Az irodalom rólunk szól
Tóth Krisztina kiváló költő és prózaíró, de az a hír járja róla, hogy nagyon nehéz interjúalany. Utóbbira cáfol rá Kincses Krisztina vele megjelent beszélgetése, melyben szó esik igaz és hazug mesékről és arról, hogyan lehet, vagy lenne érdemes tanítani az olvasást. Azt is megemlíti, miért a példa a legjobb tanítás az írott szó megszerettetésénél is. Elmeséli, hogy íróként nem ismer tabutémákat, csak jó vagy rossz írásokat, amelyekben a tetten érhető hazugság vagy átélhető igazság az egyértelmű értékmérő. Úgy gondolja, „Az tud jól írni gyerekeknek, aki minden embert megszólít, aki nem felejtette el a saját gyerekkorát. Nem az eseményekre gondolok elsősorban, hanem a világban létezés kiszolgáltatottságára, az elveszettségre. Hogy csak bizonyos részleteket értünk, de gyakran nem áll össze az egész, hogy nehéz tájékozódni a felnőttek szabályrendszerében.”
A jelmezek kiléptek a valóságba
Miareczky Edit, aki már óvodás korában ruhát álmodott nagymamája csipketerítőiből, ma már színházaknak dolgozik látvány-, jelmez- és bábtervezőként, kollekciót készít a legendává érett 30Y zenekar számára, saját ruhamárkája és boltja van. Művészeti középiskolai vizsgamunkája egy Bulgakov-darabhoz készült. Rokokó ruhát készített negyven méter fehér vászonból, kézzel végigszitázta, majd megvarrta azt. Nem csoda, hogy ezek után felvették a Képzőművészeti Egyetemre, ahol valamiért már nem érezte jól magát. Viszont egyre több színházi feladatot kapott, jelmezeket és díszleteket tervezhetett a korszak legprogresszívebb előadásaihoz. Kollégánknak, Kocsis Katicának elárulja, hogy szereti a steampunk világot, és a „rusztikus, nyers, vadabb dolgokhoz” vonzódik, Beck Zoli felkérésére kifejezetten „a Mad Max és a Hair szerelemgyerekét” jelenítette meg a 30Y nevével árult holmikon. Arról is lehull a lepel ebben az interjúban, hogy saját ruhamárkája, a Poisoned Divas stílusát olyan női alkotók ihlették, akiket tönkretettek.
Szeged első vérig
Időutazásra is lehetőség nyílt ezekben a napokban a Kultúra.hu olvasói számára, mégpedig egy olyan korba, amilyet sok mai felső-huszonéves szívesen megnézne közelről. Nem csoda, hiszen egész gyerekkorukban a nyolcvanas évek bandáiról, bulikról, zenékről sztoriztak szüleik a haverjaikkal, miközben egyik sört itták a másik után a bogrács körül. Még ha ez az akkori trabantszagú és kőbányai sör ízű hétköznapokon nem is volt egyértelmű, visszatekintve valóban legendás időknek tűnnek a nyolcvanas évek. Még dübörgött a rock, de már feltűnt az újhullám, még morcosak voltak a rendőrök, de már nem nyírtak le minden hosszú hajat, lehetett farmert kapni, és minden új zene bejött Nyugatról. A napjainkra gyakorlatilag népdallá alakult magyar beat- és rockslágerek családi krónikása, Poós Zoli repítette vissza olvasóit a Szegedi Ifjúsági Napok daliás idejébe, amikor még rocker volt Vikidál Gyula, Nagy Feró meg lázadó.
Öt örökérvényű filmes pecsét
Időben – és talán még fontossági sorrendben is – megelőzik a P. Box zenekart Fábri Zoltán filmjei. Pintér Laura írásában a 20. század egyik legnagyobb magyar filmes alkotójának öt világszínvonalú munkáját emeli ki. Olyan remekművekről emlékezik meg, mint a Körhinta, mely után sztárként ünnepelték Cannes-ban az ifjú Törőcsik Marit, a Hannibál tanár úr, amely hihetetlen magasságokba emelte Móra Ferenc kisregényét, minden idők egyik legjobb magyar focifilmjét, a Két félidő a pokolban című mestermunkát, a Húsz órát, amely igen mélyen belevágott a szocialista idillbe, vagy az egyetemes filmtörténet egyik legfontosabb alkotását, az Ötödik pecsét című csodát.
Kávé, süti, ékszerek
Györgyei Szabó Magdolna interjújából ismerhettük meg ezen a héten Mátyók Györgyit, aki közgazdászból lett ékszertervező. Pedig nem egy „mezei” közgazdász, hanem pénzintézetek vezető munkatársa és egyetemi tanár volt az interjúalany, aki ma nemzetközi ékszerkiállításokon vesz részt munkáival. Ha valaki még nem olvasta volna a cikket, annak annyit elárulunk, hogy iparművészként sem árt ismerni azokat a folyamatokat, amelyek az ékszerüzletben is meghatározók, de ennél sokkal többre van szükség.
Kiss Péter kollégánk jóvoltából pillanthattunk be az egyik legrangosabb magyar klasszikuszenei fesztivál, a KaposFest kulisszái mögé. Kristóf Réka énekművésszel beszélgetve szó esik arról, hogy a komolyzenének nem áll jól az elefántcsonttorony, hiszen zenélni, énekelni és azt hallgatni egyszerűen öröm. Kristóf Réka azt mondja, számára olyan érzés Kaposváron színpadra állni, „mintha a családomnak vagy a barátaimnak énekelnék, és természetes, hogy mindennap sok visszajelzést kapok.”
És ha már örömökről van szó, ne feledkezzünk el a gyomrunkról sem. Persze nem szimpla ínyenckedésről van szó Büky László cikkében, hanem a cukrászremekek, jelesül a zserbó és az irodalom kapcsolatáról. Említésre kerül Csathó Kálmán novellája valamint Kosztolányi Dezső zseniális és történelmileg is jelentős anekdotája a Vérmező fölött repkedő Kun Béláról, aki zserbóval és lopott ékszerekkel kitömött zsebbel menekült Moszkva felé. Kiderül az írásból, hogy Esterházy Péter, Mándy Iván, Bertha Bulcsu vagy Karinthy Márton se hagyta említés nélkül eme jeles süteményt vagy a róla elnevezett legendás cukrászdát.
A sütemény után jólesik egy kávé. Jó esetben az íze miatt, bár élénkítő hatása se másodlagos. A legális serkentőszer és a popzene kapcsolatára mutat rá Nagy Daniella írása, melyben B. Nagy Rékával beszélget az énekes vadonatúj, Koffein című daláról.
