „És egyensúlyozol a legnagyobb hullámon” strófára lepottyan. A Time azon sorára, hogy „no one told you, when to run”, azaz „senki sem mondta neked, mikor kell futni”, éppen vált a jelenet: Dorothy elfut otthonról. A Us And Tham esetében ezen szövegrész: „Black and blue / And who knows which is which / And who is who”, vagyis „Fekete és kék / és ki tudja, melyik melyik / és ki kicsoda” fölött a gonosz nyugati boszorkány feketében száll szembe a kék ruhás Dorothyval.
A Brain Damage – Agykárosodás pont akkor kezdődik, amikor a Madárijesztő táncba fog a Sárga úton, szinkronban az If I Only Had a Brain – Bárcsak agyam lenne dallal. Vagy ott vannak a lemezt záró, halkuló szívdobbanások, az Eclipse végén, amely számra olajozzák a Bádogembert, a szívdobbanásokkor Dorothy a bádog favágó mellkasához hajol, hogy meghallgassa. „Nincs szívem” – mondja a Bádogember.
(Eztán 42.52-től már egyéb Pink Floyd-számokat kevertek a film második fele alá.)
Mindez nem elmélet, s nem is konspirációs teória. Én, a konteók nagy kedvelőjeként, azt kell megállapítsam: a szinkronitás annak tudható be, hogy kívánatos arányok jellemzik mind a Pink Floyd-lemezt, mind a Victor Fleming rendezte Óz, a csodák csodája mozit. A film két Oscar-díját richtig a muzsikának köszönheti, tudniillik a legjobb filmzenéért Herbert Stothart, a legjobb eredeti dalért – igen, igen, a Somewhere Over The Rainbow – Harold Arlen vehette át a szobrot.
Összeesküvés-elmélet születik
Éppen három évtizede indult a világhálón a konspirációs teória, amikor 1995-ben bizonyos Charles Savage, húszéves gyakornok, a The Fort Wayne Journal Gazette című indianai napilapban beszámolt arról, hogy egy online Pink Floyd-csoportban (azért azt ne feledjük, ’95-ben virult a betárcsázós korszak meg az internetkávézók, cikkeinket a szerkesztőségbe floppylemezeken hurcoltuk, amelyekre kevesebb mint három megabyte adat fért – ma egy olcsó mobil belső tárhelye 128 gigabyte) olvasta az ötletet, hogy a Dark Side lemezt hallgatva nézzék az Ózt lenémított hanggal, és szembesüljenek a szinkronnal.
Emberünk később a Boston Globe, a Times, majd a New York Times szerzője lett, 2007-ben a Globe-ban írt cikksorozatáért, amelyben a Bush-adminisztráció hatalomkiterjesztését leplezte le, Pulitzer-díjat kapott.
Terjedt egy sztori is.
A Pink Floyd minden tagja tagad bármiféle filmmel kapcsolatos összefüggést. A felvételek hangmérnöke, Alan Parsons úgy érvelt: 1972-ben még nem létezett VHS-technika, nem nagyon tudtak volna milyen lejátszót az Abbey Road Stúdióba bevinni, hogy a képekre zenéljenek a muzsikusok.
Akkoriban a U-matic számított a profi videószabványnak, a kazetta akkora volt, mint manapság egy kisebb laptop.
Újabb konteók
A Dark Side of the Rainbow többeket felbátorított újabb konspirációs teóriák kiagyalására. Stanley Kubrick remekműve, a 2001: Űrodüsszeia befejezése, az utolsó szűk félóra, amikor dr. David Bowman elhagyja a Jupitert, kilép galaxisunkból, megérkezik egy rokokó palotába, ahol önmaga öregkori énjével találkozik, aki ágyban, párnák közti halála előtt meglátja a monolitot, amelyen, mint valami tér-idő kapun túl, ott a Föld, s ott lebeg magzatként, magzatburokban Bowman. Ez alá Richard Strauss Imigyen szóla Zarathustra szimfonikus költeményének nyitányát keverte a rendező. A konteógyártók pedig a Pink Floyd Meddle lemezének B oldalán hallható Echoes-t. Igaz-e, avagy nem, állítólag Kubrick fontolgatta, hogy a Floydot kérje fel zeneszerzőnek.
Amúgy is talányos maga az Űrodüsszeia, főleg a vége, miért ne lehetne egy kis összeesküvés-elmélettel bonyolítani? Egyébként a forgatókönyv és Arthur C. Clarke „alapműve” párhuzamosan íródtak. Stanley Kubrick vonakodott magyarázattal szolgálni a befejezésre, mert úgy vélte, kimondva ostobán hangzik. Ám egy ízben megtette:
A Dark Side of the Rainbow-t megelőzte a Publius-rejtély. 1994-től, az akkor megjelent Division Bell albumon elrejtett titkos üzenetekről írt Publius az alt.music.pink-floyd csoportba. Említett esztendő New Jersey-i koncertjén a Pink Floyd a teljes Dark Side-ot eljátszotta, s az új korongról a Keep Talking-ot, amely alatt a fényshow-n felvillant a Publius szó. Naná, hogy nem véletlenül, mondták a konteósok.
Hogy véletlen volt-e? Döntse el ki-ki maga.
