1900. március 31-én, a vasútállomáshoz közeli, miskolci Újvilág utcában, egy városszéli kocsma közvetlen szomszédságában megszületett egy lengyel származású nő és egy mozdonyvezető, Panyiczky Ilona és Szabó Lőrinc kisfia, aki édesapja nevét kapta. Azt a nevet, amelyet aztán rengeteg helynek hagyott örökül ő is – többek között az említett utcának is.

Miskolcon kezdte az iskolát 1906-ban, a második és harmadik osztályt Balassagyarmaton végezte, itt került bizonyítványába a beírás: „Debrecenbe való költözködését bejelentette. Balassagyarmat 1909. márc. 31.” Az elemi negyedik osztályát, majd a gimnázium nyolc osztályát a debreceni Református Főgimnáziumban.

Szabó Lőrinc édesanyjával, Panyiczky Ilonával

Olvasta és iskolai füzetekbe másolta Ady, Babits, Baudelaire, Verlaine verseit, ekkoriban kezdett el kísérletezni a műfordítással is. 1918-ban tett érettségit, ezt követően egy rövid ideig katona volt. A frontok összeomlása után Budapestre utazott, beiratkozott gépészmérnök szakra a Műegyetemre, majd átment a Pázmány Péter Tudományegyetem (a mai ELTE) magyar–német–latin szakára. Verseit elvitte a Nyugat szerkesztőségébe Babitshoz, aki ugyan csak később közölte azokat, de bevezette a fiatal költőt az írók akkori kedvelt találkozóhelyére, a Centrál Kávéházba, rövid egyetemi tanársága idején demonstrátorává fogadta, majd utóbb lakását is megosztotta az albérletekben nyomorgó egyetemi hallgatóval.

A Babits-füzet lapjai

Ifjú diákként már latinból, görögből, németből és franciából fordított, jegyzeteit gyorsírással készítette, és Babits közvetlen tanítványaként angolból magyarította kiadók számára a FitzGerald-féle Omar Khajjám-verseket, majd Shakespeare összes szonettjét, és Samuel Taylor Coleridge Ének a vén tengerészről című balladás remeklését. A Baudelaire-centenáriumra készülve Babits Mihály és Tóth Árpád választotta társául, hogy hárman fordítsák le a múlt századi költő gyűjteményes verskötetét, a Fleurs du Mal-t, amely nem csak a költő bemutatásaként szolgált, hanem a összefoglaló emlékműve lett a századelő magyar versnyelvének, a szecessziónak. Első kötete, az 1922-ben megjelent Föld, Erdő, Isten ritka elismerést váltott ki. Költőileg is szerencsésnek mondható csillagállás alatt indult: egy történelmi katasztrófa sújtotta környezetben poétikailag érvényesen tudta egyszerre éreztetni az emberi kiszolgáltatottságot és a létezés rendjében való tájékozódást.

Az első kötet még Babits baráti védettségében, egyetemi és társasági életének sikeres időszakában született, ám ez megváltozott. Menyasszonyát, Tanner Ilonkát, a később felvett nevén Török Sophie-ként ismert költőnőt Babits vette feleségül, és ez a kezdetben baráti hármasság egy életre szóló személyes ellentét forrásává vált. Egyetemi tanulmányait abbahagyva Szabó Lőrinc megnősült, Az Est-lapok irodalmi szerkesztőjének lányát, Mikes Klárát vette el. Több „szerelmi kalandja” volt, például Rippl-Rónai József híres modelljével, Zorkával, valamint felesége barátnőjével, Vékesné Korzáti Erzsébet individuálpszichológussal is hosszabb viszonya volt.

Rippl-Rónai József 1923-as portréja Szabó Lőrincről

A költő házasságának történetével a Harminchat év című posztumusz levelezésgyűjtemény ismertet meg, szerelmi kapcsolatát A huszonhatodik év című (1950–51-ben írott) szonettciklus és a Huszonöt év címmel megjelentetett dokumentumkötet örökítette meg. Mestere, Babits és a Nyugat elleni szervezkedés egyik vezéralakjává vált, és az 1927-ben meginduló Pandora folyóirat főszerkesztője lett.

