Miskolcon A Nyugat császára

Színpad

Ascher Tamás rendezésében mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház A Nyugat császára című rémbohózatot a Kamaraszínház színpadán október 5-én. A nem éppen felhőtlen viszonyban álló apa-fia párost Harsányi Attila és Börcsök Olivér alakítja.

„Hírnév és szerelem! Hogyan bukott le a fake profillal csajozó lúzer?” Aki kíváncsi, hogyan zajlott az ilyesmi több mint száz évvel ezelőtt, az internet nélküli világban, egy isten háta mögötti, illegális ír kocsmában, ahol még a whiskey se igazi, viszont annál több fogy belőle, most megtudhatja. Nem meglepő, hogy az írországi, majd az amerikai bemutató is botrányba fulladt, annyira felháborodtak a nézők ezen az „egész Írországot kigúnyoló, vérig sértő” történeten. Ha megértjük, miért fáj ennyire kisszerűségünket látni, talán nem vágyunk majd mindig többre, és tudunk örülni szenzáció-, celeb-, sztár-, influenszermentes, békés életünknek.

John Millington Synge eredetileg The Playboy of the Western World címen, Ungvári Tamás fordításban még A nyugati világ bajnokaként megjelent, Nádasdy Ádám fordításában A nyugati hős címen ismert, Hamvai Kornél fordításában azonban már A Nyugat császára címen publikált színdarabja a Miskolci Nemzeti Színházban Ascher Tamás rendezésében látható október 5-től. A miskolciak közel kétórás előadásában a nézők szeme láttára válik az ünnepelt bajnokból megvetendő lúzerré Christy Mahon (Börcsök Olivér), aki az egész falunak azzal dicsekszik: megölte az apját (Harsányi Attila).

A Nyugat császára. Börcsök Olivér, Mészöly Anna
Börcsök Olivér, Mészöly Anna

– Egy megalázott, rossz körülmények közül jövő fiatalember ez a Christy, mégis ebben a közösségben, ahova kerül, „megérik”, még ha nem is pozitív értelemben, sőt. De mégis a kezébe veszi az életét, ami ennek a közegnek köszönhető, akik nagyon furcsán, egyáltalán nem hétköznapi módon reagálnak rá és a történeteire. Ő egy zárkózott srác, aki ha figyelmet kap, nagy dumássá válik. Nem könnyű végigvezetni az alaknak ezt a kettősségét. Folyamatos önfegyelmet igényel részemről a szerep, mivel a nagy gesztikulációk, a sok mozgás itt nem él meg; ő egy zártabb, görcsösebb figura, így ehhez kell alakítanom a színpadi jelenlétemet – avat be a színművész, aki szót ejtett az előadás nyelvezetének különlegességéről is.

A Nyugat császára
Harsányi Attila és Börcsök Olivér

– Az első kihívás, amivel találkoztam a próbafolyamat kezdetén, az a szereplők beszédének líraisága volt. Nagyon lázas, szokatlan képekben beszélnek. Elsőnek ezt kellett megszokni. Emellett Hamvai Kornél szövege nem archaizáló, nagyon mai, ez tetszett – mondja Börcsök Olivér. Szerinte érdekes a párhuzam az akkori közösségek és a mai influenszervilág között. – Az 1900-as évek elején a hétköznapi közösség egy falu lakóiból állt, ma a közösségi oldalak kötnek össze hatalmas tömegeket. Nagyon érdekes látni azt, ahogy ezen közösségek tagjai hatalommal ruháznak fel egy olyan embert, akiről egyébként nem sokat tudnak. Majd amikor végül kiderül az igazság arról a személyről, akkor jön a döbbenet, hogy mégsem volt e mögött az érdekesnek tűnő személyiség mögött semmi tartalom – zárja gondolatait a színművész.

Forrás: Miskolci Nemzeti Színház. Fotók: Éder Vera