6631edbd-1bb9-4a3f-8299-09a5ecb649c4.jpg

Idén is Till Attila celebrálja a METU diákfilmjeit a Cinemascope-on

A Budapesti Metropolitan Egyetem március 18-án ismét megrendezi éves filmes seregszemléjét, a Cinemascope-ot az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Az eseményen a mozgókép tanszék kilenc szakjának legfrissebb alap- és mesterszakos diplomafilmjeit vetítik le. A program 2016 óta minden évben a tanszék végzősei által készített legkiemelkedőbb munkákat mutatja be. A vászonra álmodott alkotások változatos műfajokat és témákat ölelnek fel: a fikciós és dokumentumfilmek között olyan társadalmi problémákra reflektáló művek szerepelnek, mint a generációk közötti konfliktusok, a megfelelési kényszer és a barátság, a karrier és a szerelem viszonya. „A Cinemascope nemcsak filmes bemutató, hanem egy tanulási folyamat része, amely során a hallgatók az oktatók támogatásával saját útjukat járhatják be a mozgókép világában. Az egyetemi képzés feladata a tanítható tudás átadása, a hallgatók ösztönzése saját hangjuk megtalálására, támogatásuk az alkotóvá válás útján, valamint felkészítésük az alkotói magány és az elkészült munka közös örömének pillanataira” – írja erről Rozgonyi Ádám, a METU mozgókép tanszékének vezetője, rendező-forgatókönyvíró. A filmeket magyar és angol felirattal vetítik március 18-án este hattól az Urániában. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz  kötött. Az esemény házigazdája Till Attila rendező-műsorvezető.

 

Ez is érdekelheti

Pataki Ági: Egyszerűen kevesebb nő csap bele a rendezői pályába

Tizenhárom év kihagyás után idén újra lesz filmszemle a budapesti Corvin moziban. A február 3–9. között zajló eseménysorozatra közel négyszáz friss filmet neveztek. Pataki Ági Balázs Béla-díjas producert kérdeztük.

Az első Filmszemle óta nem volt ennyi nevezés a seregszemlén

A 44. Magyar Filmszemlét február 3. és 9. között rendezik meg a budapesti Corvin moziban. A Filmszemle vetítéseire 1000 forintba kerülnek a jegyek.

Több mint 18 millióan látták az Oscar-gála élő közvetítését

Az élőben közvetített 97. Oscar-díj-átadó gálát 18,1 millió néző látta – számolt be róla március 4-én az amerikai filmakadémia ceremóniáját sugárzó ABC tévécsatorna. Az Oscar-gála legnagyobb nézettségét a Titanic Oscar-esője hozta: 1998-ban több mint 57 millió tévénéző volt kíváncsi a díjakra. A legalacsonyabb nézőszámot, 10,5 milliót pedig 2021-ben a pandémia alatt mérték.

A METU Animascope megmutatja, merre tart a magyar aninmáció

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) idén is megrendezi az Animascope animációs szemlét, amely a hallgatók legkiválóbb diploma- és vizsgafilmjeit mutatja be. Az eseményre február 11-én 18.00 és 19.30 között kerül sor az Uránia Nemzeti Filmszínház Dísztermében.