Pályafutásának legnagyobb részét országos múzeumokban töltötte, de a Harvard Egyetemnek is vendégkutatója volt. Mi vitte öt évvel ezelőtt Pécsre? Mennyire látott rá a helyi viszonyokra, kulturális és művészeti életre?

A vidéki múzeumok közül nagyságban és értékben kiemelkedett a Janus Pannonius Múzeum, amit egyetemista korom óta nagyra értékeltem. További vonzerőt jelentett számomra a város színes kulturális élete, amihez – úgy éreztem – új múzeumi programok, rendezvények szervezésével én is hozzá tudok járulni. Összességében a helyi muzeológusi lét sokszínűsége fogott meg, ami az éppen öt évvel ezelőtt adódó lehetőséggel párosult: igazgatót kerestek a múzeum élére. Ezt sikeresen megpályáztam, így kerültem az intézmény élére 2016. február elején. 

Az igazgatói tevékenység nem kifejezetten régészeti, muzeológiai munka: teljesen más, összetettebb szerep. Mennyire sikerült átállnia erre, és tudott-e időt szakítani a régészeti munkájára, kutatásaira, publikációkra is?

A múzeumi terület és a muzeológiai lét talán legösszetettebb feladata az irányítás, a vezetés. Ha valaki ezt pusztán száraz, adminisztratív feladatnak tekinti, nem szabad elvállalnia. Én felelősségteljes és izgalmas dolognak tartottam, hogy egy közösség érdekében dolgozhatom éppen akkor, amikor komolyabb nehézségekkel küzd, és meg kell újulnia. Korábbi munkahelyeimre mint előtanulmányokra tekintettem ebből a szempontból. Persze nem árt, ha egy igazgató szakmai kérdésekhez is ért, mert akkor könnyebben elkerüli a megalapozatlan döntéseket, és kevésbé kerget illúziókat. Az ugyanakkor vitathatatlan, hogy tudományos tevékenységre jóval kevesebb időm jutott az elmúlt években, mint reméltem.

Eltelt öt év. Hogyan értékelné az elvégzett munkát az eredeti elképzeléseihez, terveihez képest?

Úgy vélem, több területen is sikerült előrelépni a korábbiakhoz képest. Mára szervezetileg megújult intézmény lett a Janus Pannonius Múzeum, önálló restaurátori és múzeumpedagógiai osztállyal. Ugyanakkor a kényszerű gazdasági helyzet következtében az elmúlt évtizedekben olyan mértékű leépítések történtek az intézménynél, amelyeket a legjobb szándékkal sem lehetett egyik napról a másikra orvosolni. Az önálló gazdálkodás elvesztéséből fakadó működési nehézségek egészen új hozzáállást kívántak meg, amihez mostanra sikerült megtalálni a jó utat. A közönség ebből szerencsére persze semmit sem tapasztalt meg.

Nemzetközi rangú kiállításokat kapott a város, az egyiptomi kiállítástól a hagyományos Vasarely-, Csontváry- és Zsolnay-tárlatokon át egészen az újkőkort bemutató Az első falvakig vagy az avantgárd művészetről szóló Törésvonalakig.

Sokáig úgy tűnt, hogy a szervezeti széttagoltság felszámolására és az integrált fejlesztésekre vonatkozóan egyaránt reális célkitűzéseket fogalmaztam meg, ám a jelen gazdasági helyzet ezeket, legalábbis átmenetileg, áthúzta.

Milyen együttműködést sikerült kialakítania a helyi, potenciális partnerekkel,  például a Pécsi Nemzeti Színházzal, a Zsolnay Örökségkezelő Nkft.-vel, a pécsi egyházmegyével vagy éppen a Pécsi Tudományegyetemmel?

Együttműködések terén az eddigi lépések feltétlenül jó irányba mutatnak. Sajnos a korábbi időkben a városi fejlesztések nem az együttműködés erősödését, hanem a konkurencia élesedését hozták magukkal. Ezen csak a személyes kapcsolatok kiépítése segített, amit a jövőben jó városi kultúrpolitikának kell megtámogatnia. Az egyházmegyével és az egyetemmel kimondottan jó kapcsolatokat ápoltunk. Közös rendezvények, konferenciák, kutatások, oktatási modulok jelzik az eredményeket. Általános és komolyabb előrelépést azonban mindannyiunk életében csak a városi kulturális intézmények kiegyensúlyozott finanszírozása hozhat e téren is.

Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója és Csornay Bokdizsár közös sajtótájékoztatón 2019-ben a Csontváry Múzeumban. Fotó forrása: Pécsi Nemzeti Színház

Mennyiben írta felül a járvány a múzeum mindennapi életét? Sikerült-e olyan alternatív megoldásokat találni, amik legalább részben helyettesíthették a személyes múzeumlátogatást?

A pandémia sok nehézséget hozott a gazdasági élet minden területén. Minket is súlyosan érintett a bevételkiesés. Igyekeztünk erényt kovácsolni a nehézségekből: megerősítettük az online tartalomszolgáltatásunkat, virtuális tárlatvezetésekkel, múzeumpedagógiai programokkal töltöttük fel a Facebook-oldalunkat. És természetesen folyamatosan készültünk a nyitásra: például új kiállításokat rendeztünk a kényszerű szünetben. Mindenképpen szerettük volna megőrizni a látogatóink érdeklődését és bizalmát.

Miként élte meg a családja az elmúlt időszakot? Követték önt Pécsre, vagy kétlaki életet kellett élnie? Mennyiben volt ez misszió és áldozat a családja és az ön számára?

Mivel a gyermekeim már felnőttek, és mostanában kezdték el az önálló életüket, szóba sem jöhetett, hogy a családom velem jöjjön Pécsre. Emiatt nagyrészt a feleségemre hárult az a feladat, hogy a gyerekek életét közvetlenül segítse. Magam pedig a munkamániám miatt kissé kihúzódtam a családi élet napi teendőiből, ami érzelmileg nem is volt olyan könnyű. A kétlaki élet az én esetemben elsősorban a munkára való koncentrálást, nem pedig az otthonra való fókuszálást segítette. A jövőben egészségesebb egyensúlyt kell találnom.

A Törésvonalak – Avantgárd művészet Közép-Európában című kiállítás a pécsi Modern Magyar Képtárban

Befejezésül meséljen nekünk kicsit a terveiről! Hogyan képzeli a jövőt? Nem tervezte meghosszabbítani a pécsi életét egy újabb ciklussal? Mi a következő lépés?

Az elmúlt öt év szakmai szempontból azt mutatta meg számomra, hogy Pécs rendkívül izgalmas hely, tele lehetőségekkel. A város és a múzeum érdekében igyekeztem kamatoztatni a korábbi kapcsolataimat. Hogy csak néhány példát hozzak: döntő szerepem volt a Magnus Aircraft repülőgyártó cég pécsi megtelepedésében, és a saját sikeremnek is betudom, hogy a múzeumi eszközparkot sikerült jelentős mértékben megújítanuk az elmúlt években. A legutóbbi időkig úgy véltem, hogy a megkezdett munka közepén vagyok, és még sok teendő van a múzeum mint közösség megerősítése terén vagy az autópálya-ásatások kapcsán, ezért valóban úgy éreztem, hogy érdemes lenne folytatnom a múzeumvezetői munkát. Most viszont úgy tűnik, a pályámnak hamarosan újabb szakasza kezdődik, aminek az irányát még nem látom egész pontosan.

Névjegy:
Dr. Csornay Boldizsár történész, régész, főmuzeológus. 2005-től tagja a kulturális szakértői névjegyzéknek, szakterülete kulturális tárgyi örökségünk (beleértve a muzeális intézményekben őrzött javakat is) feltárása, feldolgozása, értékbecslése, a régészet, a muzeális intézmények, tevékenységük szervezése-fejlesztése, a régészeti lelőhelyvédelem. Kutatási területe az ókori görög-római művészet és Ciprus. Dolgozott a Nemzeti Örökségvédelmi Központ igazgatójaként és a Magyar Nemzeti Múzeumban főigazgató-helyettesként, majd néhány évig a Forster Központ régészeti nagyberuházásokért felelős elnökhelyetteseként tevékenykedett.

A nyitóképen Csornay Boldizsár. Fotó forrása: SzabadPécs.hu