A reformkor építészeti stílusa: a klasszicizmus – Józan egyszerűség, funkcionalitás és elegancia

Az individualista barokkot felváltotta a klasszicizmus, a kialakulóban lévő új társadalmi réteg, a polgárság pedig a korábbi kastély- és szakrális építészeten túl új épülettípusok, szállodák, gyárak, bérházak felépítését igényelte. Bár a klasszicizmus egész Európára kiterjedő irányzat volt, a hazai építőmestereknek köszönhetően jellegzetes helyi, magyar karaktere is kialakult.

A klasszicizmus az ókori görög és római hagyományokhoz
nyúlt vissza, a tiszta és egyszerű alaprajz, a vízszintes tagoltság és a
szigorú arányok jellemezték, puritán megjelenésre törekedett. Gyakran használta
az ókori építészet elemeit, különösen az oszlopokat és a timpanont.

A reformkori Magyarország fellendülését a napóleoni háborúk alapozták meg. Hazánkban csak kevés katonai hadművelet folyt, a hadseregek élelmezéséhez azonban szükség volt a magyar gabonára, amelynek emiatt jelentősen megemelkedett az ára. A magyar földbirtokos réteg korábban nem látott, óriási jövedelemre tett szert, és ennek folytán úgy érezte, hogy végre képes lehet a török háborúk idejére visszanyúló építészeti adósságát törleszteni. Az ókori görög és római építészet volt számára a minta, mert a kortársak úgy vélték, hogy egyszerűségével, visszafogott eleganciájával, józanságával és barátságos megoldásaival kimondottan alkalmas a magyar nemzeti szellem kifejezésére.

A jelentősebb építkezéseket korábban mind külföldi mesterek vagy külföldön tanult építészek irányították, ebben az időszakban ez is megváltozott. Bár a nevek alapján – Pollack, Hild, Kasselik, Povolny, Zitterbarth – továbbra is németnek hihetnénk őket, túlnyomórészt korábban ideszármazott és generációk óta hazánkban dolgozó mestercsaládok irányították a hazai építkezéseket. Nekik köszönhető a klasszicizmus különleges, hazai változata.

A céhrendszerben nevelkedett mesterek praktikusan közelítettek az építészeti feladatokhoz: a józan mértékletesség, a takarékosság és a gyakorlatiasság szelleme vezérelte őket, és kizárólag helyi építőanyagokat használtak. A hazai irányzat az európai klasszicizmusra oly jellemző rideg, túlzóan elegáns megoldások helyett kiválóan alkalmazkodott településeink természeti és épített adottságaihoz. A stílus elfogadottságát és népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a népi építészetben is elterjedt: a jellegzetes oszlopos, vagyis a tornácos házak a falvak legjellemzőbb lakóépületeivé váltak.

A társadalmi változások az építészetre is kihatottak.

Az egyre erősödő polgári és iparosréteg új igényei új funkciójú épületeket hívtak életre. Ekkor épültek az első pesti bérházak, a budai villák, az első gyárak, színházak, könyvtárak, vigadók, szállodák és az első fürdővárosok kiépülése is a reformkorhoz köthető. Az abszolutizmus elnyomó kormányzása után, amikor az országgyűlést egyáltalán nem hívták össze, megerősödött a megyék szerepe. Ez vármegye- és városházépítési láz formájában is megnyilvánult. Számtalan nagyvárosunk dísze a mai napig a klasszicista, oszlopos és timpanonos központi igazgatási épület.

A Szépítési Bizottság 1808-tól 1857-ig működött
Pesten. Nem csupán az épületek művészi minősége felett őrködött, hanem az
egységes párkánymagasságok, ablaktengely-távolságok, emeletszintek előírásával
a városkép harmonikus kialakításáért is felelős volt.

A gazdag földesurak jó néhány klasszicista kastélyt emeltek a birtokaikon. Bajnán a Sándor-Metternich-, Dégen a Festetics-, Csákváron az Esterházy-kastély a legszebb példái ennek. A barokkhoz képest a klasszicista kastélyok csak néhány lépcsőfokkal emelkedtek a talajszint fölé, és a báltermek is a földszintre kerültek az emeletről, hogy erősebben kötődjenek a természethez.

A köznemesség anyagi helyzete is javult, ezért ők is
építkezésbe fogtak. A klasszicista, fedett, nyitott oszlopcsarnokú, vagyis
portikuszos köznemesi kúriák sokszor máig díszei a kistelepüléseknek.

A klasszicizmus azonban elsőként a szakrális építészetünkben
terjedt el: katolikus templomok jellemzője lett. A korban bevett szokás volt,
hogy külföldi vagy korábban külföldön szolgálatot teljesítő főpapok kerültek a
magyar egyházmegyék élére, akik a székhelyekre új, szerepüknek megfelelő székesegyházak
felépítését szorgalmazták a külföldön megismert klasszicista stílusban. Az esztergomi,
az egri és a váci székesegyház egyaránt ennek köszönheti létét. II. József 1781-es
türelmi rendelete aztán más felekezetek számára is lehetővé tette a templomépítést:
így kaptak zöld utat a debreceni református, a békéscsabai evangélikus nagytemplom
vagy az óbudai zsinagóga megálmodói.

A magyar klasszicizmus legkiemelkedőbb, és a nemzeti
identitás szempontjából is legmeghatározóbb két építménye a Nemzeti Múzeum és a
Lánchíd.

A Pollack Mihály által tervezett Nemzeti Múzeum szabadon álló épülete összefoglalja a klasszicizmus jellegzetességeit: elegancia és visszafogottság, reprezentáció és funkcionalitás jellemzi. A múzeumi lépcsősor emelkedése a tudomány és művészetek emelkedettségét szimbolizálja, a földszinti előtér és előcsarnok pedig olyan érzést kelt, mintha templomba, a tudás és a nemzet templomába érkezne a belépő.

A reformkor másik jelképes alkotása a Lánchíd, amely egy egész korszak felzárkózási, modernizálódási törekvéseit szimbolizálta.

A Széchenyi István kezdeményezésére, a görög származású Sina György finanszírozásával, a skót mérnök, William Tierney Clark tervei alapján elkészült híd építését Clark névrokona, a szintén skót származású Adam Clark felügyelte. Az ókori diadalívek formáját követő pilonokra 1848. március 28-án, a forradalom kitörése utáni héten rögzítették az első láncot, a híd ünnepélyes átadása pedig néhány héttel az aradi vértanúk kivégzése után, 1849. november 20-án néma tüntetéssé vált.

Az elegáns mérnöki műalkotás máig a modern Magyarország jelképeként áll a főváros szívében.

Nyitókép: az egri bazilika. Fotó: MTVA Bizományosi/Oláh Tibor

A képek a szerző felvételei.

Források:

Szende András: A reformkor művészete Építészet, Vince Kiadó, 2022.

Rados Jenő: Magyar építészettörténet, Műszaki Könyvkiadó, 1975.