A száz éve született Kállai Ferencről nyílt kiállítás Szegeden

Kállai Ferenc színművészről nyílt kiállítás születésének centenáriuma alkalmából október 14-én a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg-könyvtárában. Az október 31-ig látogatható tárlaton többek között fotók, dokumentumok, elismerések és személyes tárgyak reprezentálják a művész életének egy-egy szakaszát.

DOLTA20251014008.jpg
Kállai Ferenc Jászai Mari-díja a színművész születésének centenáriuma alkalmából rendezett Kállai 100 című kiállításon a Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg-könyvtárában 2025. október 14-én. Fotó: Oláh Tamás / MTI

Szonda István, a Gyomaendrődi Kállai Ferenc Népfőiskola Alapítvány elnöke a tárlat megnyitóján elmondta, a Kállai 100 országos ünnepségsorozat részeként megrendezett kiállításon fotókkal, tablókkal, személyes tárgyakkal idézik meg az 1925. október 4-én, Gyomán született művész alakját.

A tablók bemutatják életútját, legfontosabb színpadi és filmes szerepeit. A kiállításon szerepel Keleti Éva fotóművész csaknem harminc alkotása, melyek hűen ábrázolják Kállai Ferenc gazdag pályáját és személyes életének néhány mozzanatát.

Az október 31-ig látogatható kiállításon életének egy-egy szakaszát reprezentálják különböző dokumentumok, elismerések és személyes tárgyak is, melyek korábban a művész otthonát díszítették. Látható a tárlaton a Krampner Ferenc néven született művész anyakönyvi kivonata, bizonyítványai, számos családi fotó, igazolványok és édesanyjának írt névnapi köszöntője is 1939-ből.

DOLTA20251014028.jpg
Érdeklődők a Kállai Ferenc színművész születésének centenáriuma alkalmából rendezett Kállai 100 című kiállításon. Fotó: Oláh Tamás / MTI

Kállai Ferenc számos kitüntetése között bemutatják a kiállításon azt a kisplasztikát is, amelyet a színész az 1977-es teheráni filmfesztiválon a legjobb férfialakításért kapott Szász Péter Szépek és bolondok című filmjében nyújtott alakításáért. Az alkotást a tárlathoz kapcsolódva szombaton délután műsorára tűzi a szegedi Belvárosi mozi.

Szerepelnek a kiállításon a színésznek dedikált könyvek, köztük Illyés Gyula Poharaim című verseskötete, és az érdeklődők olvashatják azt a verset is, melyet Bodrogi Gyula – ahogy ajánlásában fogalmazott: „a színész király, Kállai Ferenc” – születésnapjára írt. Külön tabló válogat Kállai Ferenc csaknem száz filmes szerepéből: látható a kiállításon A tanú című film stábfotója, és a Megint tanú szövegkönyvének számára készült példánya is.

Ez is érdekelheti

Akiről mindenkinek Pelikán elvtárs jut eszébe – száz éve született Kállai Ferenc

Száz éve, 1925. október 4-én született Kállai Ferenc Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze, akit egyebek mellett A tanú, a Megint tanú, a Katonazene, A hamis Izabella, a Szeressük egymást gyerekek és A három testőr Afrikában című filmekben láthattunk.

A Müpában idén is belekóstolhatunk a zenébe

A Müpa ifjúsági koncertsorozata, az Európa ízei idén is zenei utazásra hívja a közönséget, ahol a klasszikus zene fő fogásait éppolyan könnyen fogyaszthatóan és fenségesen tálalják, mint egy igazi lakomán.

Zenés fotók a Nemzeti Múzeum és a Magyar Zene Háza közös kiállításán

Két műfaj találkozását mutatja be a Duett: zene és fényképezés című tablókiállítás, amely október 7-én nyílt meg az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) kertjében. Zsigmond Gábor, a múzeum főigazgatója a tárlat megnyitóján elmondta, hogy az MNM és a Magyar Zene Háza közösen rendezi meg a kiállítást, amelynek másik része a városligeti intézményben lesz látható.