Később, megújult költői horizontjáról átdolgozta a húszas években keletkezett verseit. Mégis, az ekkori versek hozzájárulhattak Szabó Lőrinc költői megújulásához, a bennük felhalmozódó ellentmondások a világlíra folyamatába kapcsolhatták a költőt. Az 1932-ben megjelent Te meg a világ kötet verseiben a személyiség szenvedélyes szabadságharcát vívta a költő. Sokak megítélése szerint ez a kötet jelenti a század magyar lírájának csúcsteljesítményét. A kötet világa olyan konok és következetes költői megszólalás, amely állandó igazságra törekvésével éppen az egy igazság létezését kérdőjelezi meg; a költői pálya beteljesítése ellenére azt tudatosítja, hogy az ember nem érhet el semmilyen teljességet.

Szabó Lőrincné, Tóth Árpád és Vékesné Korzáti Erzsébet a Tátrában

Költői és versfordítói rangja a Te meg a világ kötet megjelenésétől nyilvánvalóvá vált (Shakespeare-darabokat, Baudelaire-től a Romlás virágait, Villon Nagy Testamentumát, Molière Nők iskoláját, Goethe Werther szenvedéseit fordította, de több Verlaine-, Tyutcsev-, Puskin- és Krilov-művet is magyarra ültetett), ezt mindegyik politikai rezsim végül díjakban is kénytelen volt kifejezni. A két háború közötti kulturális élet sokat vitatott, mégis legrangosabb alapítványi jellegű irodalmi elismerését, a Baumgarten-díjat például háromszor nyerte el, de ezek mellett is számos elismerésben részesült.

Szabó Lőrinc Korzáti Erzsébet temetésén

A Magyar Nemzet 1950. február 16-ai számában a következő gyászjelentés olvasható: „Vékes Ödönné született Korzáti Erzsébet hirtelen elhunyt. Temetése csütörtökön du. 1 órakor a farkasréti temető halottasházából lesz.” Ezzel a gyászhírrel zárult egy huszonöt évig tartó szerelmi történet, de ugyanezzel kezdődött el az a tragikus-gyászos-elmélkedő-eszmélkedő huszonhatodik év, amelynek során megszületett a címével is ezt az évet jelző mű, A huszonhatodik év 120 szonettből álló ciklusa. Az emlékezés során a költő végiggondolta mindhármójuk, a kedves, a feleség és a saját szempontjából az elmúlt negyedszázad történetét.

Szabó Lőrinc saját könyvtárszobájában

A háború után a költő életmenete leegyszerűsödött: barátok vendégeként – főleg a Balaton partján – töltötte nyarait és a világirodalom klasszikusait fordította kiadók megrendeléseire.

A kedvesét sirató gyászév megfeszített műfordítói és a gyászszonetteket alkotó munkája következtében 1951. október 10-én elkövetkező első szívtrombózisát még szinte észrevétlenül vészelte át költőbarátja, Illyés Gyula vendégeként Tihanyban. 1954 szilveszterén a második szívroham már súlyos kórházi kezelést kívánt. 1956 hosszú telén poliarthritisben – sokízületi gyulladásban – szenvedett. 1957 őszén, amikor ismét rosszul lett Illyéséknél Tihanyban, újabb trombózisra gyanakodtak. Kiderült, hogy áttételes tüdőrákban szenvedett.

Szabó Lőrinc és felesége 1957 augusztusában Tihanyban

1957. május 13-án még látta Tihanyban a holdfogyatkozást, amelyről utolsó befejezett, május 16-án véglegesített versét írta. Ezt még utólag elküldte a Tücsökzene új kiadását előkészítő neves szerkesztőnek, Domokos Mátyásnak. 1957. október 3-án délután, öt perccel 3 óra előtt, a budapesti Józsefvárosban, a Fiumei út 17. szám alatti, vezető professzoráról Gömöri klinikaként emlegetett kórház I. emeleti 119-es szobájában hunyt el. Október 8-án a Kerepesi temetőben temették el nagy állami tiszteletadással.

Munkásságát, jelentőségét, hatását kár lenne vitatni. Születésnapja alkalmából vegyünk le egy Szabó Lőrinc-kötetet a polcról, vagy írjuk be nevét a keresőbe, és olvassunk tőle pár sort. A jelenlegi, vészterhes időkben túl sok minden kérdőjeleződik meg, és talán megnyugvás lesz egy pillanatra azt gondolni, hogy „De, hogy a Mindenség is csak egy Költő Agya, úgy látszik, igaz.”

A nyitókép a költő fia, G. Szabó Lóci felvétele édesapjáról. A képek forrása: krk.szabolorinc.hu/.

A cikkhez a Kabdebó Lóránt által írt életrajzot használtuk.