nemzeti-muzeum-esztergom.jpg

Esztergomban zajlott a Nibelungok végső összecsapása?

Megnyílt a legendás témát feldolgozó, A Nibelungok kincse – képzelt régészeti feltárás az esztergomi vár nagytermében című különleges irodalmi-régészeti-képzőművészeti kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumában.

A Nibelung-ének 1200 körül születhetett a mai Ausztria vagy Bajorország területén, szerzője ismeretlen. Két részből áll, amelyből az első egy mindent és mindenkit – sárkányt, óriásokat, hadseregeket – legyőző, varázslatos tárgyakat birtokló, legendás kincset megszerző, de mégsem halhatatlan hős, Siegfried tetteiről, majd meggyilkolásáról szól. A második rész Siegfried özvegyének, Kriemhildnek a gyilkosságot megtorló bosszúját meséli el. A bosszú egy végső összecsapásba, egy hatalmas mészárlásba torkollik, ahol a regényben szereplő burgundok és hunok, a nyugati és a keleti világ pusztítja el egymást.

A végső összecsapás jelenetei a regény szerint Esztergomban, az esztergomi vár nagytermében játszódnak. A kiállítás egyik különlegessége, hogy épp ott építették fel, ahol a regény utolsó jelenetei játszódnak, ahol maga az esemény történt.

A Nibelung-énekhez Genia Chef, Németországban élő orosz festő egy majd 300 darabból álló képsorozatot készített. Ezeket a képeket a Nibelung-úton, a Rajna és a Duna folyók mentén eddig tíz európai múzeumban, galériában mutatták be. Ezek a képek alkotják a most megnyílt kiállítás alapját, és képaláírásként a Nibelung-ének kapcsolódó versszakai olvashatók.

A Nibelung-ének nem történelemkönyv, bár benne a névtelen szerző saját korának lovagi világát rajzolja meg. Ahhoz, hogy a látogató el tudja képzelni, milyen volt az élet az esztergomi vár kápolnájában, lakótornyában vagy a Szent István teremben, el kell olvasnia a művet.

A kiállítás megvalósításakor a kurátorok elképzeltek egy ásatást is, hogy mit találnának, ha a nagyteremben leírt végső összecsapás jelenetei tényleg megtörténtek volna. A regény versszakai, a festő képei maguk is régészeti leletekké váltak. De ez természetesen csak elképzelés, játék, amit a látogató is végigjátszhat. 

A megnyitón köszöntőt mondott dr. Hammerstein Judit, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese és dr. Alberti Péter, Esztergom Megyei Jogú Város alpolgármestere. A Nibelung-éneket a vendégeknek Genia Chef festő és Márton László, a Nibelung-ének magyar fordításának készítője mutatta be. A kiállítás augusztus 31-ig látogatható.

Ez is érdekelheti

Az élet szép a Kék Cetli harmadik epizódjában

Hogyan inspirálhatja egy rockzenekar frontemberét a klasszikus zene? És miért hagynak másképp nyomot a világban a férfiak és a nők? A Kék Cetli harmadik epizódjában ezekre a kérdésekre is keressük a választ Farkas Levente Andrással.

Vörös Béla nem akarta, hogy Picassóhoz hasonlítsák

Az esztergomi Balassa Bálint Múzeum október elejéig háromrészes kiállítássorozaton mutatja be Vörös Béla szobrászművész munkáit.

Újjászülető reneszánsz kincs és újraélhető Esterházy-örökség

Az Interreg Magyarország–Szlovákia Együttműködési Program támogatásával 2024. július 1-jén elindult az „Együttműködés az esztergomi Vár Studiolójának és a zselízi Esterházy-kastély délnyugati részének az újranyitásáért” című, #CoMEin2 elnevezésű projekt (HUSK/2302/2.4/015). A projekt fő célja Esztergom vára egyedülálló értékeinek megőrzése, a Studiolo terem páratlan freskóinak bemutatása, valamint a zselízi Esterházy-kastély délnyugati szárnyának felújítása.

Csillagles és fegyversimogatás is lesz Esztergomban a Múzeumok Éjszakáján

Esztergomban az MNMKK három tagintézményében – az MNMKK MNM Esztergomi Vármúzeumban, az MNMKK MNM Balassa Bálint Múzeumban és a MNMKK MNM Babits Mihály Emlékházban – várják színes programok az érdeklődőket június 21-én, a Múzeumok Éjszakáján.